Számukra rémálom, ha esik az eső, ha olvad a hó Miskolcon

Miskolc – Margit és fia több mint tíz éve harcolnak a beázó tető megjavításáért.

Az esővizet felfogó lavórok, folyamatosan ázó falak és mennyezet, az állandóan csepegő víztől használhatatlan nagyszoba. /Ez jellemzi Himer Margit Szemere utcai lakását\./

Fiával, Molnár Dávid Gergellyel lakik itt, és már több mint tíz éve jelzik folyamatosan az ingatlan keze­lőjének, hogy tegyenek valamit, mert ilyen körülmények között képtelenség élni. Attól félnek, hogy egyszer rájuk szakad a mennyezet, de ezidáig nem találtak megoldást a problémájukra.

Himer Margit és fia, Molnár Dávid Gergely mutatja, hogy lavórokkal kénytelenek felfogni a plafonból szivárgó vizet

Két kisszobában.

„Amikor csapadékosra fordul az időjárás, a nagyszobában szinte esik az eső. Az én szobámban is lassan kilyukad a mennyezet, annyira kimosta a víz. Itt, az ágyam felett pedig mállik a vakolat, nemsokára rám szakad, ott van egy jókora csík, szintén a szivárgó eső és hólé nyomai” – mutatja a bajokat elkeseredve Margit.

A lakás többi helyiségében Dávid vezet körbe minket. Mindenütt ugyanaz a probléma. Ázik a fal és a mennyezet a fürdőszobában, a kisszobában és a kicsinyke galériában, lavórok állnak készenlétben, hogy felfogják a mennyezetet átáztató vizet. Margit építészmérnök, nyugdíjazása előtt egy szakközépiskolában is tanított.

Mint mondja, szakmailag ért az épületekhez, így pontosan tudja, mi a probléma.

„Annak idején egyrétegű bitumenes fedést kapott a tető, amit kaviccsal szórtak le. A kavicsot azonban az eső lemosta, a bitumen pedig az időjárás viszontagságait nem bírva szétrepedezett.

Emiatt ázik a mennyezet. Az évek során az ingatlan kezelője ugyan próbálta javítgatni, de az nem ért semmit. Most a tetőnk úgy néz ki, mint a foltozott gatya, de nem ez a megoldás. Vagy háromrétegű bitumenes fedés kellene, vagy hullámlemeztető. Probléma az is, hogy a mi folyosórészünket évekig nem takarították, világítás pedig még most sincs, sötétben nem tudok hazajönni. A lépcsőkorlátból egy jó darab kitört, sokáig nem csináltak vele semmit, életveszélyes volt. Aztán falécekkel javítgatták meg” – vázolja tovább reménytelen helyzetüket Margit.

Bárki bejöhetett.

Dávid hozzáteszi: a házkezelő arra is hivatkozik, hogy pályázott a ház felújítására, de nem nyertek, és hogy nehezíti a rekonstrukciót, hogy műemléképületről van szó.

„A társasházban 22 lakás található, de csak 7-et használnak lakhatás céljára. A többiben iroda vagy valamilyen szolgáltatás működik. Az első emelet is beázik. A tetőtérben mi lakunk egyedül, de mára elfogyott a türelmünk” – fogalmaz Dávid. Hozzáteszi: több évig kellett harcolniuk azért is, hogy végre zárható legyen a kapu.

Azelőtt hajléktalanok és drogosok tanyája volt az udvar, akik a dolgukat is itt végezték el.

Édesanyja szinte sírva folytatja..

„Régen az Avason laktunk, de olyan szomszédaink voltak, hogy onnan menekülnünk kellett. Amikor ide­költöztünk, örültünk, mert itt csend van, de aztán kezdődtek a beázások. Hát így kell élnem 70 éves koromra? Lassan teljesen tönkremegy a lakásunk, itt maradok kisemmizve. Hová mehetnék?” – kérdezi megtörten.

Távozóban még körülnézünk a körfolyosóról. Gyönyörű, patinás épület lenne, ha nem omlana mindenünnen a vakolat, ha nem pergett volna ki innen-onnan egy-egy tégla, ha az erkély alatti bádogszegély nem lenne felszakadva, és ha a tetőnek az a része, amelyet cserepek fednek, nem lenne hiányos.

Pedig a 19. században épült valamikor kereskedőház értékes műemlék, Horváth Lajos is itt lakott egykoron.

Forrás: www.boon.hu

2019. január 16. (szerda), 17:46