Néhány éve a szomszédokhoz (fiatal pár és egy kissrác) új lakó költözött. A férfi apja, a 82 éves Miklós bácsi.

/Mikor a bácsi felesége meghalt, a fia és menye idősotthonba akarták őt dugni, de nem volt rá elég pénzük, ezért kénytelen\-kelletlen magukhoz vették a kisöreget, a kis, vidéki házat meg eladták\./

Mikor odaköltözött, a bácsi bizony már elég rozoga állapotban volt: fájtak az ízületei, nehezen járt és nem is hallott valami jól!

A világ életében kerthez, nagy terekhez szokott bácsi rettenetesen érezte magát a kis lakásban, és abban a fél szobában, amiben meghúzta magát.

Mikor a körfolyosón cigizett, sokszor én is betársultam, olyankor könnyes szemmel mesélte nekem, hogy úgy érzi magát, mint hal a szárazon.

Egyedül akkor derül fel az arca, amikor a 10 éves kisunokájával, Csabival beszélgethet. Meg a közös, esti vacsorákat szerette!

Ám egy idő után elültették a bácsit az asztaltól! Megunták, hogy csak hangosan csámcsogva bírt enni, és az étele is szétfolyt mindenfelé. A fia és a menye sokszor a plafonon voltak, amiért takarítaniuk kell utána!

Innentől, míg a többi családtag együtt, a nagy asztalnál vacsorázott Miklós bácsi szegény egyedül evett.

Gondolhatjátok, milyen nyomorultul érezte magát szegény! Nekem is sírva mesélte az egészet! Mivel az öreg több tányért is eltört, egy idő után már csak fa tálon kapott vacsorát. Úgy bántak vele, mint egy kutyával!

Nekem is megmutatta a tányért… Rettenetesen megalázó volt az egész!

Aztán egyszer minden megváltozott! A bácsi elmesélte, mi történt:

Egy este, vacsora előtt az apa látta, hogy a kis Csabika, Miklós bácsi unokája nagyon farag valamit.

Megkérdezte, hogy mi készül.

Erre a gyerek ártatlan hangon csak ezt mondta: „két kis fatányért csinálok neked és anyunak, hogy legyen majd miből ennetek, ha öregek lesztek”.

Az apát szíven ütötte, amit Csabi mondott! Azt se tudta, hol van!! Percekig meg se tudott szólalni, csak állt ott. Aztán lassan eleredtek a könnyei, és végigfolytak az arcán...

Akkor értette meg mit tett, hogyan bánt Miklós bácsival! A saját apjával! Akkor este gyengéden kézen fogta a bácsit, és visszavezette a közös asztalhoz.

Láttátok volna a bácsi arcán az örömöt, mikor ezt elmesélte! Én is egészen meghatódtam!

Innentől kezdve a kisöreg családdal együtt vacsorázik, sőt, elkezdte faragni tanítani Csabit, hogy tányér helyett más, szép dolgokat tudjon készíteni a családnak!

Annyira örülök, hogy ha csak egy kicsit is, de részese lehettem ennek a történetnek! Visszaadta az emberekbe vetett hitemet!

(képünk illusztráció)

Ne hagyjuk magukra az öregeket.

Segítsük őket! Legyünk velük türelmesek. Hisz egyszer majd mi kerülünk hasonló helyzetbe!