Ma a SPÁRBAN a biztonsági őr megalázott. Többször nem megyek a spar üzleteibe..

Hirdetés
Ma a SPÁRBAN a biztonsági őr megalázott. Többször nem megyek a spar üzleteibe..
Hirdetés

"Ma délelőtt a szokásos bevásárlásomat intéztem a fiúkkal a közeli Sparban (8000 Székesfehérvár, Pozsonyi út 10.). 7 hónapos Boti babakocsiban, 2 éves Zsombi motoron, aki csendben, végig mellettem gurulgatott. /A biztonsági őr odalépett hozzánk és köszönés nélkül közölte, hogy motorral nem lehet bejönni a boltba\./

Hirdetés
Mondtam neki, hogy másképp nem tudom megoldani, erre sarkon fordult és otthagyott. (Hozzáteszem, hogy nem ez volt az első alkalom, hogy motorral közlekedett a boltban) Nem telt el 1 perc sem, újra odajött és akkor már erélyesebb hangnemben ismételte el ugyanazt.
Hirdetés
Megkérdeztem, hogy neki van-e gyereke, mire a válasz az volt, hogy de van és ő fogta a kezét. Mivel a helyzet nem volt számára elég jól érzékelhető, felemeltem a bal kezemet, amiben a bevásárló kosarat fogtam, a jobb kezemmel pedig mutattam, hogy a babakocsit tolom, harmadik kezet eddig nem tudtam növeszteni (pedig esküszöm, hogy többször próbáltam már).

Erre: „Kifogást mindenre lehet találni”. Körülbelül 1 percen belül újra érezhettük odaadó törődését. Ekkor már enyhe rózsás pír borította rendkívül kedves arcvonásait.

Hirdetés
Utasított, hogy vegyem a kezembe a motort vagy ne vásároljak itt. Ekkor már több vásárló is odalépett, kifejezve felháborodását, hogy ezt mégis hogyan képzeli a biztonsági őr, foglalkozzon a tolvajokkal, inkább segítenie kellene. (Egy kismama elmondta, hogy múltkor egy igen idős hölgyet inzultált, miután az húzós, kerekes kocsival lépett be az üzletbe, mert anélkül járni is alig tud.) Többször kértem, hogy hívja oda az üzletvezetőt, de erre azt mondta, hogy menjek a kasszához és hívassam én oda.
Hirdetés
Kb. a 4. próbálkozásánál látta, hogy nem fog eltántorítani, ezért elém állt és közölte, hogy a cigányok különbek nálam, büszke lehetek arra, hogy magyar vagyok és hogy ilyen anyjuk van a gyerekeknek, takarodjak ki az üzletből és nem engedett továbbhaladni. Ekkor odaszóltam a hentespultban dolgozó kollégáknak, hogy szíveskedjenek azonnal szólni az üzletvezetőnek, akiktől azt a választ kaptam, hogy mindjárt. Hiába, vevőbarát egy helyről beszélünk. (Egyik vásárlásom alkalmával két vevő arról beszélgetett mögöttem, hogy az üzletvezető terrorban tartja az alkalmazottakat, ezért vannak 2 hetente új pénztárosok).
Hirdetés
Szerencsére arra jött egy kedves pénztáros hölgy, aki kérésemre szólt az üzletvezetőnek. Az üzletvezető hölgy szintén köszönés nélkül, felhúzott szemöldökkel hallgatta a problémámat, de a biztonsági őr a 3. mondatomnál azt mondta, hogy hazudok és újra otthagyott minket. Az üzletvezető is csak azt hajtogatta, hogy itt szabályok vannak, de a biztonsági őrrel beszél majd az elhangzott durvaságokról. Miután megkérdeztem, hogy 2 éves napi szintű itt vásárlásunk után számít-e még ránk, megengedte, hogy befejezzem a bevásárlást.
Hirdetés

Elnézést, bocsánat szavak nem hangzottak el… Egy kedves vásárló, aki a parkolóból jött vissza, mondta, hogy nézzem meg a bejáratra kiragasztott jelzéseket, melyeket le is fotóztam. Lehet, hogy én vagyok tudatlan, de ebből a gördeszka tiltó jelzés nekem nem foglalja magában a kisgyerek műanyag motort.
Felháborítónak tartom, hogy a Spar cégcsoport ilyen, munkájára alkalmatlan, agresszív, erőszakos, intoleráns, embertelen biztonsági őrt alkalmaz.

Hirdetés
Az üzletvezető eljárása is erősen kifogásolható. Nem engedhette volna meg, hogy a biztonsági őr faképnél hagyjon minket és minimum lett volna egy elnézést kérés. Arra vonatkozóan, hogy nem mehet be kisgyerek motorral, nem tudott mutatni semmi írásos szabályzatot. (A boltban egyébként is rendkívül nehéz a közlekedés babakocsival, mivel körülbelül minden sorban vagy sor végén otthagyott gurulós, töltő polcok vannak. Legutóbb 8 darabot számoltam, viszont egyetlen árufeltöltőt sem láttam akkor dolgozni) Ezért kérem, a Spar cégcsoportot, hogy azonnal indítson belső vizsgálatot az esetemmel kapcsolatban, ellenőrizve az üzlet kamera felvételeit is.
Várom mielőbbi jelentkezésüket az alábbi e-mailen: kaszanikolett1984@gmail.com"

A fotó illusztráció

Forrás: utcaemberek.blogspot.hu

2016. szeptember 17. (szombat), 13:03

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. április 07. (kedd), 08:09
Hirdetés

Nevetve a híreken – az Uborka évei (1991–2002)

Nevetve a híreken – az Uborka évei (1991–2002)

A kilencvenes évek elején, amikor még minden új volt a televíziózásban, egyszer csak megjelent a képernyőn az Uborka,...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. április 07. (kedd), 06:37

Egy korszak vége: II. Erzsébet és Winston Churchill búcsúja

Egy korszak vége: II. Erzsébet és Winston Churchill búcsúja

Aznap este London fölött sűrű, hűvös levegő ült, mintha maga a város is érezte volna, hogy valami véget ér. 1955....

Mindenegyben blog
2026. április 07. (kedd), 05:42

Ötven év szeretet:Bódi Margó és Bódi Guszti története

Ötven év szeretet:Bódi Margó és Bódi Guszti története

Volt egyszer két fiatal, akik még nem tudták, hogy az életük egyszer majd példává válik mások számára. Bódi Margó egy...

Mindenegyben blog
2026. április 06. (hétfő), 18:38

Hihetetlen jelenet a boncteremben: ugatni kezdett a kutya, majd minden megváltozott

Hihetetlen jelenet a boncteremben: ugatni kezdett a kutya, majd minden megváltozott

A jelzésA kórház alagsori folyosóján mindig hidegebb volt, mint odafent, mintha a falak maguk is tartanák a levegőt,...

Mindenegyben blog
2026. április 06. (hétfő), 18:36

Egyetlen pillanat döntött: így mentette meg a férfi az elakadt őzgidát

Egyetlen pillanat döntött: így mentette meg a férfi az elakadt őzgidát

Az út szélénA keskeny, kátyús országút két oldalán sűrű, tavaszi zöldben álltak a mezők, a fű még nedves volt az...

Mindenegyben blog
2026. április 06. (hétfő), 18:32

A kismajom, akit végül befogadtak – és a plüss, ami végig mellette maradt

A kismajom, akit végül befogadtak – és a plüss, ami végig mellette maradt

A rongyos társA reggeli köd még ott ült a fák között a Budakeszi Vadaspark hátsó, elzártabb részén, ahol a látogatók...

Mindenegyben blog
2026. április 06. (hétfő), 18:29

Megütött egy idős férfit… de nem tudta, hogy a történetnek lesz egy váratlan fordulata

Megütött egy idős férfit… de nem tudta, hogy a történetnek lesz egy váratlan fordulata

A kapu előttA reggel szokatlanul csendesen indult, mintha a házak között megrekedt volna az idő, és csak a távoli autók...

Mindenegyben blog
2026. április 06. (hétfő), 18:26

Nem akart tovább élni… aztán valaki segítségért könyörgött nek

Nem akart tovább élni… aztán valaki segítségért könyörgött nek

A ház, ami nem enged elA házat olcsón adták, túl olcsón ahhoz képest, hogy még állt a tető, és nem roskadt meg teljesen...

Hirdetés
Hirdetés