SOS! "MÁR AKKORA FÁJDALMAI VOLTAK A KISFIÚNKNAK, HOGY A HALÁLÉRT KÖNYÖRGÖTT NEKÜNK" - ÁM AMI EZEK UTÁN TÖRTÉNT AZ MEGMUTATTA, HOGY MIÉRT IS EMBER AZ EMBER! ❤ REMÉLEM SOKAKHOZ ELJUT TÖRTÉNETÜNK!
Hirdetés
Hirdetés
Leírhatatlan, amin keresztül ment:
Ez az 5 éves kisfiú borzalmas betegsége miatt iszonyú fájdalmakat élt át már négy hónapos korától kezdve. Morgan Bishop olyan súlyos ekcémában szenved, amely állandó kínokat okoz neki.
/A kicsi állandóan tele volt gyulladással és a két lábát csúnya hegek és sebek borították, emiatt nagyon nehezen tudott járni\./
Hirdetés
Morgan testét sokszor bekötözték, hogy valahogy enyhítsék a fájdalmait, azonban a gyerek nagyon nehezen viselte.
Szülei szerint az volt a legmegrázóbb, mikor 5 éves korában könyörögni kezdett nekik, hogy öljék meg, mert nem bírja tovább a fájdalmakat.
Hirdetés
– írja a Daily Mail.
A szülők Dana és Paul már minden létező gyógymóddal megpróbáltak neki segíteni, de nem jártak sikerrel.
„Amikor elmondtuk az ismerőseinknek, mire kért minket Morgan, a többségük azzal próbált bennünket nyugtatni, hogy nem tudja miket beszél. Pedig az igazság az, hogy nagyon is tudta mit kér tőlünk: könyörgött a halálért. Nem egyszer, hanem nagyon sokszor.
Hirdetés
”– mesélték a szülők.
Már minen reményüket elvesztették, mikor fél évvel ezelőtt hallottak egy francia kisváros hidroterápiájáról. „Miután Nagy-Britanniában már mindent kipróbáltunk, az interneten kezdtünk keresgélni gyógymódok után. Így bukkantunk Avene városára, ahol évek óta kezelik a Morganhez hasonló betegeket. Sikerrel” – mondja az édesapa.
A gyógykezelés költségét azonban a családnak kellett állnia, ezért apa létrehozott egy GoFundMe oldalt, hogy az interneten segítséget kérjen.
Hirdetés
Emellett pedig barátaival több száz kilométeres jótékonysági biciklitúrát is szerveztek, hogy pénzt gyűjtsön a kisfiának. A történet eljutott a francia klinikára, ahol felajánlották, hogy a kezelés első hetét fedezik.
„Három hetet töltöttünk Franciaországban, Morgant pedig mintha kicserélték volna. A kezelés előtt a fájdalom miatt legfeljebb másfél órát tudott aludni egyhuzamban, most négy-öt órát alszik.
Hirdetés
Sokkal nyugodtabb, és a mosoly is visszatért az arcára”– mondja Paul.
A kisfiúnak még két kezelésre kell majd visszamenni Avene-be, de már sokkal jobban van és nemrég az iskolát is el tudta kezdeni szülei nagy örömére.VIA
2018. június 02. (szombat), 13:38
Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:
Mindenegyben blog 2025. szeptember 11. (csütörtök), 15:26
Hirdetés
Valaha milliók által rajongott szupersztár volt a 7️⃣0️⃣-es években, ám élete váratlan fordulatot vett, amikor egy gyógyíthatatlan betegséggel diagnosztizálták.
A lányom sokkolt, amikor újszülött ikrekkel állított haza – majd egy ügyvéd 1,8 milliárd forintos örökségről beszéltI....
Mindenegyben blog 2025. szeptember 10. (szerda), 15:02
A kiskutya az erdő felé húzta Marcit. Nem engedte, hogy otthagyja, addig rángatta a nadrágját, amíg a fiú végül elindult utána. Ott találta meg… az elveszett kutyamamát, megkötözve és a vízbe dobva, és hirtelen minden megváltozott.