Röviddel halála előtt az idős hölgy leírta, hogy ki volt valójában… megfagyott a szó a nővérek ajkán, amikor elolvasták!
Több ezer ember hal meg naponta az idősek otthonában, kórházak falai között. Sokan közülük csak arra vágynak, hogy valaki meglátogassa őket, vagy legalább telefonon érdeklődjenek felőle. /Sajnos manapság sokan annyira elfoglaltak, \(még a közeli családtagok is\), hogy nem tudják fenntartani a kapcsolatot a rokonokkal és sajnos olyan esetek is vanna, amikor a szülőket is magukra hagyják\./
[adSulvo]
Úgy tűnik, hogy ezzel az idős nővel is pontosan ez történt. A nővérek azt gondolták, hogy az idős néni teljesen szenilis aki csak a halál pillanatára gondol.
Elolvasták ezt a pár sort, majd szótlanul maradtak:
“Kedves nővér! Mit látsz, ha rám nézel?
Egy haragos, ideges öregasszonyt, akinek furcsa szokásai vannak?
Aki álmodozó tekintettel bámul a semmibe?
Egy idős nőt, aki kiköpi az ételt, és nem válaszol, ha megkérded?
Egy öregasszonyt, aki nem veszi észre, hogy mi történik körülötte?
Aki cipőjét, ruháját gyakran elveszíti?
Egy kicsi idős nénit, akit állandóan fürdetni és etetni kell?
Aki unottan várja, hogy elteljen a hét?
Ez az, amire gondolsz, ha rám nézel? Ha igen, akkor nézzél meg alaposabban!
Mert amit látsz, az nem én vagyok!
El fogom mondani, hogy ki vagyok! Mielőtt én csendesen meghaltam ebbenn a sarokban:
Én egy 10 éves lány voltam, akinek édesapja és édesanyja volt.
Testvéreim voltak, és szerettük egymást.
Én 16 éves lány is voltam és szárnyaltam.
Arról álmodoztam, hogy megtalálom az igazi szerelmet.
20 évesen menyasszony voltam, szívem Salti-ért dobogott,
ígéretet tettem neki, hogy egész életemben szeretni fogom.
30 évesen gyerekeim voltak, akiknek szükségük volt rám.
40 éves voltam amikor a gyerekek olyan gyorsan felnőttek,
pedig azt hittem, hogy örökké fog tartani.
Amikor 50 éves lettem, a gyerekek már elköltöztek otthonról.
Ketten maradtunk a férjemmel és boldog életet éltünk.
60 éves koromban a kis unokámat ölembe vehettem.
A gyerekeim és unokáim ismét körülöttem voltak.
Sötét felhők gyülekeztek. Férjem meghalt.
Amikor a jövőre tekintettem, csak rettegést láttam magam előtt.
A gyerekeim is elmentek, hogy saját gyerekeikről gondoskodjanak.
Az évek teltek és minden évben egyre ritkábban találkoztunk.
Én mostanra már egy öregasszony lettem – a természet könyörtelen!
Elszigetelődtem mindenkitől.
A testi szépség, egészség lejárt.
A hús szív kőre változott.
De ezzek ellenére még mindig életben vagyok.
Fáradt szívem túlterhelt és erős érzelmek cikáznak bennem.
A boldog és a szomorú napokra egyaránt visszaemlékszem. Gondolatban már sokszor visszautaztam a multba és szeretnék újra fiatal lenni.
Az élet túl gyorsan eltelt.
Lassan elfogadtam, hogy semmi sem tart örökké.
Kérlek, hogy ismét nézzél rám és nézzél meg jobban!
Mert nem egy haragos, hanem egy törékeny öregasszony vagyok!”
Ezek a sorok azt mutatják, hogy minden arc mögött egy személyes történet van. Minden idős személy egy csomó jó és rossz dolgot hagyott maga mögött. És akkor is, ha egy idős, haragos személyt látsz, nem szabad megítélni első pillantásra. Megérdemlik a tiszteletet és a figyelmet. Mert egy napon mindenki ebbe a helyzetbe kerül!
2016. szeptember 21. (szerda), 06:08
