Ő az én roma származású fiam, aki ma 35 éves! Felesége halála után elküldték a munkahelyéről, mert sokat hiányzott a gyerekei miatt. Csak azt szeretném, ha megtekintenék milyen csodálatos alkotások elkészítésével tartja el két gyermekét és pár biztató szóval támogatnák Őt!
Hirdetés
Hirdetés
Roma család vagyunk, akik Ózdon élünk. Fiam 2 évvel ezelőtt súlyos betegség után elvesztette feleségét. Én dolgozó nagymama vagyok, aki sajnos nem sokat tud neki segíteni. /Ervin egyedül kellett megbirkózzon 2 gyermeke nevelésével\./
Hirdetés
Egy multi cégnél dolgozott, ahonnan elküldték őt, mert a gyermekekkel sokat volt táppénzen.
Azt mondták nem megbízható. Már az a veszély fenyegette, hogy elveszik gyermekeit, mert nem tudja őket eltartani.
Hirdetés
Ekkor hatalmas döntést hozott, aminek előzménye, hogy mindig ügyes keze volt. Kérlek Önöket tekintsék meg néhány alkotását a sok közül, melyeket szeretném, ha megosztanátok, mert rendelésre is készít. Mindezt azért osztom meg Önökkel, mert sajnos ilyen előítéletekkel teli világban élünk. Boldoggá tennétek, ha írnátok néhány elismerő szót fiamról a 35.születésnapján, érezvén azt, hogy nem alaptalanul vagyok büszke rá.
Hirdetés
Vargáné Vanda Ózdról, egy egyszerű roma édesanya! Íme a munkái:
Amikor elhagyott egy fiatalabb nőért, a gyerekeim az ő oldalára álltak – de most, hogy meghalt, hirtelen újra anyának szólítanak…” Tizenöt év csend. Tizenöt év magány. Ennyi ideje nem hívtak fel sem névnapon, sem karácsonykor. Amikor a férjem, Tamás otthagyott engem Eszterért – egy nála húsz évvel fiatalabb nőért –, a gyerekeink gondolkodás nélkül mellé álltak. Végül is Tamás egy nagyvállalat igazgatója volt, befolyással, pénzzel, kapcsolatokkal. És én? Én csak egy „megkeseredett” elvált nő lettem számukra, akit jobb elfelejteni. Sokáig azt hittem, tényleg nincs rám szükségük többé. Aztán Tamás szíve megállt. A temetés után pedig olyan üzenetek kezdtek záporozni tőlük, amilyeneket már rég nem kaptam: – Anya, hogy vagy? – Anyu, nem találkoznánk valamikor? Először nem értettem, mi ez a hirtelen fordulat. Aztán megtudták: Tamás mindenét a fiatal feleségére hagyta. És ekkor... eszükbe jutott, hogy van egy édesanyjuk is, akinek még van valamije. Azóta gyakrabban jönnek. Cukorkával, kedves szavakkal, kis mosolyokkal. De a lányom a minap egyenesen kimondta: – Mama, gondoltál már arra, hogy ideje lenne végrendeletet írni? Csak mosolyogtam. Egyikük sem tudja, hogy a végrendeletem már rég elkészült. És nem nekik szól. Hogy mit terveztem?
