"Már akkora fájdalmai voltak a kisfiúnknak, hogy a halálért könyörgött nekünk" - Ám ami ezek után történt az megmutatta, hogy miért is ember az ember! ❤ Remélem sokakhoz eljut történetünk!

Hirdetés
Hirdetés

Leírhatatlan, amin keresztül ment: Ez az 5 éves kisfiú borzalmas betegsége miatt iszonyú fájdalmakat élt át már négy hónapos korától kezdve. Morgan Bishop olyan súlyos ekcémában szenved, amely állandó kínokat okoz neki. /A kicsi állandóan tele volt gyulladással és a két lábát csúnya hegek és sebek borították, emiatt nagyon nehezen tudott járni\./

Hirdetés

Morgan testét sokszor bekötözték, hogy valahogy enyhítsék a fájdalmait, azonban a gyerek nagyon nehezen viselte.
 
[adSulvo]
 

Szülei szerint az volt a legmegrázóbb, mikor 5 éves korában könyörögni kezdett nekik, hogy öljék meg, mert nem bírja tovább a fájdalmakat. – írja a Daily Mail.
Hirdetés


A szülők Dana és Paul már minden létező gyógymóddal megpróbáltak neki segíteni, de nem jártak sikerrel.

„Amikor elmondtuk az ismerőseinknek, mire kért minket Morgan, a többségük azzal próbált bennünket nyugtatni, hogy nem tudja miket beszél. Pedig az igazság az, hogy nagyon is tudta mit kér tőlünk: könyörgött a halálért. Nem egyszer, hanem nagyon sokszor.
Hirdetés
– mesélték a szülők.

Már minen reményüket elvesztették, mikor fél évvel ezelőtt hallottak egy francia kisváros hidroterápiájáról. „Miután Nagy-Britanniában már mindent kipróbáltunk, az interneten kezdtünk keresgélni gyógymódok után. Így bukkantunk Avene városára, ahol évek óta kezelik a Morganhez hasonló betegeket. Sikerrel” – mondja az édesapa.

A gyógykezelés költségét azonban a családnak kellett állnia, ezért apa létrehozott egy GoFundMe oldalt, hogy az interneten segítséget kérjen.
Hirdetés

Emellett pedig barátaival több száz kilométeres jótékonysági biciklitúrát is szerveztek, hogy pénzt gyűjtsön a kisfiának. A történet eljutott a francia klinikára, ahol felajánlották, hogy a kezelés első hetét fedezik.

„Három hetet töltöttünk Franciaországban, Morgant pedig mintha kicserélték volna. A kezelés előtt a fájdalom miatt legfeljebb másfél órát tudott aludni egyhuzamban, most négy-öt órát alszik.
Hirdetés
Sokkal nyugodtabb, és a mosoly is visszatért az arcára”
– mondja Paul.

A kisfiúnak még két kezelésre kell majd visszamenni Avene-be, de már sokkal jobban van és nemrég az iskolát is el tudta kezdeni szülei nagy örömére.

2018. április 24. (kedd), 09:48

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. március 22. (vasárnap), 09:26
Hirdetés

Tilla: Egy kis művészet, egy kis káosz, egy kis humor

Tilla: Egy kis művészet, egy kis káosz, egy kis humor

Van az a fajta ember, akiről hiába próbálsz egy mondatot mondani, mindig kevés lesz. Till Attila ilyen, mert nála...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. március 22. (vasárnap), 08:14

A Gucci-ház tragédiája: szerelem, pénz és gyilkosság története

A Gucci-ház tragédiája: szerelem, pénz és gyilkosság története

A Gucci neve mögött nemcsak elegancia és gazdagság húzódott meg, hanem egy olyan történet is, amelyben az érzelmek, a...

Mindenegyben blog
2026. március 22. (vasárnap), 06:55

Nem csak egy név: Beckham – egy család, egy márka, egy történet

Nem csak egy név: Beckham – egy család, egy márka, egy történet

A kilencvenes évek végének vibráló, túlfűtött világában, amikor a zene hangosabb volt, a reflektorok vakítóbbak, és...

Mindenegyben blog
2026. március 21. (szombat), 15:46

Ki kopog hajnali 3-kor? Amikor kinyitották az ajtót, valami teljesen váratlan történt

Ki kopog hajnali 3-kor? Amikor kinyitották az ajtót, valami teljesen váratlan történt

A kopogásAz első ütés olyan hirtelen hasított bele az éjszakába, hogy egy pillanatig azt sem tudtam, hol vagyok. A...

Mindenegyben blog
2026. március 21. (szombat), 15:42

Elbocsátotta a lányt lopásért – majd követte, és mindent megbánt

Elbocsátotta a lányt lopásért – majd követte, és mindent megbánt

A kenyér súlyaA budai hegyoldalban álló villa konyhája még félhomályban volt, amikor Kovács András belépett. Mindig...

Mindenegyben blog
2026. március 21. (szombat), 15:39

Csendben szenvedett, amíg a fia végre észrevette

Csendben szenvedett, amíg a fia végre észrevette

A csend áraA ház még félálomban volt, amikor Ilona már a konyhában állt. A víz halkan csorgott a mosogatóban, az...

Mindenegyben blog
2026. március 21. (szombat), 15:34

Elküldtem őt örökre… aztán rájöttem, hogy a saját lányomat veszítettem el

Elküldtem őt örökre… aztán rájöttem, hogy a saját lányomat veszítettem el

Az eső hangja a házbanAznap este az eső olyan egyenletesen verte a redőnyt, mintha valaki kitartóan kopogna, de nem...

Mindenegyben blog
2026. március 21. (szombat), 15:26

Botrány a sírnál: örökség miatt veszett össze két nő a temetésen

Botrány a sírnál: örökség miatt veszett össze két nő a temetésen

A koporsó mellettA temető szélén még ott állt a reggeli köd maradéka, mintha nem akarna elmenni, mintha neki is dolga...

Hirdetés
Hirdetés