Szülei a kórházban hagyták a kisbabát, ez a hölgy hazavitte. Elvégeztette a DNS tesztet és tátva maradt a szája:

Hirdetés
Szülei a kórházban hagyták a kisbabát, ez a hölgy hazavitte. Elvégeztette a DNS tesztet és tátva maradt a szája:
Hirdetés

Katie Page házassága 30 éves kora előtt ért véget. Kétségbeesés helyett eldöntötte, hogy új fejezetet nyit az életében. Gyerekeket szeretett volna.

/Mivel már korábban is problémái voltak a foganással, az adoptáció felé indult el\./

Hirdetés
Megtudta, hogy egy 4 napos babát elhagyott az anyukája, és a kórház keresett valakit, aki befogadná.

Katie 11 hónapig gondoskodott a babáról, mire hivatalosan is megkapta a papírokat, hogy örökbe fogadhatja.

Hirdetés

Gondolkodott rajta, hogy jó lenne egy kistestvér is, de 2 évet szeretett volna várni vele.

Hirdetés
Az élet azonban máshogy hozta. Egy hónap múlva hívták a megint a kórházból, hogy egy újabb babát hagytak ott. Katie végül őt is örökbe fogadta.

Ezután fedezte fel, hogy az új testvér vér szerinti anyukájának keresztneve ugyanaz, mint az előzőnek. Kutakodni kezdett, és kiderült, hogy a teljes név stimmel, majd azt is kiderítette, hogy az anyuka születési dátuma is megegyezik.

Hirdetés

Egy DNS-teszt segítségével végül beigazolódott, hogy örökbe fogadott gyermeki valóban testvérek!

Hirdetés

Csak a szerencsén múlott, hogy most a két gyermek egy helyre került Katie szerint felsőbb erők terelték ebbe az irányba, hisz még nem akart újabb babát befogadni. Ám amikor hívták a kórházból, azt érezte, hogy ennek a kislánynak hozzá kell kerülni.

Itt a videó is az esetről:

Te mit gondolsz? Ne felejtsd el megosztani! 

reszvetel.blogspot.com

2019. augusztus 30. (péntek), 22:03

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. június 15. (hétfő), 15:48
Hirdetés

A gyerekek csak játszani mentek a partra, de Bence olyan dolgot talált, amiről azóta is beszél a környék

A gyerekek csak játszani mentek a partra, de Bence olyan dolgot talált, amiről azóta is beszél a környék

A parton felejtett kötélA folyó ezen a délutánon lustán kanyargott a fák között, mintha a nyár melege még a vizet is...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. június 15. (hétfő), 14:29

A király egész életében rejtegette a lányát – a násznép sokkot kapott, amikor lekerült a vasálarc

A király egész életében rejtegette a lányát – a násznép sokkot kapott, amikor lekerült a vasálarc

 A vasálarc zárjaRéges-régen, egy magas falakkal körülvett királyi várban élt Miréna hercegnő, Dénes király és Ilona...

Mindenegyben blog
2026. június 15. (hétfő), 07:58

Az első napján térdre parancsolták – a végén mégis a hadnagy hajolt le a földre

Az első napján térdre parancsolták – a végén mégis a hadnagy hajolt le a földre

Az első ebédA kiképzőközpont kapujánál még alig derengett, amikor Farkas Réka leszállt a buszról. A vállán katonai zsák...

Mindenegyben blog
2026. június 15. (hétfő), 07:55

A nászéjszaka, amelyen nem a szerelem, hanem egy elhallgatott titok várta

A nászéjszaka, amelyen nem a szerelem, hanem egy elhallgatott titok várta

A kulcsok áraAmikor először megláttam az új lakás kulcsait a konyhaasztalon, nem örömöt éreztem, hanem valami...

Mindenegyben blog
2026. június 14. (vasárnap), 12:01

A vőlegény az első tánc közben ellökte a menyasszonyt – másodpercekkel később mindenki megértette, miért tette

A vőlegény az első tánc közben ellökte a menyasszonyt – másodpercekkel később mindenki megértette, miért tette

I. RÉSZ – A tánc előttA bérelt terem délután még hidegnek és idegennek tűnt, estére azonban megtelt élettel: a fal...

Mindenegyben blog
2026. június 14. (vasárnap), 11:15

A katonák kinevették a fiatal nőt a laktanya kapujánál, de fogalmuk sem volt, kinek a lányával beszélnek

A katonák kinevették a fiatal nőt a laktanya kapujánál, de fogalmuk sem volt, kinek a lányával beszélnek

I. RÉSZ – A kapu előtti reggelA laktanya előtt még nem oszlott fel a hajnali köd, amikor Barta Réka leszállt a buszról....

Mindenegyben blog
2026. június 14. (vasárnap), 11:14

Megmarkolta a felügyelőnő gallérját, de nem támadni akart — egyetlen kérdése volt, ami mindent megváltoztatott

Megmarkolta a felügyelőnő gallérját, de nem támadni akart — egyetlen kérdése volt, ami mindent megváltoztatott

 A lánc a zubbony alattA délelőtti udvar nem volt hangosabb a szokásosnál, mégis minden zaj külön hallatszott benne: a...

Mindenegyben blog
2026. június 14. (vasárnap), 10:23

Nevettek a szakadt farmeres versenyzőn, de amikor rálépett a jégre, megfagyott a levegő a csarnokban

Nevettek a szakadt farmeres versenyzőn, de amikor rálépett a jégre, megfagyott a levegő a csarnokban

 A jég szélénA fedett jégpálya folyosóján vizes kabátok és korcsolyaélek fémes szaga keveredett. Nóra a sporttáskát a...

Hirdetés
Hirdetés