Meg fog halni a kisfiam? Történet folytatása

Íme egy felkavaró és rettenetes történet ,amit egy édesanya és a kisfia élt meg.Kórház nevét és a történet szereplőit az édesanya kérésére nem említjük meg .fotó:illusztráció

Történet előzménye:

6 éves fiacskám december 30-án felébredt, majd mikor jött a reggeli pusziért megláttam a nyakacskáján, a pocakján és a hátán pici hólyagos foltocskákat… Bizony! Elkaptuk végre a 4 éve hőn várt bárányhimlőt! /Én nagyon boldog voltam, mert szerettem volna, ha még iskolás kora előtt túlesik rajta\./

A következő napokban, ahogy az a nagy könyvben is meg van írva szépet jöttek ki a himlők sorjában, volt, ami már pörkösödött, de a 4. napig jelentek meg friss hólyagok is. Nem vakarta, nem nyavalygott. Az 5. napon már szinte csak pörk volt a testén, így kijelenthettem, ezen is szerencsésen túl vagyunk. 2015. január 3-án Kisfiam erős fejfájásra kezdett panaszkodni, és estére hányt is miatta 2-3 alkalommal. A gyógyszerek hatására sem szűnt a fájdalma, és kezdett egyre jobban legyengülni. Féltem, hogy ha így folytatja, akkor kórház lesz a vége, mert kiszárad. Este nagy nehezen elaludt, majd egész éjjel panaszmentesen, csendesen pihent. Január 4-én kérte a már jó bevált módszer alapján elkészített meleg 3 dl kakaót. Odaadtam kisfiam miután megitta azzal a lendülettel meg is locsolta vele a szőnyegét….

 

Szinte másodpercek töredéke alatt mind a 3 dl kakaót kihányta. Közben nagyon erős fejfájásra panaszkodott Én csak ott álltam az előszobában, és gondolatok ezrei futottak át az agyamon. Mi lehet a kisfiam baja??? Mitől hány? Miért fáj ennyire a feje szüntelenül, és miért nem hat rá a fájdalomcsillapító. Mi lesz, ha kiszárad, meddig várjak, hogy oldom meg a kicsit tesót, ha csak kórházba kell menni. 10 perc múlva arra lettem figyelmes, hogy a gyermekem újra hány. Egész kis teste beleremegett, szinte nem volt olyan porcikája, ami ne feszült volna meg. Nagyon sajnáltam, és mindent megtettem, ami tőlem telt. 5 percenként adtam neki fecskendővel 5 ml vizet. Hányások után 1 óra szünet majd kezdtem előröl.

De mind hiába. Kora délutánra már 12 hányáson voltunk túl és iszonyat erős fejfájás kísérte. Úgy döntöttem, nincs, mese be kell menni a kórházba. Bepakoltunk a kocsiba, fiúkat beültettük és irányba vettük a kórházat. Mikor odaértünk, bejelentkezés után fel kellett mennünk a gyermekfertőző részlegre és a váróban csücsülni, míg megvizsgálják a szentem. Nem telt el 10 percnél több és egy nagyon kedves nővérke jelent meg az ajtóba, majd engem és hányós kisfiam beinvitált a doktor bácsihoz. Közel 30 perces vizsgálat és kérdések sora után, kiderült számunkra, hogy innen bizony már csak a Mama és az Öcsi mennek haza. Drágaságom erősen ki volt száradva. 6 szúrás után tudtak neki végre vénát szúrni és bekötni az infúziót. Addigra már szédelgett és ataxiás (részeg) járása volt. Akkor még azt gondoltam, hogy a sok hányás a gyengeség és a kiszáradás miatt. Pedig tegnap még evett ivott…. Fél nap alatt így tönkremenni. Nem is értettem, hogyan. Így történt, hogy Január 4-én Vasárnap délután 14:00-kor befeküdtünk a kórházba. Fekvés, infúzió, saját szoba saját fürdővel és Tv-vel… Tiszta wellness. Aznap már nem hányt többet, és mivel másnap délelőtt sem, így 24 órás benntartózkodás után 2015. január 5-én HÉTFŐN délben hazaengedtek minket, mondván tünetmentesek vagyunk. Hogy mi volt a bajunk…. Nem tudni. Ők sem tudják, de a lényeg, hogy elmúlt nem?!

Másnap január 6-án, kedden is remekül érezte magát. A bárányhimlői már teljesen el is múltak, gondoltam akkor következő héten hétfőn már mehet is oviba. Szerdán január 7-én ismét fájlalni kezdte a fejét….. 2. napja voltunk otthon…. Adtam neki gyógyszert, de nem használt. Kezdtem aggódni, hogy ez már megint micsoda. Majd következett a folytatás. Ismételten erősödő fejgörcsök melyeket hányás kísér. Szédülés, kettős látás és ataxiás( részeg) járás. mondom ennek a fele se tréfa, azonnal vissza a kórházba, mert nem gondolnám, hogy ebből bármi jó is kisülhetne…  Elmentem a házi gyerekorvoshoz, hogy azért nézzen rá ő is, és egyértelműen azt a választ kaptam, hogy vissza a kórházba, de mindenképp mondjam meg nekik, hogy ne csak a bárányhimlő szövődményeire koncentráljanak, hanem mélyebben nézzenek utána a dolgoknak.

  Így is tettem. Gyerekorvostól hazajöttem, most már bőröndbe pakoltam a cuccost. Délután 16:00-kor már bent is voltunk. Ismét a váróban ültünk, majd újfent egy nagyon aranyos és kedves nővérke beinvitált minket az orvosi szobába. újabb 20-25 perces vizsgálat és beszélgetés után, a doki meggyőződött a saját szemével róla, hogy a gyermek tényleg szédül, tényleg hány és fáj a feje, majd megírta a kórházi felvételi lapot és elkísértek minket a lakosztályunkba, ahol már nem voltunk egyedül. Se egy vérvétel nem volt, se egy infúzió a sok hányás véget. Teltek múltak a napok. Cserélődtek a szobatársak, más és más betegségekkel, ami vagy bárányhimlő, vagy valami olyan, ami elvileg nem fertőző. Én pedig napról napra ingerültebb és idegesebb lettem. Vasárnap január 11-én eljutottam egy pontra, ahol kikeltem magamból. Kértem a nővérkéket, hogy hívják ide az orvosokat, mert beszédem van velük. Mikor megjelentek kiosztottam őket, hogy mégis mi a fenéért vagyunk mi itt? Ezt otthon is tudjuk csinálni. Mivel semmi vizsgálat nem történik, csak fekszünk még infúziót se kapunk. Néha benéz ránk egy nővér és aranyosan megkérdezi, hogy mennyit ivott és mennyit hányt a gyerek… A válasz kisagyi gyulladás miatt, ami a bárányhimlő szövődménye. De azt tudni kell erről a szövődményről, hogy a bárányhimlő után lép fel, hirtelen lerombolja a központi idegrendszert, bénulttá válik a gyermek, majd 2-3 hét alatt teljesen regenerálódik. Tehát 2 nap alatt eléri a legrosszabb csúcspontot, majd napról napra javul. A doki elmondása szerint nekünk nem típusos tüneteink vannak, hiszen mi azt a játékmódot választottuk, hogy egyik nap tök jól vagyunk másnap és harmadnap visszaesünk a mélyére. Aztán megint jobban és megint rosszabbul…

Napi 1 hányás garantált, de a napi 6 sem kizárt. Sőt inkább a jellemző. Január 4. óta folyamatos fejfájás, ami hullámokban, napszakokban és pozíciótól függőn erősödik. Besorolás a kicsit fáj, a közepesen fáj, és a hányásig fáj. Majd miután kihányja, magát a gyerek a feje megkönnyebbül megint a következő hullámig. A fejfájás ugyan nem szűnik meg teljesen, csak az első stádiumba ugrik, a kicsit fáj-hoz.

Visszatérve a témához, mondom a dokinak, hogy rendben, hogy kisagyi gyulladás miatt vagyunk itt! DE ezt mivel támasztja alá? Se egy vérkép… se egy vizelet… se egy koponya MR.. Semmi nincs a kezében! Mégis mivel akarja nekem indokolni? Mikor még a tüneteink sem típusosak???? Azonnal kérek egy MR vizsgálatot, mert szerintem itt más van a dolgok mögött, és valami akadályozza az agyvíz elfolyását…. Egy vérrög vagy akármi…. Tudom is én. Csak csinálják meg a vizsgálatot, és legyen akár negatív is. Bánom én, legalább megnyugszom! De így, hogy nem is néznek rá azon kívül, hogy 5+2 napja itt fekszünk és minden nap 3x bejön egy nővérke és megkérdezi, hogy mennyit ivott mennyit hányt….. Mondtam a dokinak, hogy történjen már valami érdemben is, vagy legalább lássam azt MINTHA történne, mert kezd nagyon elegem lenni, és a végén elviszem magán úton én a gyereket vizsgálatokra, de ha ott kiderül valami, a kórház gatyáját is perelni fogom!!! Erre a válasz az volt, hogy nem kell a magán út, hisz van fizetve TB, és az által ingyen elvégzik. Majd holnap HÉTFŐN, jön a neurológus és felveti neki a témát. Majd megvizsgálja a kisfiam és meglátjuk, hogy hogyan tovább! Hát köszönöm. Ettől se lettem se okosabb se kevésbé ideges, de nem volt mit tenni. Vártam Hétfőig. 6+2 nap január 12. Hétfő. Eljött a neurológus és mivel látta mennyit hány a gyerek, és napról napra rosszabb a járása, megállni már nem is tud, közölte, hogy akkor kér egy MR vizsgálatot, amit anya kíván, de hozzáteszi azért nem akartak csinálni, mert nincs olyan tünete a gyereknek, ami ezt a vizsgálatot indokolná… NINCS… persze persze…. kettős látás, ataxiás járás, szédelgés, napi min. 6 hányás 10 napja tartó folyamatos, gyógyszerre nem reagáló fejfájás…. Tényleg nincs olyan tünet, ami indokolná… Már nem szóltam be neki, de érdekelt volna, hogy akkor melyik az a tünet ami indokolja…. A neurológus folytatta a mondanivalóját: MR vizsgálatot akár már aznap délutánra is tud kérni, de sajnos nem megoldható, mert ugye ahhoz altatás kell, és nincs most altató orvos aki el tudná vállalni, mert rengeteg a meló. Leghamarabb Pénteken január 16-án lesz, de lehet, hogy csak az azt követő hétfőn január 19-én….. Teljesen kiborultam. Veszekedni kezdtem vele… Mi az, hogy nincs altatóorvos???? Mi az, hogy még egy hetet várjak arra a nyomorult vizsgálatra, miközben azt látom, hogy a gyerekem szépen lassan napról napra elfogy a karjaimban???? Azt mondta, vannak sürgősebb esetek, is mint a fiam, és örüljek, ha péntekre sikerül orvost és asszisztenst keríteni…. Erre majd akkor gondolj, vissza mikor olvasod a későbbieket. Hogy vannak sürgősebb esetek, is mint a kisfiam….

Miután kiment a szobából, folytatódtak a mindennapjaink. Fejfájás… hányás… nem evés…. 7 dl ivás 10 dl hányás/ nap… De továbbra se kaptunk se infúziót, se hányás csökkentőt, se fájdalomcsillapítót…. Semmit. Mindig az volt a válasz, hogy majd pénteken az MR után okosabbak leszünk. És egyébként is jó lenne a kisfiamat mozgatni, levinni, sétálni az udvarra, mert már 7 napja nem kakált (máshol 3 nap tán beöntés), és ha megmozgatom a beleket, akkor biztosan sikerülni fog. Jó anya ilyenkor mit csinál?? Engedelmeskedik, ők a szakemberek, igazuk van, viszem! Természetesen senkit nem érdekelt, hogy mozgatásra hányt a gyerek, hogy a napsütés zavarta és jobban görcsölt tőle a feje…. Szorgosan vittem, mozgattam és szuper játékokat játszottunk az udvaron. Csütörtökön január 15-én ismét felmérgeltem magam, és megint orvost hívattam. Aznap is 7x hányt a gyerkőc és már ülni sem tudott, nemhogy állni. Követeltem, hogy tegyenek be neki egy infúziót, mert holnap úgyis altatják a vizsgálat miatt. Tök mindegy, hogy holnap szúrják meg, vagy ma…. De ki van száradva és ez így nem mehet tovább!!!!! A doki azt mondta, meglátja, mit tehetünk. majd bő 2 óra múlva megjelent egy nővérke és kérte, hozzam a kicsit magammal és bekötik az infut… Hála az égnek! Végre esemény!!! Vittem is a törpét. És jééééééé mit vettek észre? Hát persze, hogy ki van száradva… Csodálkoznak, kérdem én? 9+2 napja vagyunk itt, csak hányunk és ne lennénk?.... Alig vártam már a másnapot.

Kisfiam aznap éjféltől már nem ehetett, nem ihatott az altatás miatt. Eljött a várva várt nap január 16. PÉNTEK! Reggel szóltak, hogy jön értünk egy mentő 12:00 fele, ami majd átszállít minket a klinikára az MR vizsgálatra. Étlen, szomjan vártuk a percek múlását, de üres pocakkal nehéz volt.

Természetesen hányni így is tudott a kicsikém. Majd megérkezett a hordárfiú egy camping-székkel. azért írom azt, hogy camping szék, mert tényleg olyan volt, csak lábak helyett kerekei voltak. Addigra én felöltöztettem a fiúcskát és rendbetettem az ágyát, mert altatás után könnyebb csak belehelyezni, mint akkor igazgatni. A kórterem fele a cuccainkkal volt tele. Legók.. ruhák.. meg minden, ami kell egy normális életvitelhez a 10+2. napon, amit ott töltöttünk. szóval elindult a guruló camping szék és leértünk a „mentő” – höz ami átszállít majd minket. itt szembesültem először az egészségügy csodás helyzetével. Egy lerobbant, rozsdás koszos Barkasz….. Mi volt benne? SEMMI! Hátul 2 ülés és a hordágy helye meg kosz. Még az ablakot se lehetett feltekerni. Felirat az oldalán, sürgősségi betegszállítás… Kérdeztem ez?? ezzel megyünk? Ez mi? Az orvos mondta, hogy sajnos most csak ez van. ezt kórházon belül az udvaron szokták használni, de nincs szabad kocsi így ezzel kell beérnünk. Berakták a gyermekem hátra a hordágy helyére a camping székével együtt, majd beült mellé a doki és ő fogta a széket, hogy menet közbe ne guruljon el és ki ne zuhanjon az egyébként is már majdnem magán kívül lévő fiacskám. Beültem melléjük mikor is felvilágosítottak, hogy hazafele az altatás után majd az ölemben kell hoznom, mert akkor már nem ülhet… Köszi!!!! Szép kilátások. Mindegy. már minden mindegy volt, csak érjünk oda, essük túl rajta. Legyen meg az eredmény, derüljön már ki a fájdalmak oka és menjünk hazafele! Nem telt bele 10 perc és megérkeztünk. A camping székkel feltolták a gyereket az MR vizsgálati váróba, majd ott átültették egy másik, immáron modern székbe, mert a camping-re szükség volt egy másik betegnél….

Közel 40 perc várakozás után felszabadult a vizsgáló. elköszöntem a drágámtól és betolták. Mondták, hogy 20 perc körülbelül a vizsgálat. utána jönnek addig várjak. Semmi rosszat nem sejtve megkezdtem a várakozást. Körbenéztem, hogy hol is vagyok. Fura kiáltásokat és őrjöngéseket hallva megpillantottam egy táblát a pszichiátria… neurológia… tovább már nem is néztem. Nyílt az ajtó és kiszólt az altató asszisztens, hogy picit várjak még, mert leállt az MR gép és meg kell várni, míg újra, indul. De nyugodjak, meg a gyerek már alszik, jól van. Pár perc késéssel, de meglesz a vizsgálat. Nem volt mit tenni ittam egy. 40 perc után kiszólt egy másik altató orvos, hogy 2 perc és hozzák a gyerkőcöt. Felkészültem a fogadására, mert ugye azt mondták hazafele karban viszem.  Az idő csak telt, de nem jöttek ki. Már eltel 1 óra….. 1 óra és 10 perc…. 1 óra és 30 perc…. Kezdtem ideges lenni, de semmi rosszra nem gondoltam. Az járt a fejemben, hogy biztos megint leállt a gép és idő, míg beindul, meg a kiértékelést mire kinyomtatják stb…. Majd nyílt az ajtó 1 óra és 35 perc után. Kilépett az orvos és így szólt: Anya jöjjön félre kérem, mondanom kell valamit. Na én akkor nagyon nagyon leírhatatlanul nagyon rosszat éreztem. Másodpercek töredéke alatt átfutott az agyamon, hogy leállt a légzése altatás közben, hogy nem tudták újra éleszteni, hogy oxigénhiányos lett és kómában van…

Nem is tudtam, hogy bír ennyi történet és verzió lefutni ennyi idő alatt. De nem!!!! Egyik sem volt a megfelelő válasz. A doki nyitotta a száját és a következő mondat hangzott el! Találtunk valamit a fejében.  Egy tumort ami terjeszkedik. Hirtelen csípőtől bokáig görcsbe rándultam, könnyek szöktek a szemembe és annyit tudtam válaszolni, hogy MEG FOG HALNI???? A válasz: Anya, higgye el, mindent megtesznek majd érte. A daganat nagyon rossz helyen van. Nem valószínű, hogy műthető és elég nagy is. De mindenképp meg kell operálni, mert különben belehal. Már megrendeltem az intenzív mentőt, mert speciális szállítást igényel! (barkasz ölben) Nem tudtam mit válaszolni csak remegtem teljes testemben és a fejem üres volt. Cikáztak bennem a gondolatok, de nem fogtam fel. Azok a szavak jutottak eszembe, hogy nem kell MR mert nincs olyan tünet, ami indokolná…. meg, hogy vannak a fiamnál sürgősebb esetek is……

és a várva várt folytatás:

Cikáztak bennem a gondolatok, de nem fogtam fel. Csak remegtem és sírtam. Időközben megérkezett a mentő, betolták a mindenféle gépekkel felszerelt hordágyat a vizsgálóba és 2 perc múlva már tolták is ki a fiacskámat. Loholtunk a mentőautó felé. Bátyus még bódult volt az altatás miatt, így nem is vette észre az állapotomat. Leírhatatlan milyen ürességet éreztem. Már nem voltak gondolataim, már nem jutott semmi eszembe. Lábaim elgyengültek és csak lépett egyik a másik után. Zokogtam…. Beültünk a mentőbe. Sziréna bekapcsolva és indulás az idegsebészetre. A mentőből kiszállva bementünk a mentős betegfelvételi osztályra, ahol míg nekem felvették az adataimat, a drágámat felvitték a idegsebészeti gyermekosztályra. Alig bírtam beszélni, csak szerettem volna a gyermekem mellett lenni. Nem nagyon emlékszem a további eseményekre, csak arra, hogy már itt vagyunk és kiabálok a kórház udvarán az ég felé nézve! Hogy nincs ISTEN!!!!! Mert ha lenne, nem lenne képes ezt tenni egy gyermekkel. Egy ártatlan gyermekkel aki a világáról nem tud még, olyan fiatal! Az események pörögtek. Jött az orvos megmutatta az MR felvételt, amin tisztán látszódott a daganat elhelyezkedése és mérete. Azonnal operálni kell, de mivel kiszáradt állapotban van és konzultársakat is kell hívnia, így hétfőn reggel műtik! Elmagyarázta mi vár ránk. Én kiragadtam szavaiból a kicsit pozitívabb dolgokat és nem voltam hajlandó másra sem gondolni! 
Január 18. Vasárnap. épp ma ügyeletes a doktor bácsi, aki holnap kiszedi a drágám fejéből az UFO tojást. Leülünk, magyaráz, kockázatokat sorol, mutatja ismét a felvételt, amin látszik, hogy a kisagy szinte ¾- ed részét kitölti… Nem is fogom fel, hogy bír vele létezni… Hogy-hogy csak ennyi a tünet. Hol volt eddig a daganat… A doki közli épp ideje kivenni. Doktor bácsi kérdezi, van még valami kérdésem? Zavarodottságomban csak annyit tudtam kinyögni, hogy köszönöm nem! nem szeretnék több hülyeséget hallani! Majd kezet fogtunk és elköszöntünk. Hétfőn reggel 07:45 kor megérkezett a hordár fiú és tolta is kifele őt! Loholtunk utána és lopva egy fél másodpercet arcon csókoltam a drága zokogó és rettegő gyermekem. Majd becsukódott a műtő ajtaja és eljöttek a néma percek…… A műtét 3 órás ha nincs komplikáció. 3 hosszú dermesztő óra. Eljött a 11 óra és kinyílt az ajtó!!! Bekötött fejecskével tolták kifele orvosi kísérettel. nem álltak, meg. Nem beszélgettek. siettek a steril szobába vinni, közben hátranéztek és annyit szóltak, hogy minden rendben volt. Amit ki kellett venni kivettek és nem volt nagy vérveszteség. A műtét nem volt számára megterhelő. Majd ajtó becsuk. De a szívemet végtelen nyugalom szállta meg! Vége van!!!! kivették!!!! és ÉL!!!!! Aznap már nem mehettünk be hozzá, mert az is a szabályzatban van a gyermekek egészsége védelmében, hogy a frissen műtött gyermekek 24 óráig nem látogathatóak! Tudomásul vettük és hazajöttünk! Nem is érdekelt, hogy lesz e komplikáció, hogy tud e beszélni, hogy nem e bénult le…. Nem érdekelt semmi! Mert az a végtelen nyugalom ami rám szállt tudatta velem, hogy minden rendben van! Felépül és visszakapom a régi kisfiam!
A történetet a továbbiakban nem részletezem. Voltak bukkanók még a kórházi lét során. Voltak rettenetes napok mikor vele sírtam a fájdalmai miatt. Tud beszélni, mozog minden porcikája, hízott 50 dkg-ot és csúnyán is beszél! Hát kell ennél több????!!!

2015. március 06. (péntek), 10:47