Ma beöltöztem hajléktalannak, és egész napon át pénzt kéregettem, ételre, gyógyszerre, útiköltségre. Ennyi gyűlt össze nap végére, lehidalsz!
Hirdetés
Hirdetés
Annyi olyan történetet hallottam, amiben arról beszéltek egyesek, hogy a hajléktalanoknak mennyire egyszerű, hiszen csak kiállnak, és kéregetnek, semmi dolguk nincs, csak tartani a markukat. /Nos ez a fajta hipotézisnek jártam utána\./
Hirdetés
Megkértem a nejemet, hogy az egyébként is nagyra nőtt szakállamat alaposan borzolja össze, sminkek segítségével tűnjek koszosnak, és ápolatlannak, és ha már az arcomon látszik a nincstelenség, akkor segítsen a ruháit is megszabdalni, összekoszolni, hogy minél hitelesebben alakítsam a hajléktalant.
Hirdetés
Hozzá teszem, nagyon vékony alkat vagyok, így teljesen hiteles lett a végeredmény! Egy igazi hajléktalannak tűntem, de jól látszott rajtam, hogy nem italozok és nem kábítószerezek, ebből adódóan arra gondoltam, hogy majd normálisnak ítélnek, és adnak pénzt!
Az Oktogonnál kezdtem, aztán elmentem a Szél Kálmán térre, majd a Lurdy háznál voltam, végül visszamentem a nyugati környékére. Ezt gyalog tettem meg, ez egy egész napos program volt számomra. A pénzt egy oldaltáskába gyűjtöttem, és kizárólag este, haza érkezésemkor számoltam meg.
Hirdetés
Az emberekről pár szóban; nagyjából 4 féle emberrel találkoztam, és most itt csak azokat említem akiket leszólítottam. Értelemszerűen a gyerekeket, fiatal srácokat, lányokat, és gyerekkel a kezükben igyekvő anyukákat nem zaklattam. Számomra optimális korosztály a 30-50 közötti férfiak és nők voltak. Nézzük a négy típust :- az első típus elzavart, melegebb éghajlatra küldött, majdnem belém is rúgott.
Hirdetés
-- számukra láthatatlan voltam. A szemükbe nézve beszéltem, mégsem vettek észre.- kedves megértő, segítőkész empatikus emberek, belőlük volt a legkevesebb.- kértem tőlük adtak, majd a köszönöm szót sem várták meg, már ott sem voltak.Lényeg a lényeg, hogy nap végére 13.505 forintot gyűjtöttem össze, és nagyjából 1 kg-nyi élelmiszert is kaptam. Kiflik, zsemlék, pogácsák és egyéb péktermékek formájában.Döbbenetes kísérlet volt ez számomra, hiszen az ember nem gondolná, hogy ilyen adakozóak a Budapesten élők! Ha legközelebb látsz egy hajléktalant étellel, meleg itallal segítsd, pénzt csak akkor adj, ha nem hiányzik onnan ahol volt, és nem bánod, hogy hova kerül.
A halott anyamedve mellett találta – így lett a 400 kilós grizzly a legjobb barátjaGyerekkora óta vonzották a...
Hirdetés
Mindenegyben blog 2026. július 27. (hétfő), 08:09
Vannak pillanatok, amikor egyetlen kopogás az egész életet kettévágja. Egy nagymama számára ez a pillanat akkor érkezett el, amikor közölték vele, hogy fia és menye egy súlyos autóbalesetben életét vesztette. A tragédia után hét összetört gyermek maradt szülők nélkül. Nem volt ideje azon gondolkodni, képes lesz-e ekkora terhet egyedül elviselni. Egyszerűen magához vette mind a hét unokáját, és megfogadta, hogy soha nem hagyja őket magukra. Tíz éven keresztül dolgozott, küzdött, vigasztalt és igyekezett pótolni mindazt, amit a gyerekek elveszítettek. A házban közben lassan újra felhangzott a nevetés, bár a szülők hiánya minden családi ünnepen érezhető maradt. A gyerekek felnőttek, de egyikük sem felejtette el azt az éjszakát, amely örökre megváltoztatta az életüket. Úgy tűnt, a múlt fájdalmas titkai már soha nem kerülnek elő. Aztán egy átlagosnak induló napon minden megváltozott. A legkisebb unoka egy poros dobozt talált a pincében, amelyet valaki gondosan elrejtett egy régi szekrény mögé. Amit a doboz rejtett, arra egyikük sem volt felkészülve. A pénzkötegek, a hivatalos iratok és a bejelölt útvonalakat ábrázoló térkép egy régóta őrzött terv nyomait mutatták. A régi papírokból egyre világosabban kirajzolódott, hogy a szülők a baleset előtt eltűnésre készültek. Hamarosan egy aktív bankszámla is előkerült, amelyen nemrégiben még pénzmozgás történt. A nagymama ekkor már tudta, hogy választ kell kapniuk arra a kérdésre, amelyet mindannyian féltek kimondani. Amikor három nappal később valaki bekopogott az ajtón, a család legrosszabb sejtése valósággá vált. A találkozás azonban nem a boldog viszontlátásról, hanem elhallgatott igazságokról, elhagyott gyermekekről és elvesztegetett évekről szólt. Ez a történet megmutatja, hogy a családot nemcsak a vérségi kötelék, hanem a kitartás, az áldozatvállalás és a mindennapi jelenlét tartja össze. És arra is választ ad, mit tett a nagymama, amikor végre megtudta, mi történt valójában az unokái szüleivel. Cikk a hozzászólásoknál! ?