MINDEN EGYETEMET VÉGZETT MAGYAR NŐ NEKI KÖSZÖNHETI A DIPLOMÁJÁT.

Itthon svájci diplomája nem volt érvényes, ezért oklevél-honosítási kérelemmel fordult a budapesti orvosi kar tanári testületéhez. Az egyetem tudta, hogy az eljárás precedensnek számít, s ha a kérelemnek helyt adnak, az orvosi pálya megnyílik a nők előtt. A professzorok a kormánytól kértek útmutatást. Trefort Ágoston vallás- és közoktatásügyi miniszter a fennálló törvényekre hivatkozva söpörte le a kérdést az asztalról. Először arra, hogy Hugonnai Vilmának középfokú végzettsége nincsen, csak diplomája. Az akkor már 34 éves asszony válaszul – második nőként Magyarországon – letette az érettségi vizsgát. A miniszter ezután már arra hivatkozott, hogy a koedukált felsőoktatásnak nincs jogszabályi lehetősége: „Bármennyire óhajtom is a női oktatás emelését – egyetemek a nők számára nem fognak nyittatni.” Hugonnai Vilmát nem törte meg az elutasítás. Kétszer is audienciát kért Treforttól, hogy személyesen próbálja meggyőzni. A miniszter azzal érvelt, hogy a tudományos pályára kerülő nők felforgatnák az államot, és zavart okoznának a tudományos életben. A grófnő nemzetközi példákra hivatkozva levélben utasította vissza ezt az elképzelést, mire Trefort kiskaput ajánlott neki: végezze el a bábaképzőt, majd kezdjen el orvosként dolgozni honosított diploma nélkül, senki nem fogja megbüntetni. Hugonnai Vilma azonban nem akart kivétel lenni egy számára elfogadhatatlan rendszerben. Valóban beiratkozott a bábaképzőre, de oklevele megszerzése után csak szülésznőként működött.

 

[adSulvo]

Férje nem örült, hogy Vilma dolgozni kezdett, különösen annak nem, hogy önálló keresete lett. A házaspár konfliktusai sokasodtak, így végül 1884-ben elváltak. Hugonnai Vilma ekkor már a női egyenjogúság szószólójának is számított. Az őt körülvevő elutasító légkör ellenére nem sokáig maradt társtalan. Maga is meglepődött, amikor szülésznői rendelőjét egy férfi kereste fel. Wartha Vince 40 éves vegyészprofesszor ízületi bántalmai miatt kért tanácsot. Hugonnai Vilma valószínűleg sikeresen tudta enyhíteni a panaszokat, mert a vegyész úgy döntött, hogy az egész életét vele szeretné leélni.

1887-ben tartották az esküvőt. Wartha egyike volt a legsokoldalúbb magyar tudósoknak, egyebek mellett az ő nevéhez fűződött a pécsi Zsolnay-gyárban az eozin alapú mázkészítés kifejlesztése. Kifejezetten örült neki, hogy felesége is tudományos pályát választott, és egyenrangú szellemi partnerek lehetnek.

Rábeszélte Vilmát, hogy hagyjon fel szülésznői gyakorlatával, de teljesen más okból, mint az első férje: azt akarta elérni, hogy az asszony minden idejét a tudománynak és a nőmozgalomnak szentelhesse. Nem sokáig éltek kettesben, a feleség – a társadalmi konvenciókra megint csak fittyet hányva – 40 éves korában egy kislánynak adott életet. Továbbra sem adta fel orvosi oklevelének elismertetését, amelyet ekkor már egyre többen szimbolikus jelentőségű ügynek tekintettek. Tucatnyi cikke, bátor kiállása végül hozzájárult ahhoz, hogy a kormány 1895-ben rendeletet alkotott a nők bölcsészeti, orvosi és gyógyszerészeti képzéséről. Azonnal újból kérte zürichi oklevelének elismertetését. Ismét várnia kellett, hosszas procedúra kezdődött, amelynek során előírták neki három szigorlat letételét. Hugonnai Vilmát 1897-ben, csaknem két évtizeddel svájci diplomájának megszerzése után avatták doktorrá.

Bár azt hihette, hogy diplomája megszerzésével harca lezárult, tévedett. Hol egy országgyűlési képviselő, hol egy egyetemi tanár intézett kirohanást a tudományos pályát megcélzó nők ellen, Hugonnai válaszul megírta A nőmozgalom Magyarországon című tanulmányát, amelyben részletes ellenérveket hoz fel a nőemancipáció ellenfeleivel szemben. Cikkeket írt a nők és gyermekek egészségvédelméről, a női munkáról, és részt vett leánygimnáziumok szervezésében is. Kiállásáért továbbra is rengeteg megaláztatást kellett elviselnie. Egészen a világháborúig kellett várni, hogy megtörjön az ellenállás, hiszen a sebesültek ellátásában mindenkire szükség volt.

[adSulvo]

 

Ezért Hugonnai Vilma 1914-ben, 67 évesen elvégezte a katonaorvosi tanfolyamot, és felhívást intézett a pályatársnőihez, hogy kövessék példáját. Összesen 84 orvosnő csatlakozott, szinte mindenki, aki addig Magyarországon diplomát szerzett. Ezután Hugonnai ápolónők és női orvosok bevonásával betegmegfigyelő állomásokat hozott létre több városban, amiért katonai kitüntetésben is részesült. Amire elérte célját, hogy az orvosnőket elfogadja a társadalom, már újra egyedül volt. Előbb kamaszkorú lánya halt meg súlyos betegségben, majd 1914-ben a férjét is elveszítette. 

Hivatásának gyakorlásáért vívott harcával már életében jelképpé vált. Krúdy Gyula 1918-ban így jellemezte egy nőalakját: „szegény tanulni szeretett volna, mint Hugonnai Vilma, ki példaképe volt minden fiatal leánynak.” Mégis, a tanulni vágyó lányok példaképének élete végén azzal kellett szembesülnie, hogy az egyetemi keretszámokat szabályozó numerus clausus törvényben a zsidók és más kisebbségek mellett a nők továbbtanulását is jelentősen korlátozzák. Amikor az első magyar orvosnő 1922-ben meghalt, az orvosi szaklapok – amelyek pedig minden ismert pályatársuk halálhírét közölték – egyetlen nekrológgal sem emlékeztek meg róla.