SZÍVSZORÍTÓ! A 10 éves kislányt lekapcsolták a gépekről.. Ekkor hirtelen felült, és Ezt mondta szüleinek! ❤ Szavai a fél világot megdöbbentették: A cikk a hozzászólásoknál olvasható el!
Ennek a kislánynak, Abby Furco-nak a története nem véletlenül járta be az egész világot. Amikor csupán négy éves volt, leukémiával diagnosztizálták, és az orvosok csupán 20 %-ot adtak neki, hogy túlélje a betegséget.
/A kislány egyáltalán nem adta föl, és a szülei is felvették a kesztyűt\: egy hosszú küzdelemnek néztek elébe, és Abby hat éven keresztül bátran helyt állt, pedig kemoterápián, sugárkezelésen, illetve csontátültetésen is átesett\./
Szülei mindenben támogatták, és ő rendre leküzdötte a nehézségeket. Úgy tűnt, legyőzte a betegséget, újra járhatott iskolába, sportolhatott, és még a cserkészekhez is belépett…
Ám a rákövetkező évben betegsége kiújult, és sajnos még a korábbinál is súlyosabb formában: beszélni és mozogni is alig tudott, ráadásul az újabb csontvelő transzplantáció sikertelen lett. Az egész szervezete fokozatosan elkezdett összeomlani, és már csak néhány éber órája volt minden nap.
.
Az orvosok azt mondták a szülőknek, búcsúzzanak el a kislányuktól. Testvéreit is felkészítették a legrosszabbra, és ők maguk is elkezdtek barátkozni a gondolattal, hogy most már vége a harcnak.
A kislány azonban rácáfolt várakozásaikra, amikor magához tért, és ezt mondta a szüleinek: még rengeteg dolgom van az életben…
Ez fordulópontot jelentett, és mindenki legnagyobb megdöbbenésére a lány elkezdett erősödni, képes volt lábra állni, és a következő hónapok során folyamatos javulást mutatott az állapota.
Nincs magyarázat, és bár az életkilátásai továbbra is bizonytalanok, a családja újra reménykedik!
Az akaraterő óriási hatalom! Csak a szeretet nagyobb nála! Neked mi a véleményed?
2024. június 19. (szerda), 07:06
Kapcsolódó cikkünk
Apa, ha elmész, az új anyukám megint beadja a gyógyszert… Ments meg!” – suttogta a kislány. Az apa földbe gyökerezett lábbal figyelt, majd úgy döntött: követni fogja… és amit látott, attól SZÓ SZERINT LEBÉNULT! ?
Gábor végre hazaért. Megkönnyebbülés volt belépni a házba, de a gyomrában ott motoszkált valami furcsa érzés. Túl csend volt. Túl sima minden. Mintha valami nem stimmelne.
Levette a kabátját, és besétált az étkezőbe, ahol Szonja, a nyolcéves kislánya a kanapén ült, egy mesekönyvvel az ölében.
– Apa! Annyira hiányoztál! – kiáltott fel, és a nyakába ugrott.
– Nekem is hiányoztál, kicsim – mosolygott Gábor, miközben megsimogatta a haját. – És hol van Lilla?
Szonja megforgatta a szemét – egy kicsit túlságosan is felnőttesen.
– Valószínűleg még alszik. – válaszolta, és közben egyértelműen érződött az ingerültség a hangjában.
– Tökéletes! – hajolt le Gábor bizalmasan. – Akkor végre tudunk beszélgetni csak mi ketten.
Megfogta a kislány kezét, és elindultak a gyerekszoba felé. Gábor mindig is figyelt arra, hogy kapcsolatuk őszinte és nyitott legyen – most pedig érezte, hogy valami nincs rendben. Szonja arca fakóbb volt, a szeme karikásabb, mint máskor.
Ahogy beléptek a szobába, Gábor becsukta az ajtót, majd előhúzott egy kis díszdobozt a zsebéből.
– Ez a tiéd.
Szonja kíváncsian kinyitotta, és a szemei felcsillantak: egy gyönyörű karkötő csillogott benne.
– Apu! Ez… ez gyönyörű!
A kislány szinte ugrált örömében, majd felpróbálta, és a fény felé tartotta a kezét, hogy nézze, hogyan csillog.
Ám abban a pillanatban valami megváltozott a tekintetében. Az öröm helyét hirtelen komolyság váltotta fel. Gábor megérezte a pillanat súlyát – ideje volt beszélni.
– Szonja… Miért nem jársz mostanában iskolába rendesen? Megbeszéltük, hogy tanulni fogsz. Ez nagyon fontos, emlékszel?
A kislány szemei elfelhősödtek. Lehajtotta a fejét, és elkezdte dörzsölni a karkötőjét.
– Nem szeretek menni, amikor te nem vagy otthon… És amikor Lilla visz…
Gábor mellkasa összeszorult.
– Tudom, hogy sokat utazom, de ez a munkám. Megérted, ugye, kicsim?
– Értem… – válaszolta alig hallhatóan.
Ekkor Gábor magához húzta, és szorosan megölelte.
– Erős vagy, ugye? Mert pár nap múlva megint el kell utaznom.
Szonja nem válaszolt azonnal. Aztán halkan, mintha félne a saját szavaitól, a férfi füléhez hajolt, és ezt suttogta:
– Apa… ha elmész, az új anyukám megint beadja a gyógyszert. Kérlek… ments meg!
Gábor megdermedt. Ezek a szavak, mint egy jégcsákány, átszúrták a mellkasát.
– Mi… mit mondtál? – kérdezte rekedten.
– Semmit… – suttogta Szonja, és elfordította a fejét.
De Gábor már tudta. A fejében azonnal összeálltak a mozaikdarabok: a kislány levertsége, a hirtelen álmos délutánok, a kifogások az iskolából. Egy pillanat alatt világossá vált számára, hogy valami nagyon súlyos dolog történik az ő otthonában – miközben ő azt hitte, minden rendben.
És akkor meghozta a döntést: meg kell tudnia az igazságot.
És amit látott… attól szó szerint kővé dermedt.
⬇️ Folytatás a fotó alatti első hozzászólásban! ???
– Apa, ha elmész, a „másik anya” megint beadja azt a gyógyszert… Kérlek, ments meg… – suttogta...
