Sírva fakadtam, amikor reggel megláttam a 14. kerületi kisbolt előtt ezt az étellel tömött kukát. Miért dobjuk ki az élelmiszert, amikor emberek éheznek??
Hirdetés
Hirdetés
Sírva fakadtam a pazarlás láttán: Miért dobjuk ki az élelmiszert, amikor emberek éheznek?
Ma reggel különösen szomorúan indult a napom. Ahogy sétáltam a XIV. /kerület egyik kisboltja előtt, megpillantottam egy kukát, amely tele volt frissnek tűnő kenyerekkel\./
Hirdetés
Nem akartam hinni a szememnek. Valóban itt tartunk? Hogy az ehető élelmiszert egyszerűen kidobjuk, miközben emberek ezrei éheznek ebben az országban?
Megálltam a kuka előtt, és hosszú percekig csak bámultam a kidobott kenyereket.
Hirdetés
Ezek a cipók nem voltak penészesek, nem volt rajtuk semmi hiba. Talán két-három naposak lehettek, kicsit megkeményedtek, de még mindig tökéletesen ehetőek voltak. Miért kerülnek akkor a szemétbe? Mert nem felelnek meg a frissesség illúziójának, amit a vásárlóknak el akarnak adni?
Abszurdnak tartom, hogy egy olyan világban élünk, ahol a fogyasztói társadalom diktálja, mi az, ami elfogadható, és mi az, ami már nem.
Hirdetés
Közben pedig elfelejtjük az alapvető emberi értékeket: a tiszteletet az étel iránt, a felelősséget a környezetünkért, és az együttérzést azokkal szemben, akiknek kevesebb jut.
Nem lehetne ezeket a kenyereket odaadni a rászorulóknak? Vajon hány család örülne egy-egy vekni kenyérnek, hány gyereknek lenne így mit ennie? De nem, inkább kidobjuk, mert egyszerűbb és kényelmesebb, mint foglalkozni azzal, hogy másoknak segítsünk.
Bementem a boltba, és megkerestem az eladókat.
Hirdetés
Megkérdeztem tőlük, hogyan lehetséges, hogy ennyi ehető kenyeret kidobnak. A vállukat vonogatták, azt mondták, hogy ez a szabályzat, nem adhatják oda senkinek, mert félnek a felelősségre vonástól, ha esetleg valaki megbetegszik. De vajon nem betegebb az a társadalom, amelyik inkább hagyja megromlani az ételt a szemétben, mintsem hogy segítsen a rászorulókon?
2024. szeptember 18. (szerda), 14:02
Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:
Elment a vőlegénye sírjához, terhesen, egyedül... és talált egy titokzatos telefont a sírban. Amikor bekapcsolta, olyan dolog történt, amitől elájult! ???Kriszti végre egyetlen napra fellélegezhetett – ma nem kellett bemennie a szakiskolába. Ez volt az első igazi pihenője hónapok óta. De amit ez a nap hozott… az örökre megváltoztatta az életét.– Lány! Hé, te lány! Kriszti! – hallotta maga mögött.Megállt. Egy autó gurult mellé, lassan.– Hozzám szól? – kérdezte zavartan.A volán mögött Lajos ült.– Hát persze! Gyere, hazaviszlek – mosolygott rá.Kriszti bizalmatlanul összevonta a szemöldökét:– És ha nem is egy irányba megyünk?– Kizárt – kuncogott Lajos. – Garantálom, hogy pont ugyanarra tartunk.Hogy miért szállt be egy ismeretlen autójába, máig sem tudta volna megmagyarázni.Aznap délig csak céltalanul kocsikáztak. Kriszti nem volt álmos, sőt, kifejezetten boldognak érezte magát. És amikor este kinézett az ablakon, ott állt Lajos autója. Ő pedig bent aludt – az ölében egy hatalmas csokor virág feküdt.Attól a naptól fogva elválaszthatatlanok lettek. Három hónappal később Kriszti teherbe esett.– Maga volt az… a lány, akivel Lajos együtt volt?– Igen – bólintott halkan Kriszti, és leült.– Kérem… csak hallgasson meg – fakadt sírva.– Mi történt vele?– Egy szörnyű, értelmetlen tragédia – legyintett az idős hölgy. – Már hazaért, kiszállt az autóból, és három gazember megtámadta…Kriszti lehorgasztotta a fejét. Az elméje üres volt, de a szíve… úgy fájt, mintha szét akarna robbanni.Végül mégis megszólalt:– Tudja, hol van eltemetve?A lány leült a földre.– Szervusz, szerelmem. Itt vagyok. Megint – suttogta.Térdre rogyott a sír előtt, és keserves zokogásban tört ki.Nem tudta, mennyi idő telt el. Csak arra eszmélt, hogy reszket a hidegtől, teljesen elgyengült.Ekkor vette észre… egy drága, csillogó telefon hevert a földön. Felvette – és ELÁJULT attól, amit látott a képernyőn. ??? A folytatás az első hozzászólásban! Ne hagyd ki!???
