MEGSZÉGYENÍTETTÉK AZ ÖTGYEREKES ÉDESANYÁT A STRANDON, VÁLASZUL DURVA DOLGOT TETT!

Hirdetés
MEGSZÉGYENÍTETTÉK AZ ÖTGYEREKES ÉDESANYÁT A STRANDON, VÁLASZUL DURVA DOLGOT TETT!
Hirdetés

Tennis 33 éves anyuka, öt gyereket nevel. A gyerekek szinte minden szabad percét lefoglalják, így évek óta először ment strandra. Kisvártatva sírva menekült onnan.

/ A gyerekek szinte minden szabad percét lefoglalják, ami nem is csoda\./

Hirdetés
Öt gyerekkel foglalkozni óriási felelősség. 

Évek óta most volt először lehetősége, hogy végre lemenjen a strandra és pihenjen egy kicsit.Nagyon várta már azt a napot, azt gondolta, végre kikapcsolódhat, feltöltődhet egy kicsit.

Hirdetés
Sajnos nem így lett. 

Néhány óra múlva a nő sírva menekült a strandról. Nyílt levelében megírta, miért vált pokollá a napja, és az is kiderül, mit tett erre válaszul: 

Ez egy nyílt levél, melyet annak a két fiúnak és lánynak írok, akik egyik nap munka helyett kijöttek az Alberta strandra sörözni és úszni.

"Sajnálom", hogy 13 év utáni először ki mertem ülni napozni a szabadstrandon, s ez ennyire undorító látvány volt számotokra.

Hirdetés
Sajnálom, hogy a hasam nem lapos. Sajnálom, hogy tele van terhességi csíkokkal.

"Sajnálom", hogy a hasam kihordott, táplált, védelmezett és világra hozott ÖT gyönyörű, egészséges, okos és fantasztikus gyereket. "Sajnálom", hogy a 33 éves, 56 kilós testem annyira undorított titeket, hogy nektek muszáj volt rá mutogatni, kinevetni és úgy tenni mintha bele akarnátok rúgni.

De tudnotok kell, hogy mikor a fiatal “tökéletes” testetekre néztem, az jutott az eszembe, vajon ezek a testek milyen bravúrokat értek eddig el?

Azt is tudnotok kell, a strandon úgy tettem, mintha nem is hallanám a gúnyolódásotokat, mintha nem is érdekelne.

Hirdetés
De hazafelé menet végig sírtam az autóban. Köszönöm, hogy tönkretettétek a napomat. A hozzátok hasonló emberek teszik ezt a világot egy szörnyű hellyé.

Sajnálom azt a nőt, aki majd a gyereketeket hordja ki, és akinek undorító lesz a teste a szemetekben a terhesség miatt, mialatt egy gyönyörű folyamaton megy keresztül. Remélem, egy nap rájöttök, hogy a terhességi csíkokat nem szégyellni kell, hanem büszkének kell rá lenni.

Hirdetés
”

Hogy alátámassza az üzenetét, a fiatalok minősíthetetlen reakciójára válaszul csakazért is megmutatta hasát a Facebookon, hogy nincs eben semmi szégyellnivaló. Hiszen öt gyereket hordott ki!

Magunk részéről mélységesen egyetértünk az anyukával!

Forrás: www.napjaink.org

2016. augusztus 26. (péntek), 22:23

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. október 28. (szerda), 20:04
Hirdetés

Most kaptuk a hírt!Gyász újabb legendás magyar zenész távozott.A család közölte a lesújtó hírt, meghalt a legendás zenész! cikk a hozzászólásoknál olvasható!

Most kaptuk a hírt!Gyász újabb legendás magyar zenész távozott.A család közölte a lesújtó hírt, meghalt a legendás zenész! cikk a hozzászólásoknál olvasható!

Most kaptuk a hírt!Gyász újabb legendás magyar zenész távozott.A család közölte a lesújtó hírt, meghalt a legendás...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. szeptember 27. (vasárnap), 06:12

2002, Memphis. Michael Oher mindössze 16 éves, mégis olyan élet van mögötte, amit sok felnőtt is nehezen bírna el.

2002, Memphis. Michael Oher mindössze 16 éves, mégis olyan élet van mögötte, amit sok felnőtt is nehezen bírna el.

Nehéz gyerekkortól az NFL-ig: Michael Oher története ihlette A szív bajnokai című filmetMichael Oher életének története...

Mindenegyben blog
2026. augusztus 07. (péntek), 20:17

A férfi megmentette a kis grizzly medve életét - nézd hogyan köszöni ezt meg neki 6 év múlva

A férfi megmentette a kis grizzly medve életét - nézd hogyan köszöni ezt meg neki 6 év múlva

A halott anyamedve mellett találta – így lett a 400 kilós grizzly a legjobb barátjaGyerekkora óta vonzották a...

Mindenegyben blog
2026. július 27. (hétfő), 08:09

Vannak pillanatok, amikor egyetlen kopogás az egész életet kettévágja. Egy nagymama számára ez a pillanat akkor érkezett el, amikor közölték vele, hogy......

Vannak pillanatok, amikor egyetlen kopogás az egész életet kettévágja. Egy nagymama számára ez a pillanat akkor érkezett el, amikor közölték vele, hogy......

A tragédia után hét gyermek maradt rámAmikor a fiam és a menyem autóbalesetben meghaltak, magamhoz vettem mind a hét...

Mindenegyben blog
2026. június 15. (hétfő), 15:48

A gyerekek csak játszani mentek a partra, de Bence olyan dolgot talált, amiről azóta is beszél a környék

A gyerekek csak játszani mentek a partra, de Bence olyan dolgot talált, amiről azóta is beszél a környék

A parton felejtett kötélA folyó ezen a délutánon lustán kanyargott a fák között, mintha a nyár melege még a vizet is...

Mindenegyben blog
2026. június 15. (hétfő), 14:29

A király egész életében rejtegette a lányát – a násznép sokkot kapott, amikor lekerült a vasálarc

A király egész életében rejtegette a lányát – a násznép sokkot kapott, amikor lekerült a vasálarc

 A vasálarc zárjaRéges-régen, egy magas falakkal körülvett királyi várban élt Miréna hercegnő, Dénes király és Ilona...

Mindenegyben blog
2026. június 15. (hétfő), 07:58

Az első napján térdre parancsolták – a végén mégis a hadnagy hajolt le a földre

Az első napján térdre parancsolták – a végén mégis a hadnagy hajolt le a földre

Az első ebédA kiképzőközpont kapujánál még alig derengett, amikor Farkas Réka leszállt a buszról. A vállán katonai zsák...

Mindenegyben blog
2026. június 15. (hétfő), 07:55

A nászéjszaka, amelyen nem a szerelem, hanem egy elhallgatott titok várta

A nászéjszaka, amelyen nem a szerelem, hanem egy elhallgatott titok várta

A kulcsok áraAmikor először megláttam az új lakás kulcsait a konyhaasztalon, nem örömöt éreztem, hanem valami...

Hirdetés
Hirdetés