A hatvanas évek elején a magyar sportvilág szinte egyetlen nagy közösséget alkotott. /Az ország legjobb fiatal sportolói ugyanazokon az edzőtáborokon készültek, ugyanazokon a versenyeken találkoztak, és ugyanabban a fegyelmezett, kemény világban keresték a saját útjukat\./
Hirdetés
Egy ilyen edzőtáborban, Tatán kezdődött egy történet, amely később a magyar sport egyik legismertebb házasságává vált. A fiatal vívó, Schmitt Pál odalépett a tornász Makray Katalin elé, bemutatkozott, majd minden különösebb felvezetés nélkül azt mondta: „Schmitt Pál vagyok, légy szíves, legyél a feleségem.” A történet szerint ez 1962-ben történt, és azon a délutánon még hatszor megismételte ugyanazt a mondatot.
Hirdetés
A fennmaradó három kérést pedig – ahogy később tréfásan mesélték – a következő négy évben osztotta be.
A sport azonban akkoriban mindent meghatározott. Mindketten komoly pályára készültek, és az élsport minden idejüket és energiájukat lekötötte. Makray Katalin már fiatalon a magyar torna egyik legnagyobb tehetségének számított. Az 1964-es tokiói olimpián felemás korláton ezüstérmet nyert, amivel az egész ország büszkeségévé vált. A dobogón álló fiatal tornász mögött rengeteg munka, kitartás és lemondás állt.
Hirdetés
Mégis, amikor a versenyek és edzések között volt néhány nyugodtabb pillanat, ott volt mellette az a fiatal vívó, aki egyre komolyabban gondolta a közös jövőt.
1966-ban végül összeházasodtak. A házasságuk elején Budapesten éltek, egyszerű sportolói mindennapok között. A napjaikat edzések, versenyek és utazások töltötték ki, de a kevés szabad időben igyekeztek együtt lenni. A sport nyelvét mindketten ugyanúgy értették: tudták, milyen érzés a győzelem, és azt is, milyen nehéz felállni egy vereség után. Talán ezért is tudták olyan jól támogatni egymást.
Hirdetés
1967-ben megszületett első lányuk, Alexandra. Katalin később úgy mesélte, hogy Alexát maguknak szülte, nem azért, hogy más nevelje. Úgy érezte, a család most már fontosabb, ezért lassan háttérbe szorította a versenyzést. Közben férje pályája éppen akkor indult igazán felfelé. 1971-ben megszületett második lányuk, Petra, majd 1973-ban Gréta is világra jött. Így három kislány nevetése töltötte meg a család mindennapjait.
Miközben a család gyarapodott, Schmitt Pál a vívópáston egyre nagyobb sikereket ért el.
Hirdetés
Higgadt, fegyelmezett versenyző volt, aki a legfeszültebb pillanatokban sem veszítette el a nyugalmát. A döntő asszókban gyakran egyetlen találat döntött, és ő ilyenkor sem hátrált meg. Egyszer így fogalmazott: „Nem tehetek róla, imádok egy találatra vívni.” Ez a nyugalom és koncentráció később az olimpiai sikerekhez is hozzájárult. 1968-ban a mexikóvárosi olimpián, majd 1972-ben Münchenben a magyar párbajtőrcsapat tagjaként olimpiai aranyérmet nyert.
A családi élet azonban nemcsak a sport körül forgott.
Hirdetés
A három lány mellett a mindennapok apró örömei is fontosak voltak: közös kirándulások, balatoni nyarak, és azok a ritka hétvégék, amikor nem kellett versenyre utazni. A gyerekek természetes módon nőttek bele a sport világába, hiszen a szüleik számára ez az élet része volt.
Makray Katalin később a televízióban vált sokak számára ismerőssé, amikor a Tv-torna műsorában évekig tornáztatta a nézőket. Mosolyogva, közvetlen hangon mutatta a gyakorlatokat, gyakran a három lányával együtt.
Hirdetés
Sokan talán nem is tudták, hogy a kedves, energikus tornatanárnő egykor olimpiai dobogón állt. Amikor esténként felcsendült a jól ismert dallam – „Egy kicsi mozgás mindenkinek kell…” –, sokan a televízió elé ültek, és néhány percre együtt mozogtak vele. A műsor az esti tévésáv része volt, így sok lakásban az egész család együtt nézte a rövid tornát.
A sport szeretete a következő generációban is tovább élt. A lányok közül Petra a tenisz világában próbálta ki magát versenyszerűen, az unokák között pedig újabb élsportolók jelentek meg. Így a sport szinte természetes módon öröklődött tovább a családban, egyik generációtól a másikig.
Ha valaki visszanéz erre a történetre, könnyen meglátja benne az olimpiai érmeket, a bajnoki címeket és a sporttörténeti sikereket. De a történet igazi kezdete talán mégis az a pillanat volt Tatán, amikor egy fiatal vívó odalépett egy tornászhoz, bemutatkozott, és egyszerűen azt mondta: „Légy szíves, legyél a feleségem.” Onnantól kezdve nemcsak a sportpályán, hanem az életben is egy csapat lettek.
2026. március 12. (csütörtök), 06:31
Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:
A halott anyamedve mellett találta – így lett a 400 kilós grizzly a legjobb barátjaGyerekkora óta vonzották a...
Hirdetés
Mindenegyben blog 2026. július 27. (hétfő), 08:09
Vannak pillanatok, amikor egyetlen kopogás az egész életet kettévágja. Egy nagymama számára ez a pillanat akkor érkezett el, amikor közölték vele, hogy fia és menye egy súlyos autóbalesetben életét vesztette. A tragédia után hét összetört gyermek maradt szülők nélkül. Nem volt ideje azon gondolkodni, képes lesz-e ekkora terhet egyedül elviselni. Egyszerűen magához vette mind a hét unokáját, és megfogadta, hogy soha nem hagyja őket magukra. Tíz éven keresztül dolgozott, küzdött, vigasztalt és igyekezett pótolni mindazt, amit a gyerekek elveszítettek. A házban közben lassan újra felhangzott a nevetés, bár a szülők hiánya minden családi ünnepen érezhető maradt. A gyerekek felnőttek, de egyikük sem felejtette el azt az éjszakát, amely örökre megváltoztatta az életüket. Úgy tűnt, a múlt fájdalmas titkai már soha nem kerülnek elő. Aztán egy átlagosnak induló napon minden megváltozott. A legkisebb unoka egy poros dobozt talált a pincében, amelyet valaki gondosan elrejtett egy régi szekrény mögé. Amit a doboz rejtett, arra egyikük sem volt felkészülve. A pénzkötegek, a hivatalos iratok és a bejelölt útvonalakat ábrázoló térkép egy régóta őrzött terv nyomait mutatták. A régi papírokból egyre világosabban kirajzolódott, hogy a szülők a baleset előtt eltűnésre készültek. Hamarosan egy aktív bankszámla is előkerült, amelyen nemrégiben még pénzmozgás történt. A nagymama ekkor már tudta, hogy választ kell kapniuk arra a kérdésre, amelyet mindannyian féltek kimondani. Amikor három nappal később valaki bekopogott az ajtón, a család legrosszabb sejtése valósággá vált. A találkozás azonban nem a boldog viszontlátásról, hanem elhallgatott igazságokról, elhagyott gyermekekről és elvesztegetett évekről szólt. Ez a történet megmutatja, hogy a családot nemcsak a vérségi kötelék, hanem a kitartás, az áldozatvállalás és a mindennapi jelenlét tartja össze. És arra is választ ad, mit tett a nagymama, amikor végre megtudta, mi történt valójában az unokái szüleivel. Cikk a hozzászólásoknál! ?
