Ők voltak a világ első lány hatos ikrei - így néznek ki 30 évvel később

Hirdetés
Ők voltak a világ első lány hatos ikrei - így néznek ki 30 évvel később
Hirdetés

Janet és Graham Walton nagyon szeretett volna családot alapítani. Ez azonban nem ment olyan könnyen. Janetnek több éven keresztül nem sikerült teherbe esnie, de nem sikerült. /Aztán a pár mesterséges megtermékenyítés mellett döntött\./

Hirdetés
De 12 próbálkozás után Janet még mindig nem esett teherbe.

A 13. alkalommal azonban már terhességet mutatott ki a teszt.

 

A pár úgy érezte a mennyországban van, annyira boldogok voltak. Hirtelen minden gondjuk eltűnt. A terhesség nyolcadik hetében azonban váratlan hírt kaptak: Janet hatosikrekkel volt terhes.

Hirdetés

Janet és Graham szóhoz sem jutott a meglepetésről, soha nem gondolták, hogy egyszerre ennyi gyermek érkezik majd a családba.

 

1983 november 18-án, mikor Janet a terhesség  31. hetében volt, megszülettek a kislányok. Császármetszéssel jöttek a világra, az angliai Liverpool-ban. Ők voltak a világ első hatosikrei.

– Egészséges, mozgékony babák voltak már a 31. héten. Néhányukat be kellett tenni az inkubátorba, mert a tüdejük még nem fejlődött ki teljesen, mondta Graham a The Guardian-nak.

Az egész világ figyelte mi történik az ikrekkel és ezért az életük azonnal másképp alakult.

Hirdetés

Janet és Graham évente 11.000 pelenkát vásárolt. A gyerekek megszületése utáni első néhány évben alig aludtak, minden a kicsik körül forgott.

Etetés, pelenkacsere, altatás – ezek a periódusok váltották egymást.

 

De nemcsak az első néhány év volt nehéz a szülők számára.

Később, mikor a gyerekek iskolába kezdtek járni, a szülők a házi feladattal, sportfoglalkozással majd a pubertás kor minden nyűgével konfrontálódtak.

Hirdetés

Nem is kell mondanunk, hogy a családban mindig történt valami!

 

Egy dolog azonban biztos volt, Graham és Janet boldogok és az összes lányukra nagyon büszkék voltak.

 

A hatosikrek ma 34 évesek, mindannyian sikeres felnőttek.

Néhányuk már férjhez ment és saját családot alapított. A legfiatalabb lány, Sarah lett először terhes és 2014-ben szülte meg Jorgie-t a kislányát.

 

A szülők most ismét követhetik egy kisbaba fejlődését de most nyugodtabb tempóban…

Janet nagyon boldog, hogy megszületett az első unokája:

– Annyira szerettem az első babás éveket.

Hirdetés
Nem is tudom elmondani, melyik időszak volt szebb. De annyira kevés időnk volt mindenre, az unokánkra sokkal több idő lesz,mondta a Daily Mail-nek.

 

Jorgire nagyon szép család vár. Milyen szép, hogy a nagyszülőnek most sok idejük lesz rá. Biztos nemsokára jön a következő unoka!

 

A hatos ikrek nemrég ünnepelték a születésnapjukat. iHannah, Lucy, Jennie, Ruth, Kate és Sarah elvitte szüleit egy New York -i útra, mert utoljára tíz évvel ezelőtt voltak együtt nyaralni.

Hirdetés

Micsoda hihetetlen történet! Kérjük oszd meg ezt a cikket barátaiddal, ha Neked is tetszett!

 

Forrás: csodalatos.co

2017. november 06. (hétfő), 04:31

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. március 18. (szerda), 09:10
Hirdetés

A hollywoodi játszma, amit nem ő kezdett – de ő nyert meg

A hollywoodi játszma, amit nem ő kezdett – de ő nyert meg

Képzeld el, hogy egyetlen fénykép elég ahhoz, hogy megváltozzon az életed. Nem a te döntésedből, nem a te akaratodból —...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. március 18. (szerda), 07:38

A nyolcvanas évek álma – Modern Talking és egy generáció története

A nyolcvanas évek álma – Modern Talking és egy generáció története

A nyolcvanas évek közepén a világ valóban lassabbnak tűnt. A délutánok hosszabbak voltak, a rádiók hangja kissé...

Mindenegyben blog
2026. március 18. (szerda), 06:50

Nem tökéletes, csak örök – Balázs Péter és Csilla története

Nem tökéletes, csak örök – Balázs Péter és Csilla története

Balázs Péter olyan családba született, ahol a művészet nem választás volt, hanem örökség. Édesanyja, Balázsné...

Mindenegyben blog
2026. március 17. (kedd), 16:24

Apa nem ébred fel – a segélyhívás, ami mindent megváltoztatott

Apa nem ébred fel – a segélyhívás, ami mindent megváltoztatott

A hívásEste hét után pár perccel a dorogi ügyeleti központban már lankadt a figyelem, a monitorok tompa fénye...

Mindenegyben blog
2026. március 17. (kedd), 16:19

Kidobták az idős szüleiket az esőbe… nem tudták, mit rejt az apa zsebében

Kidobták az idős szüleiket az esőbe… nem tudták, mit rejt az apa zsebében

Az eső alattAz áprilisi vihar úgy csapott le a kisvárosra, mintha valaki dühből borította volna rá az eget. A víz...

Mindenegyben blog
2026. március 17. (kedd), 16:14

A vőlegény rajtakapta a menyasszonyát… amit az anyjával művelt, az mindent megváltoztatott

A vőlegény rajtakapta a menyasszonyát… amit az anyjával művelt, az mindent megváltoztatott

A nyitva hagyott ajtóA Duna fölött szürke volt az ég, de a város mégis világított valahogy, mintha minden kirakat...

Mindenegyben blog
2026. március 17. (kedd), 16:10

Egy egyszerű ebéd, ami örökre megváltoztatta egy család életét

Egy egyszerű ebéd, ami örökre megváltoztatta egy család életét

Az asztalnálA konyhában sűrű volt a levegő, a főtt krumpli és a híg káposztaleves szaga beleivódott a falakba, mintha...

Mindenegyben blog
2026. március 17. (kedd), 16:05

Saját esküvőjén omlott össze minden: a volt feleség „ajándéka” mindent felborított

Saját esküvőjén omlott össze minden: a volt feleség „ajándéka” mindent felborított

A meghívás áraA Balaton-felvidéki villa terasza úgy ragyogott az augusztusi napfényben, mintha egy magazin címlapjáról...

Hirdetés
Hirdetés