Olyan elképesztő áttörést ért el Dr, Horváth József roma rákkutató, amire az egész világ felfigyelt.

Hirdetés
Olyan elképesztő áttörést ért el Dr, Horváth József roma rákkutató, amire az egész világ felfigyelt.
Hirdetés

Ahogy a család hívja, Józsika rengeteg időt tölt el a laboratóriumában, akár napi 10-15 órát is.Ez követően jut még ideje sportolni is, főként edzeni jár és ezalatt kőkemény technot hallgat. /\:\) A konyha sem ismeretlen terület számára, ugyanis imád szakácskodni, főzőcskézni\./

Hirdetés
Rengeteget olvas és a maradék szabadidejében iskolákba, gyerekotthonokba jár előadásokat tartani, ahol arról beszél, hogy semmi sem lehetetlen, ha bízol magadban. Tulajdonképpen motivációs beszélgetéseket tart. Ismerjétek meg Horváth Józsefet, aki egy karcagi romatelepen cseperedett fel , ma pedig a szájüregi rák korai felismerésén végez kutatásokat kiemelkedő eredménnyel!

Idén Horváth József, a Debreceni Egyetem rákkutatással foglalkozó éldiákja kapta a Gergely Alexandra Emlékdíjat.

Hirdetés
2016-ban a Roma Sajtóközponttól Aranypánt Díjat kapott, elsőként a történelemben. József példakép a szó legszorosabb értelmében, és ennek semmi köze ahhoz, hogy cigány származású. 

9 éves (harmadikos) korában állt munkába a kis Józsika, akkor építkezéseken segített, most az egyetemen végez olyan kutatásokat, amiket az egész világ tátott szájjal figyel. Jogász szeretett volna lenni, végül biológus lett belőle, ugyanis a középiskolai biológia-tanárnője unszolására beszállt egy drogkutatással foglalkozó csapatba, ahol annyira megszerette a tudományos munkát és a biológiát, hogy ez azóta is központi szerepet játszik az életében.

Akkor a marihuána idegélettani mechanizmusát kutatta, két teljes évig, és tudományos dolgozatával a kategória legmagasabb díját is besöpörte. Ekkoriban derült ki számára, hogy a biokémia és genetika mennyire varázslatos, és onnantól kezdve csak kutatóként tudta elképzelni a jövőjét.

Hirdetés
Nem is volt kérdés, hogy a Debreceni Egyetem Természettudományi és Technológiai Karán is erre a szakirányra megy. Családjából elsőként lett egyetemista, bár mindhárom testvére leérettségizett, két nővére és bátyja is.

„Biztosan nagyon szerencsés vagyok, mert én soha nem éreztem, hogy a származásom miatt megkülönböztetnének. És persze abban is mázlim van, hogy nálunk otthon értéknek számít a tudás, a tanulás, pedig nagyon szegények voltunk. Az édesapámnak több száz könyve volt, és imádott olvasni, azt hiszem tőle örököltem a tudásvágyat. Mindig jól tanultam, és a tanáraimtól leginkább dicséretet és biztatást kaptam. Az egyetemen a diákok nagy része külföldi, egyáltalán nem lógok ki a sorból, és engem eddig csak az alapján ítéltek meg, amit letettem az asztalra.

Hirdetés

Imád táncolni, szeret főzni, boxol és nem mellesleg rákkutató - ismerjétek meg Horváth Józsefet Molekuláris genetikából szereztem mesterdiplomát, legkésőbb 2018-ban szeretném megszerezni a doktori címet is. Jelenleg kutató-biológusként a szájüregi rák korai diagnosztizálásán dolgozom. A kutatás lényege az, hogy az emberi nyálmintából megpróbáljuk megtalálni azokat a géneket, amelyekből ki lehet mutatni egy sokkal korábbi stádiumban is a szájüregi daganatot. Lassan a záró kísérleteknél tartunk, de publikálás előtt nem mondhatok erről sokat. Én hiszem, hogy ez a kutatás sikeres, és arra is vannak biztató jelek, hogy éveken belül meglehet a rák kezelésének a leghatékonyabb módja” – meséli József.

A fiatal kutató december 27-én lesz 29 éves, és a munkája mellett igyekszik sokat sportolni, mert azt vallja, hogy csak egészséges testben lakhat egészséges lélek.

Hirdetés
Így 10-12 óra munka után feláll a laboratóriumi asztalától, és elindul az edzőterembe, ahol simán fekvenyomásokat végez 140 kilóval, vagy bokszol. 

Imád táncolni, szeret főzni, boxol és nem mellesleg rákkutató - ismerjétek meg Horváth Józsefet Imádja az okostelefonokat, legtöbbször motiváló idézeteket, gondolatokat olvas rajta. Miközben genetikusként is az emberiség jövőjéért dolgozik, József a hétköznapokban is igyekszik tenni az emberekért. Sokszor tart előadásokat gyerekotthonokban, iskolákban, ahol a hátrányos helyzetű gyerekeknek és szüleiknek próbál reményt adni a saját példájával. Ő azt vallja, hogy igenis lehet változtatni az embernek a saját sorsán, és azt a mondatot, hogy „miért pont nekem sikerülne”, el kell felejteni.

Hirdetés
Igenis hinnie kell minden embernek saját magában, és bíznia kell abban, hogy el tudja érni, amit akar. József szerint a legnagyobb gond az, hogy az emberek nagy részének nincs célja, amiért dolgozhat, ezért ő arra biztat mindenkit, hogy tűzzenek maguk elé célokat, és akkor sikerülni fog minden. 

Imád táncolni, szeret főzni, boxol és nem mellesleg rákkutató - ismerjétek meg Horváth Józsefet „A környezetemben mindenki nagyon büszke rám, nemcsak az anyukám, de a tágabb családom is, és a környékünkön igazi híresség vagyok, annak ellenére, hogy már 10 éve Debrecenben lakom. Rengeteg barátom van Karcagon, akikkel együtt játszottam kiskoromban, vagy együtt jártunk suliba, de a gyerekeket már nem ismerem, viszont ők tudják, hogy ki vagyok, és így sokszor beszélgetek ismeretlenekkel is.

Hirdetés
Karácsonyra természetesen hazamegyek, de a két ünnep között már újra a laboratóriumban leszek, mert nagyon sok munkám van.”

József nagy álma, hogy néhány évet Amerikában tölthessen, mert ott szerinte bármit el lehet érni, a határ a csillagos ég. A másik közelebbi terve, hogy családot alapítson, mert nagyon vágyik gyerekekre és feleségre. Azt, hogy hol fog letelepedni, még nem tudja, ezt a jóistenre bízza. Szerinte egy kapcsolatban sem a bőrszín, sem a vallási hovatartozás nem számít, csak az, hogy közös értékek mentén gondolkodjon egy pár, és képesek legyenek kompromisszumokat kötni egymás kedvéért, ha szükséges. 

Imád táncolni, szeret főzni, boxol és nem mellesleg rákkutató - ismerjétek meg Horváth Józsefet Ha szórakozásról van szó, akkor József legszívesebben táncolni megy, és a cigányzene mellett a technozenéért is rajong. Sok barátja Budapesten lakik, és ő sem tartja kizártnak, hogy a fővárosba költözzön, mert úgy érzi, hogy itt több a lehetőség: több labor van, és talán a kutatások finanszírozása is egyszerűbb a fővárosban. Arra a kérdésre, hogy 50 évesen hogyan képzeli el önmagát, nagyot nevet:

„Mindenképpen egy mediterrán országban élek, ahol van egy éttermem is, mert a főzés és a gasztronómia is a szenvedélyeim közé tartozik. Sokat rajzolnék, mert rajzolni is nagyon szeretek, kisebb koromban képzőművész akartam lenni, és a tetoválásaim egy részét is én rajzoltam, szóval ez nagyon fontos nekem.

Forrás: www.anepszava.com

2018. február 09. (péntek), 14:35

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2025. szeptember 11. (csütörtök), 15:26
Hirdetés

Valaha milliók által rajongott szupersztár volt a 7️⃣0️⃣-es években, ám élete váratlan fordulatot vett, amikor egy gyógyíthatatlan betegséggel diagnosztizálták.

Valaha milliók által rajongott szupersztár volt a 7️⃣0️⃣-es években, ám élete váratlan fordulatot vett, amikor egy gyógyíthatatlan betegséggel diagnosztizálták.

A ’70-es évek zenei legendája Parkinson-kór miatt visszavonult a reflektorfényből – Íme, mi történt vele! ??A ’70-es...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2025. szeptember 11. (csütörtök), 14:53

„Hetvenéves vagyok, és soha nem születtek gyerekeim. De mielőtt bárki sajnálkozna felettem, elmondom: nincs mit sajnálni rajtam.

„Hetvenéves vagyok, és soha nem születtek gyerekeim. De mielőtt bárki sajnálkozna felettem, elmondom: nincs mit sajnálni rajtam.

Egy váratlan találkozás a rendelő folyosóján Egyszer elmentem a bőrgyógyászhoz. Tudjátok, milyen ez: hosszú folyosó,...

Mindenegyben blog
2025. szeptember 11. (csütörtök), 09:17

Lefeküdtem egy hajléktalannal… de reggel tényleg ledöbbentett

Lefeküdtem egy hajléktalannal… de reggel tényleg ledöbbentett

Lefeküdtem egy hajléktalannal… de reggel tényleg ledöbbentettSoha nem gondoltam volna, hogy egyszer leírok ilyesmit....

Mindenegyben blog
2025. szeptember 11. (csütörtök), 08:39

Nem leszel sosem szépségkirálynő” – Egy mondat, ami örökre megváltoztatta az életem

Nem leszel sosem szépségkirálynő” – Egy mondat, ami örökre megváltoztatta az életem

Nem leszel sosem szépségkirálynő” – Egy mondat, ami örökre megváltoztatta az életemElső rész – A gyerekkor árnyai–...

Mindenegyben blog
2025. szeptember 11. (csütörtök), 08:09

65 évesen egy idegennel aludtam — reggelre pedig megtudtam az igazságot

65 évesen egy idegennel aludtam — reggelre pedig megtudtam az igazságot

65 évesen egy idegennel aludtam — reggelre pedig megtudtam az igazságotAznap este már érezni lehetett az ősz leheletét...

Mindenegyben blog
2025. szeptember 11. (csütörtök), 07:22

A lányom sokkolt, amikor újszülött ikrekkel állított haza – majd egy ügyvéd 1,8 milliárd forintos örökségről beszélt

A lányom sokkolt, amikor újszülött ikrekkel állított haza – majd egy ügyvéd 1,8 milliárd forintos örökségről beszélt

A lányom sokkolt, amikor újszülött ikrekkel állított haza – majd egy ügyvéd 1,8 milliárd forintos örökségről beszéltI....

Mindenegyben blog
2025. szeptember 10. (szerda), 15:02

A kiskutya az erdő felé húzta Marcit. Nem engedte, hogy otthagyja, addig rángatta a nadrágját, amíg a fiú végül elindult utána. Ott találta meg… az elveszett kutyamamát, megkötözve és a vízbe dobva, és hirtelen minden megváltozott.

A kiskutya az erdő felé húzta Marcit. Nem engedte, hogy otthagyja, addig rángatta a nadrágját, amíg a fiú végül elindult utána. Ott találta meg… az elveszett kutyamamát, megkötözve és a vízbe dobva, és hirtelen minden megváltozott.

A történet egy békés, alföldi faluban kezdődött, ahol a mindennapok lassan, egyszerűen teltek. Az emberek sietve...

Mindenegyben blog
2025. szeptember 10. (szerda), 14:21

Mindenki elfordult tőle… de egyetlen nő megállt, és ezzel örökre megváltoztatta a kutya sorsát ??✨

Mindenki elfordult tőle… de egyetlen nő megállt, és ezzel örökre megváltoztatta a kutya sorsát ??✨

 A kutya nem adott ki egyetlen hangot sem. Nem rángatta a láncot, nem vonyított, nem próbált elvonszolódni a...

Hirdetés
Hirdetés