Tegnap délután csörgött a nagymamám telefonja. Egy férfi volt, aki közölte, hogy ennek a magyar mobilszolgáltatónak a nevében telefonál és a mama több tízezer forintot nyert - Ami ezután történt, arról mindenkinek tudnia kell, mert ők is veszélyben lehetnek!

Hirdetés

Tegnap délután felhívták a nagymamámat egy privát számról. Miután felvette, egy férfi mutatkozott be, hogy a T-mobiltól van, és rögzíti a beszélgetést. /A leghangosabbra van állítva a készüléke, ezért én is mindent hallottam amit beszélgettek\./

Hirdetés
Már az elején nem értettem miért péntek délután keresnek valakit.

Szóval! A fiatalember kedves hangon elmondta, hogy most indult egy játék, ahol egy Opel személygépkocsit lehet nyerni, aminek a sorsolásán a hívószám alapján részt vett a nyagymamám.

Hirdetés
Utána közölte azt is, hogy nyert 75 ezer Ft-ot, és legyen szíves megadni a számlaszámát.

Ezen a ponton átvettem a készüléket a nagyimtól és visszakérdeztem, hogy a hívásrögzítést hogyan vagy hol lehet elérni. Meg is adta a szükséges információkat, majd azt kérdezte, hogy mikor tud valaki elmenni egy bank automatához, ami azért egy elég furcsa kérés valljuk be.

Így hát azt mondtam, hogy előbb utána kérdezek a T-mobil központi számán, hogy pontosan mi is ez a játék, és mik a feltételek.

Hirdetés
Erre azt a választ adta, hogy ilyenkor csak dominó kártyás ügyintézés van, ezért ne azt hívjam, hanem a beszélgetés elején megadott számon tudom később elérni, és ha átgondoltam, akkor telefonáljak.

Miután leraktam, rögtön tárcsáztam a T-mobilt, ahol közölték, hogy semmi ilyen nyereményjáték nincs, és adjam meg amit tudok, hogy eljárást indíthassanak. Aztán nem sokkal később megint telefonált a cs**ó, akit kedves szavakkal küldtem el melegebb vidékre.

Hirdetés

Nagyon ajánlom, hogy vigyázzon mindenki az ilyen hitelesnek tűnő cs**ókkal, és szóljon az idősebbeknek is, hogy SOHA, DE SOHA NEM DŐLJENEK BE EZEKNEK!!!

Forrás: budapest1873.net

2018. május 06. (vasárnap), 17:33

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. október 28. (szerda), 20:04
Hirdetés

Most kaptuk a hírt!Gyász újabb legendás magyar zenész távozott.A család közölte a lesújtó hírt, meghalt a legendás zenész! cikk a hozzászólásoknál olvasható!

Most kaptuk a hírt!Gyász újabb legendás magyar zenész távozott.A család közölte a lesújtó hírt, meghalt a legendás zenész! cikk a hozzászólásoknál olvasható!

Most kaptuk a hírt!Gyász újabb legendás magyar zenész távozott.A család közölte a lesújtó hírt, meghalt a legendás...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. szeptember 27. (vasárnap), 06:12

2002, Memphis. Michael Oher mindössze 16 éves, mégis olyan élet van mögötte, amit sok felnőtt is nehezen bírna el.

2002, Memphis. Michael Oher mindössze 16 éves, mégis olyan élet van mögötte, amit sok felnőtt is nehezen bírna el.

Nehéz gyerekkortól az NFL-ig: Michael Oher története ihlette A szív bajnokai című filmetMichael Oher életének története...

Mindenegyben blog
2026. augusztus 07. (péntek), 20:17

A férfi megmentette a kis grizzly medve életét - nézd hogyan köszöni ezt meg neki 6 év múlva

A férfi megmentette a kis grizzly medve életét - nézd hogyan köszöni ezt meg neki 6 év múlva

A halott anyamedve mellett találta – így lett a 400 kilós grizzly a legjobb barátjaGyerekkora óta vonzották a...

Mindenegyben blog
2026. július 27. (hétfő), 08:09

Vannak pillanatok, amikor egyetlen kopogás az egész életet kettévágja. Egy nagymama számára ez a pillanat akkor érkezett el, amikor közölték vele, hogy......

Vannak pillanatok, amikor egyetlen kopogás az egész életet kettévágja. Egy nagymama számára ez a pillanat akkor érkezett el, amikor közölték vele, hogy......

A tragédia után hét gyermek maradt rámAmikor a fiam és a menyem autóbalesetben meghaltak, magamhoz vettem mind a hét...

Mindenegyben blog
2026. június 15. (hétfő), 15:48

A gyerekek csak játszani mentek a partra, de Bence olyan dolgot talált, amiről azóta is beszél a környék

A gyerekek csak játszani mentek a partra, de Bence olyan dolgot talált, amiről azóta is beszél a környék

A parton felejtett kötélA folyó ezen a délutánon lustán kanyargott a fák között, mintha a nyár melege még a vizet is...

Mindenegyben blog
2026. június 15. (hétfő), 14:29

A király egész életében rejtegette a lányát – a násznép sokkot kapott, amikor lekerült a vasálarc

A király egész életében rejtegette a lányát – a násznép sokkot kapott, amikor lekerült a vasálarc

 A vasálarc zárjaRéges-régen, egy magas falakkal körülvett királyi várban élt Miréna hercegnő, Dénes király és Ilona...

Mindenegyben blog
2026. június 15. (hétfő), 07:58

Az első napján térdre parancsolták – a végén mégis a hadnagy hajolt le a földre

Az első napján térdre parancsolták – a végén mégis a hadnagy hajolt le a földre

Az első ebédA kiképzőközpont kapujánál még alig derengett, amikor Farkas Réka leszállt a buszról. A vállán katonai zsák...

Mindenegyben blog
2026. június 15. (hétfő), 07:55

A nászéjszaka, amelyen nem a szerelem, hanem egy elhallgatott titok várta

A nászéjszaka, amelyen nem a szerelem, hanem egy elhallgatott titok várta

A kulcsok áraAmikor először megláttam az új lakás kulcsait a konyhaasztalon, nem örömöt éreztem, hanem valami...

Hirdetés
Hirdetés