Nem bírta ki sírás nélkül, amikor rájött, mit tett vele a saját anyja

Egyszer, ha a gyermekem elég nagy lesz ahhoz, hogy megértse, neki is elmondom majd, amit anyám tett velem… amit tőle tanultam.

Elmondom, mit, miért tettem, mint szülő. Így fogom kezdeni:

„Annyira szerettelek, hogy:

– mindig megkérdeztem, mikor és kivel mész el, és mikor jössz haza;

– megálltam, hogy az új kerékpárodra spórolj, annak ellenére, hogy egyszerűen megvehettem volna neked,

– hagytam, magadtól jöjj rá, az új legjobb barátod nem is olyan tökéletes;

– megbüntettelek azzal, hogy kitakarítsd a szobádat, s ezzel tölts el 2 órát annak ellenére, hogy én 15 perc alatt elvégeztem volna;

– hagytam, lásd haragomat, könnyeimet, hogy megértsd, én sem vagyok tökéletes;

/– nem vállaltam magamra a felelősséget tetteidért, még akkor sem, ha később a büntetés kemény volt, s nekem majd megszakadt a szívem\./

De legalább annyira szerettelek, hogy nem véltem nemet mondani, még ha tudtam is, nem értesz meg, és lehet talán egy kis időre ezért meg is gyűlölsz.

Ezek voltak számomra a legnagyobb kihívások.

És ma meg vagyok elégedve, mert a kihívásokat legyőztem. És legyőzted te is.

Egyszer majd, ha a gyerekeid nagyok lesznek arra, hogy megértsék szüleik cselekedeteit, ezt mondod nekik: „Édesanyád nem rossz, mikor gondoskodik rólad.”

Én már tudom, az anyukám volt a világon a legjobb, annak ellenére, hogy akkor épp az ellenkezőjét gondoltam.

Míg a többi gyerek reggelire is ehetett cukorkát, nekem gyümölcsöt, zöldséget kellett, meg pirítóst, meg tojást. Míg a többiek limonádét ihattak ebédre és édességeket ehettek, nekem levest, húst, salátát kellett ennem. És légy nyugodt, a vacsoránk is más volt, és én mindig azt hittem, csak azért, mert nem szeret, nem akar adni.

Anyukámnak mindig tudnia kellett, hol és kivel töltöm a szabadidőmet. Tudnia kellett, kik a barátaim és mit csinálunk együtt.

Akkor azt gondoltam, ez rosszabb, mint a börtönben. Még dolgoznunk is kellett, edényt elmosni, eltörölni, felmosni, megetetni a kutyát. Akkor arra gondoltam, anya miatt kimaradok rengeteg élményből, amit a többiek átélhettek. Mindig azt akarta, hogy csak az igazat mondjam. Néha még a gondolataimat is tudta olvasni. Nagyon idegesítő volt. Még arra is ügyelt, hogy mossak fogat, mosakodjak és tanuljak. Néha már az járt az eszemben, el kellene szökni otthonról. Még azt sem szerette, ha mezítláb járok otthon.

Ma már saját családom van, jól nevelt vagyok és tisztelem az embereket, anyának sikerült bennem tartania a becsületet, a toleranciát, a veszély megérzését és elkerülését. Annak ellenére, hogy gyermekeim is néha biztos olyanokat fognak rólam gondolni, mint én régen az édesanyámról, tudom, a leghelyesebb útra vezetett, s nekem is ezt kell tennem.

Megértettem, hogy a nevelés nagy szeretetben, felelősséggel lehet csak gyermekeim boldogságára.

Igen, nagyon sok olyan édesanyára lenne szükség, amilyen az enyém…”