Tegnap a kocsimmal a piros lámpánál várakoztam, amikor egy idős bácsi hirtelen beszállt az autómba és olyan dolgot mondott, amit soha az életben nem fogok elfelejteni!

Hirdetés
Tegnap a kocsimmal a piros lámpánál várakoztam, amikor egy idős bácsi hirtelen beszállt az autómba és olyan dolgot mondott, amit soha az életben nem fogok elfelejteni!
Hirdetés

/A tegnapi nap folyamán, körülbelül délelőtt 11 órakor a piros fényjelzésnél várakoztam, amikor hirtelen egy 65 körüli úriember beugrott mellém az autóba, majd pillanatokon belül olyan dolognak lettem részese, amit soha az életben nem fogok elfelejteni\./

Hirdetés

Tegnap délelőtt 11 óra magasságában a belvárosban várakoztam a piros fényjelzésnél az autómmal. Oldalra néztem és egy 65 év körüli idősebb ember az autóm felém lépett, próbálta kinyitni az anyósülés felőli ajtót…Természetesen hirtelen nagyon megijedtem, majd megkérdeztem tőle, hogy mégis miben segíthetek neki?!

Kinyitottam neki az ajtót, de mire időm lett volna kinyögni még egy mondatot, már be is pattant mellém az autóba és közölte velem, hogy legyek kedves vigyem haza, mert nagyon messze lakik innen a város másik részén.

Hirdetés
Továbbá közölte velem, hogy nagyon-nagyon rossz a látása és a soron következő járat csak délután megy arra. Plusz hozzátette, hogy biztosan én is arra megyek…..

Olyan kedvesnek és szeretetteljesnek tűnt a bácsi, hogy nem akartam bevallani neki, hogy valójában én a következő sarkon már jobbra fordultam volna valójában….Úgy gondoltam, úgy sem rohanok most sehova, pár km-es kerülő beleférhet az életembe és végre én is teszek valakivel valami jót! Majd elindultunk!

Az úton elmondta, hogy régen virágokat termeltek a feleségével és ezt árulták a piacokon…Azonban néhány hónapja elhunyt a kedvese…és mindezt elég feltűnően pozitívan mesélte…nagyon különleges érzés volt hallgatni őt.

Hirdetés

Az út során még ellátott néhány hasznos gondolttal… Egy mondatára szó szerint emlékszem! Azt tanácsolta, hogy “éljem az életem, ne dolgozzak túl sokat, csak annyit amennyit nagyon muszáj, mert egy szép napon arra leszek figyelmes, hogy elrepültek az évek felettem, megöregedtem és akkor már késő lesz ahhoz, hogy mindent bepótoljak! “

Elmondhatatlanul boldog vagyok, hogy átélhettem ezt, nagyon-nagyon megérte ez a néhány km-es kerülő, mert egy óriási élménnyel gazdagodhattam.

Hirdetés
Hálásan köszönöm, hogy meghallgattad a történetem. Ha Te is úgy gondolod, hogy hasznos mondanivalót kaptam a bácsitól, akkor oszd meg az ismerőseiddel is!

Üdvözlettel:László Dorogi-Kovács

2020. július 30. (csütörtök), 13:19

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2025. október 24. (péntek), 16:24
Hirdetés

A motoros és a kislány az autópályán – egy éjszaka, amit senki sem felejt el

A motoros és a kislány az autópályán – egy éjszaka, amit senki sem felejt el

A motoros és a kislány az autópályán – egy éjszaka, amit senki sem felejt el Majdnem megöltem egy kislányt.Ezt a...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2025. október 24. (péntek), 13:02

Egy férfi az életét kockáztatta, hogy segítsen egy oroszlánanyának világra hozni a kicsinyét — és olyasmit látott, amitől mindenkinek elállt a lélegzete.

Egy férfi az életét kockáztatta, hogy segítsen egy oroszlánanyának világra hozni a kicsinyét — és olyasmit látott, amitől mindenkinek elállt a lélegzete.

A nap szinte sistergett az égen. A levegő olyan forró volt, hogy a horizont remegett, a porból lassan előtűnt két árny:...

Mindenegyben blog
2025. október 24. (péntek), 11:10

Kiálltam egy idős takarítónő mellett a boltban – és másnap az egész város megtudta a nevem

Kiálltam egy idős takarítónő mellett a boltban – és másnap az egész város megtudta a nevem

Kiálltam egy idős takarítónő mellett a boltban – és másnap az egész város megtudta a nevemKeddenként a kórházi étkezde...

Mindenegyben blog
2025. október 23. (csütörtök), 13:49

? Egy férfi megmentett egy sérült gorillát az erdőben – évekkel később újra találkoztak, és amit a hatalmas állat tett, mindenkit megdöbbentett ??

? Egy férfi megmentett egy sérült gorillát az erdőben – évekkel később újra találkoztak, és amit a hatalmas állat tett, mindenkit megdöbbentett ??

– Az erdő hangja: amikor egy élet megment egy másikatA Börzsöny mélyén, a hajnali ködben, mikor a madarak hangja még...

Mindenegyben blog
2025. október 22. (szerda), 16:34

Egy idős asszony elesett a bolt közepén, de senki sem próbált segíteni neki... amit ezután tett egy kislány, arra senki sem számított ?

Egy idős asszony elesett a bolt közepén, de senki sem próbált segíteni neki... amit ezután tett egy kislány, arra senki sem számított ?

?️ Egy idős asszony elesett a bolt közepén, de senki sem próbált segíteni neki... amit ezután tett egy kislány, arra...

Mindenegyben blog
2025. október 21. (kedd), 18:18

? A milliomos lánya már csak három hónapot élt volna, de a szobalány tett valamit, ami teljesen megrázta őt

? A milliomos lánya már csak három hónapot élt volna, de a szobalány tett valamit, ami teljesen megrázta őt

? A milliomos lánya már csak három hónapot élhetett – de a szobalány tett valamit, ami mindent megváltoztatott1. rész –...

Mindenegyben blog
2025. október 21. (kedd), 06:01

Több mint 20 éves titkokra derült fény:Még örülhetett fia érettségijének, aztán örökre lehunyta szemét a legszebb magyar színésznő!

Több mint 20 éves titkokra derült fény:Még örülhetett fia érettségijének, aztán örökre lehunyta szemét a legszebb magyar színésznő!

Az ország mosolya – A nő, aki mindannyiunk szívében él tovább: Szerencsi Éva megható története ?? Volt egyszer egy...

Mindenegyben blog
2025. október 21. (kedd)

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk!

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk!

Meghalt Danyi Zsuzsi – Szolnok meséinek és dallamainak örök hírnöke ? Egy város ma csendesebben ébredt. A Tisza-parton...

Hirdetés
Hirdetés