Nem bízott az idősek otthonában a gondozókban, ezért felszerelt egy rejtett kamerát. Hihetetlen mit tettek az anyjával!
Hirdetés
Hirdetés
Csak egészség legyen!-mondják gyakran az idősek. Ez leginkább akkor érthetjük meg, ha kórházba kerülünk, és kiszolgáltatottá válunk. /Arról, hogy melyik kórházban, milyen ápolásban részesítik a betegeket értelmetlen is lenne témázni, azonban az alábbi rejtett kamerás felvétel hihetetlen tényekkel szembesít\./
Hirdetés
.
Camille Parent az idős, Alzheimer-kórban szenvedő édesanyját egy öregotthon gondozására bízta, reménykedve, hogy szakszerű ellátásban részesül. Az állandó felügyeletet igénylő hölggyel azonban nagyon embertelenül bántak.
Hirdetés
Egy nap, amikor Camille látogatóba ment az édesanyjához, látta, hogy fekete, véraláfutásos folt volt a szeme körül..
Nem értette, hogy mi történhetett vele, és az ápolók sem tudtak magyarázatot adni a kérdésére. Azt mondták, ők nem tudnak semmit, sőt, nem is vették észre eddig, hogy valami történt volna az idős hölggyel. Camille Parent megelégelte, hogy így bánnak az édesanyjával, és egy rejtett kamerát szerelt fel az idős hölgy szobájába.
Hirdetés
Amit a felvételen látott, az teljesen ledöbbentette. Soha nem gondolta, hogy így bánnak az idősotthonban dolgozó ápolók egy magatehetetlen asszonnyal. Az egyik ápoló nem csak, hogy durván bánt az idős nővel, de még az arcába is nyomta a piszkos pelenkát. A 85 éves asszonyt többször is bántalmazták fizikailag.
Ez mindennek a teteje azért! Hihetetlen, hogy hogy bánnak a betegekkel. A rejtettkamera egyébként még azt is rögzítette, hogy az alkalmazottak titokban ott csókolóznak az idős asszony ágya mellett.
Hirdetés
Még végiggondolni is szörnyű, hogy mi történhet akkor a kórházban, és az idős otthonokban, amikor a hozzátartozó elhagyja az épületet. Jó lenne minél több kórterembe, és idős otthon szobájába kamerát szerelni, hogy mindenki biztonságban tudhassa a szeretteit!
Lebuktatta a férjét a fiatal szeretővel, de nem csinált jelenetet. Öt nap múlva meglepetést tartogatott számára… (1....
Mindenegyben blog 2025. április 21. (hétfő), 15:48
A saját fia és menye kidobták Sándort a házából… Már majdnem megfagyott a parkban, amikor valaki megérintette az arcát. Amikor kinyitotta a szemét, ELÁLLT A LÉLEGZETE! ?
Sándor lassan lépkedett végig az ismerős utcán, minden lépés nehéznek tűnt. Egy hosszú séta után tért vissza, abban reménykedve, hogy otthon meleg várja… de valahol mélyen már érezte, hogy valami nincs rendben.
Ahogy belépett, a fia, Tamás, és a menye, Andrea feszült arccal fogadták. A tekintetük hideg volt és távoli, mintha idegen lenne számukra – nem az az apa, aki egész életét nekik szentelte.
– Apa, beszélnünk kell – szólalt meg Tamás száraz hangon.
Sándor levette a kabátját, próbált nyugodt maradni, de belül egyre nőtt a nyugtalanság. Valami nagyon nem stimmelt.
– Meghoztuk a döntést – folytatta Tamás. – El kell hagynod a házat. Terveink vannak ezzel a lakással, és a jelenléted csak akadályoz minket.
Andrea mellette állt, de egy pillantást sem vetett Sándorra. A csendes egyetértése talán még jobban fájt, mint bármilyen szó.
– Hogy érted azt, hogy hagyjam el? – kérdezte zavartan Sándor.
– Ez az én házam… segítettem felépíteni, az összes megtakarításomat ebbe fektettem.
– Volt a te házad – vágott közbe Tamás. – Most már a miénk. Egy heted van, hogy összepakolj.
Sándor úgy érezte, mintha minden összeomlana. Évek szeretete, törődése, támogatása – egy pillanat alatt semmivé lett. A fiára nézett, akit felnevelt, és nem ismert rá többé.
Nehéz léptekkel ment be a szobájába. Egy régi bőrönd – még az apjától maradt rá – volt az egyetlen dolog, ami most társául szegődött. Elkezdett pakolni. Pár ing, néhány régi fénykép, megsárgult papírok.
A keze remegett, amikor elővette a családi albumot. Boldog évek fotói, közös ünnepek, Tamás születésnapjai, együtt megélt örömök és sikerek. Most mindez már csak halvány emlék.
– Hol fogok élni? – csak ez járt a fejében.
Amikor befejezte a pakolást, körbenézett utoljára a szobában. – Negyven év… és most minden egy bőröndbe fér bele…
Sándor elindult… Nem is volt célja, csak húzta maga után az egyetlen csomagját. A könnyei nem folytak. Túl nagy volt a fájdalom.
A magány sűrű, áthatolhatatlan takaróként borult rá. Csak a lámpák gyér fénye világította meg az útját. A ház mögötte maradt. A család. A múlt. Előtte – semmi biztos.
Nem tudta, mi vár rá. Csak azt tudta – ez már a vég kezdete.
A reggeli levegő hideg és nyirkos volt. Sándor lassan ballagott a park sétányán, érezve, ahogy a fáradtság minden lépésben ott van. Az elnyűtt zakó nem védett a csontig hatoló szél ellen – ugyanolyan kegyetlen volt, mint a saját családja.
Talált egy padot, óvatosan leült. Az emberek jöttek-mentek körülötte. Fiatal anyák babakocsival, idős párok, gyerekek… mindenki a maga életét élte.
Senki sem figyelt az egyedül üldögélő öregre. Az ereje lassan elfogyott. A hideg és a hó vitte el az utolsó tartalékait is. Elaludt… érezve, ahogy a hó puhán betakarja, mintha meleg takaró lenne.
És akkor… valaki megérintette az arcát.....kinyitotta a szemét, és MEGDERMEDT…… ???
Folytatás a kép alatti első kommentben ??
