Tilla: Egy kis művészet, egy kis káosz, egy kis humor
Van az a fajta ember, akiről hiába próbálsz egy mondatot mondani, mindig kevés lesz. /Till Attila ilyen, mert nála minden egyszerre történik, és közben mégsem lesz zavaros az egész, inkább összeáll egy élő, mozgó történetté\./
Művészetet tanult, mert érdekelte, hogy mitől lesz valami több annál, ami látszik, és ez a gondolkodásmód vele maradt akkor is, amikor a Tilos Rádió után bekerült a tévébe. A Propaganda nem egy klasszikus belépő volt, inkább egy átmenet két világ között, ahol nem kellett szerepet játszania, csak jelen lenni és beszélgetni, és közben biciklivel járta a várost, mert így volt természetes, így találta meg azokat az embereket és helyzeteket, amikről érdemes volt kérdezni.
Aztán jött a Big Brother, ahol már nem csak azok ismerték, akik eleve nyitottak voltak erre a világra. Liptai Claudia mellett hirtelen egy sokkal hangosabb térben találta magát, de nem próbált hangosabb lenni, inkább ráérzett arra, hogy mikor kell megszólalni, és mikor elég egy félmondat, amitől minden a helyére kerül.
Ez a képesség azóta is meghatározza, hogy kikkel működik igazán jól. Majka mellett például nincs biztonsági háló, ott folyamatos az improvizáció, egymás mondataira építkeznek, és abból lesz az a fajta humor, amit nem lehet előre megírni. Stohl András egy másik dinamika, ott a színpadi rutin és a fegyelem ad keretet, amihez Tilla hozzáteszi azt a könnyedséget, amitől nem válik merevvé a helyzet. Lékai-Kiss Ramóna vagy Ördög Nóra mellett pedig az látszik, hogy nem akarja elvinni a fókuszt, hanem együtt építkezik, és attól lesz természetes az egész.
A zenéhez való viszonya is ilyen: nem zenész, de nagyon erősen jelen van a munkáiban.
Közben ott van benne az alkotó is, aki nem csak beszél mások munkájáról, hanem a sajátját is létrehozza. A Tiszta szívvel nem egy könnyű vállalás volt, de pont attól lett erős, hogy nem akart beleállni a megszokott sémákba. Ugyanaz a gondolkodásmód van benne, mint a beszélgetéseiben: kíváncsiság, kockázatvállalás, és az, hogy nem kell mindenkinek megfelelni.
És közben ott van az élete, ami nem a képernyőn zajlik. Korpás Krisztina nem egy későn érkező szereplő, hanem része annak az útnak, ami az elejétől épült, és ez a fajta kapcsolat nem látványos, hanem stabil. Három gyerekkel ez nem elmélet, hanem napi működés, ahol nincs díszlet, ott minden valós időben történik.
A kutya, Dubi pedig tényleg külön fejezet lett az életükben, csak nem különállóan, hanem beleépülve mindenbe. Egy menhelyről került hozzájuk, a Váci Cerberus Alapítványtól, és azóta annyira természetes része lett a mindennapoknak, mintha mindig is ott lett volna.
És valahol ez az egész összeér abban, amit sokan csak úgy neveznek, hogy „tilla-faktor”. Nem egy konkrét dolog, inkább több minden együtt: közvetlen, nem beszél fentről, ugyanazzal a kíváncsisággal fordul bárki felé, legyen az ismert ember vagy teljesen hétköznapi. Van benne egy olyan energia, ami nem fárasztó, hanem húzza magával a többieket.
A tehetségkutatókban látszik talán a legjobban, hogy nem kívülről nézi a helyzeteket, hanem benne van, együtt örül, együtt izgul, és ha valaki kiesik, az nem egy kötelező mondat nála, hanem reakció. Ez az empátia az, ami miatt sokan nem csak nézik, hanem bíznak is benne.
És közben megmaradt benne az a fajta játékosság, amit nem lehet tanulni. Nem gyerekes, hanem inkább kíváncsi, nyitott, és ettől minden korosztály talál benne valamit, amihez tud kapcsolódni.
Nem lett botrányhős, nem állt bele politikai zajokba, nem épített magának mesterséges konfliktusokat. Inkább ment tovább a saját ritmusában, egyik helyről a másikra, egyik szerepből a másikba, és közben nem esett szét az egész.
Valahogy úgy alakult, hogy nem külön részekből áll az élete, hanem egyben működik, és ez az, amit nem lehet utánozni, mert nem egy döntés eredménye, hanem sok apró dologé, amit következetesen ugyanúgy csinál.
2026. március 22. (vasárnap), 09:26
