SZÍVSZORÍTÓ! A 10 éves kislányt lekapcsolták a gépekről.. Ekkor hirtelen felült, és Ezt mondta szüleinek! ❤ Szavai a fél világot megdöbbentették: A cikk a hozzászólásoknál olvasható el!
Hirdetés
Hirdetés
Ennek a kislánynak, Abby Furco-nak a története nem véletlenül járta be az egész világot. Amikor csupán négy éves volt, leukémiával diagnosztizálták, és az orvosok csupán 20 %-ot adtak neki, hogy túlélje a betegséget.
/A kislány egyáltalán nem adta föl, és a szülei is felvették a kesztyűt\: egy hosszú küzdelemnek néztek elébe, és Abby hat éven keresztül bátran helyt állt, pedig kemoterápián, sugárkezelésen, illetve csontátültetésen is átesett\./
Hirdetés
Szülei mindenben támogatták, és ő rendre leküzdötte a nehézségeket. Úgy tűnt, legyőzte a betegséget, újra járhatott iskolába, sportolhatott, és még a cserkészekhez is belépett…
Hirdetés
Ám a rákövetkező évben betegsége kiújult, és sajnos még a korábbinál is súlyosabb formában: beszélni és mozogni is alig tudott, ráadásul az újabb csontvelő transzplantáció sikertelen lett. Az egész szervezete fokozatosan elkezdett összeomlani, és már csak néhány éber órája volt minden nap.
.
Az orvosok azt mondták a szülőknek, búcsúzzanak el a kislányuktól. Testvéreit is felkészítették a legrosszabbra, és ők maguk is elkezdtek barátkozni a gondolattal, hogy most már vége a harcnak.
Hirdetés
Levették őt a gépekről, és otthonába bocsájtották, azzal, hogy maximum 48 órát adtak neki…
A kislány azonban rácáfolt várakozásaikra, amikor magához tért, és ezt mondta a szüleinek: még rengeteg dolgom van az életben…
Ez fordulópontot jelentett, és mindenki legnagyobb megdöbbenésére a lány elkezdett erősödni, képes volt lábra állni, és a következő hónapok során folyamatos javulást mutatott az állapota.
Hirdetés
Nincs magyarázat, és bár az életkilátásai továbbra is bizonytalanok, a családja újra reménykedik!
Az akaraterő óriási hatalom! Csak a szeretet nagyobb nála! Neked mi a véleményed?
2024. június 19. (szerda), 07:06
Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:
A halott anyamedve mellett találta – így lett a 400 kilós grizzly a legjobb barátjaGyerekkora óta vonzották a...
Hirdetés
Mindenegyben blog 2026. július 27. (hétfő), 08:09
Vannak pillanatok, amikor egyetlen kopogás az egész életet kettévágja. Egy nagymama számára ez a pillanat akkor érkezett el, amikor közölték vele, hogy fia és menye egy súlyos autóbalesetben életét vesztette. A tragédia után hét összetört gyermek maradt szülők nélkül. Nem volt ideje azon gondolkodni, képes lesz-e ekkora terhet egyedül elviselni. Egyszerűen magához vette mind a hét unokáját, és megfogadta, hogy soha nem hagyja őket magukra. Tíz éven keresztül dolgozott, küzdött, vigasztalt és igyekezett pótolni mindazt, amit a gyerekek elveszítettek. A házban közben lassan újra felhangzott a nevetés, bár a szülők hiánya minden családi ünnepen érezhető maradt. A gyerekek felnőttek, de egyikük sem felejtette el azt az éjszakát, amely örökre megváltoztatta az életüket. Úgy tűnt, a múlt fájdalmas titkai már soha nem kerülnek elő. Aztán egy átlagosnak induló napon minden megváltozott. A legkisebb unoka egy poros dobozt talált a pincében, amelyet valaki gondosan elrejtett egy régi szekrény mögé. Amit a doboz rejtett, arra egyikük sem volt felkészülve. A pénzkötegek, a hivatalos iratok és a bejelölt útvonalakat ábrázoló térkép egy régóta őrzött terv nyomait mutatták. A régi papírokból egyre világosabban kirajzolódott, hogy a szülők a baleset előtt eltűnésre készültek. Hamarosan egy aktív bankszámla is előkerült, amelyen nemrégiben még pénzmozgás történt. A nagymama ekkor már tudta, hogy választ kell kapniuk arra a kérdésre, amelyet mindannyian féltek kimondani. Amikor három nappal később valaki bekopogott az ajtón, a család legrosszabb sejtése valósággá vált. A találkozás azonban nem a boldog viszontlátásról, hanem elhallgatott igazságokról, elhagyott gyermekekről és elvesztegetett évekről szólt. Ez a történet megmutatja, hogy a családot nemcsak a vérségi kötelék, hanem a kitartás, az áldozatvállalás és a mindennapi jelenlét tartja össze. És arra is választ ad, mit tett a nagymama, amikor végre megtudta, mi történt valójában az unokái szüleivel. Cikk a hozzászólásoknál! ?