"Mi ilyen alakokat nem szolgálunk ki!" - Szeretnék elmesélni egy történetét, amit a napokban éltem át..

Hirdetés
Hirdetés

Szeretném elmesélni a következő történetet, amit ma láttam.

Este munkából jövet úgy gondoltam, betérek egy kávézóba, hogy megigyak egy pohár finom kávét. /A pénztárnál kis sor állt \(az első egy nagymama korú hölgy volt, aki vagy hajléktalan, vagy nagyon szegény volt, utána két fiatal srác, majd egy középkorú férfi, végül én\)\./

Hirdetés
Tehát ez a nagymama azt mondta az eladónak, hogy nagyon átfázott, és megkérte, hogy töltsön egy pohár forró vizet neki.

Azt hittem, hogy az eladó visszautasítja majd, és kérni fogja, hogy hagyja el a kávézót, de tévedtem, az eladó elkészített részére egy teát, teletöltött egy zacskót mindenféle süteménnyel, becsomagolt egy kenyeret, majd azt mondta, hogy kis türelmet, hoz forró levest is.

Hirdetés
A nagymama, aki nem hitt a boldogságában, állt és majdnem elsírta magát.

Mivel ez egy kevés időt vett igénybe, a nagymama mögött álló srácok idővel elkezdtek hangosan háborogni, és kiabáltak, hogy mi az, hogy a város közepén lévő kávézóba ilyen alakokat beengednek, ad absurdum még ki is szolgálják. Amikor végre sorra kerültek, az eladó mintha észre sem vette volna őket, a mögöttük álló középkorú férfi rendelését vette fel.

Hirdetés
Két srác felháborodottan mondta az eladónak, hogy ez milyen eljárás, mire az röviden válaszolt: „Mi ilyen alakokat nem szolgálunk ki!” Látni kellett a srácok reakcióját, bántó kifejezések közepette követelték, hogy hívják ki az üzletvezetőt.

Amikor az üzletvezető kijött és megtudta mire fel a nagy felháborodás, egyszerűen elküldte ezeket a srácokat, és kérte, hogy ne is jöjjenek oda többet a kávézójába. Tehát, ha a kávézó eladója vagy vezetője elolvassa ezt, akkor most megtudhatják, hogy nagyon helyesen cselekedtek! És üzenném annak a két srácnak, hogy illene megtanulni, hogy tiszteljék a másik embert, és legyenek sokkal udvariasabbak.

Hirdetés
VIA

2018. december 24. (hétfő), 15:56

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. október 28. (szerda), 20:04
Hirdetés

Most kaptuk a hírt!Gyász újabb legendás magyar zenész távozott.A család közölte a lesújtó hírt, meghalt a legendás zenész! cikk a hozzászólásoknál olvasható!

Most kaptuk a hírt!Gyász újabb legendás magyar zenész távozott.A család közölte a lesújtó hírt, meghalt a legendás zenész! cikk a hozzászólásoknál olvasható!

Most kaptuk a hírt!Gyász újabb legendás magyar zenész távozott.A család közölte a lesújtó hírt, meghalt a legendás...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. szeptember 27. (vasárnap), 06:12

2002, Memphis. Michael Oher mindössze 16 éves, mégis olyan élet van mögötte, amit sok felnőtt is nehezen bírna el.

2002, Memphis. Michael Oher mindössze 16 éves, mégis olyan élet van mögötte, amit sok felnőtt is nehezen bírna el.

Nehéz gyerekkortól az NFL-ig: Michael Oher története ihlette A szív bajnokai című filmetMichael Oher életének története...

Mindenegyben blog
2026. augusztus 07. (péntek), 20:17

A férfi megmentette a kis grizzly medve életét - nézd hogyan köszöni ezt meg neki 6 év múlva

A férfi megmentette a kis grizzly medve életét - nézd hogyan köszöni ezt meg neki 6 év múlva

A halott anyamedve mellett találta – így lett a 400 kilós grizzly a legjobb barátjaGyerekkora óta vonzották a...

Mindenegyben blog
2026. július 27. (hétfő), 08:09

Vannak pillanatok, amikor egyetlen kopogás az egész életet kettévágja. Egy nagymama számára ez a pillanat akkor érkezett el, amikor közölték vele, hogy......

Vannak pillanatok, amikor egyetlen kopogás az egész életet kettévágja. Egy nagymama számára ez a pillanat akkor érkezett el, amikor közölték vele, hogy......

A tragédia után hét gyermek maradt rámAmikor a fiam és a menyem autóbalesetben meghaltak, magamhoz vettem mind a hét...

Mindenegyben blog
2026. június 15. (hétfő), 15:48

A gyerekek csak játszani mentek a partra, de Bence olyan dolgot talált, amiről azóta is beszél a környék

A gyerekek csak játszani mentek a partra, de Bence olyan dolgot talált, amiről azóta is beszél a környék

A parton felejtett kötélA folyó ezen a délutánon lustán kanyargott a fák között, mintha a nyár melege még a vizet is...

Mindenegyben blog
2026. június 15. (hétfő), 14:29

A király egész életében rejtegette a lányát – a násznép sokkot kapott, amikor lekerült a vasálarc

A király egész életében rejtegette a lányát – a násznép sokkot kapott, amikor lekerült a vasálarc

 A vasálarc zárjaRéges-régen, egy magas falakkal körülvett királyi várban élt Miréna hercegnő, Dénes király és Ilona...

Mindenegyben blog
2026. június 15. (hétfő), 07:58

Az első napján térdre parancsolták – a végén mégis a hadnagy hajolt le a földre

Az első napján térdre parancsolták – a végén mégis a hadnagy hajolt le a földre

Az első ebédA kiképzőközpont kapujánál még alig derengett, amikor Farkas Réka leszállt a buszról. A vállán katonai zsák...

Mindenegyben blog
2026. június 15. (hétfő), 07:55

A nászéjszaka, amelyen nem a szerelem, hanem egy elhallgatott titok várta

A nászéjszaka, amelyen nem a szerelem, hanem egy elhallgatott titok várta

A kulcsok áraAmikor először megláttam az új lakás kulcsait a konyhaasztalon, nem örömöt éreztem, hanem valami...

Hirdetés
Hirdetés