Egyszer, ha a gyermekem elég nagy lesz ahhoz, hogy megértse, neki is elmondom majd, amit anyám tett velem… amit tőle tanultam.
Elmondom, mit, miért tettem, mint szülő. Így fogom kezdeni:
„Annyira szerettelek, hogy:
– mindig megkérdeztem, mikor és kivel mész el, és mikor jössz haza;
– megálltam, hogy az új kerékpárodra spórolj, annak ellenére, hogy egyszerűen megvehettem volna neked,
– hagytam, magadtól jöjj rá, az új legjobb barátod nem is olyan tökéletes;
– megbüntettelek azzal, hogy kitakarítsd a szobádat, s ezzel tölts el 2 órát annak ellenére, hogy én 15 perc alatt elvégeztem volna;
– hagytam, lásd haragomat, könnyeimet, hogy megértsd, én sem vagyok tökéletes;
/– nem vállaltam magamra a felelősséget tetteidért, még akkor sem, ha később a büntetés kemény volt, s nekem majd megszakadt a szívem\./
De legalább annyira szerettelek, hogy nem véltem nemet mondani, még ha tudtam is, nem értesz meg, és lehet talán egy kis időre ezért meg is gyűlölsz.
Ezek voltak számomra a legnagyobb kihívások.
És ma meg vagyok elégedve, mert a kihívásokat legyőztem. És legyőzted te is.
Egyszer majd, ha a gyerekeid nagyok lesznek arra, hogy megértsék szüleik cselekedeteit, ezt mondod nekik: „Édesanyád nem rossz, mikor gondoskodik rólad.”
Én már tudom, az anyukám volt a világon a legjobb, annak ellenére, hogy akkor épp az ellenkezőjét gondoltam.
Míg a többi gyerek reggelire is ehetett cukorkát, nekem gyümölcsöt, zöldséget kellett, meg pirítóst, meg tojást. Míg a többiek limonádét ihattak ebédre és édességeket ehettek, nekem levest, húst, salátát kellett ennem. És légy nyugodt, a vacsoránk is más volt, és én mindig azt hittem, csak azért, mert nem szeret, nem akar adni.
Anyukámnak mindig tudnia kellett, hol és kivel töltöm a szabadidőmet. Tudnia kellett, kik a barátaim és mit csinálunk együtt.
Ma már saját családom van, jól nevelt vagyok és tisztelem az embereket, anyának sikerült bennem tartania a becsületet, a toleranciát, a veszély megérzését és elkerülését. Annak ellenére, hogy gyermekeim is néha biztos olyanokat fognak rólam gondolni, mint én régen az édesanyámról, tudom, a leghelyesebb útra vezetett, s nekem is ezt kell tennem.
Igen, nagyon sok olyan édesanyára lenne szükség, amilyen az enyém…”
