Tizennégy évig voltunk házasok…Egymás mellett jóban és rosszban! Ő örökre elment és ezt a levelet hagyta nekem:

Hirdetés
Tizennégy évig voltunk házasok…Egymás mellett jóban és rosszban! Ő örökre elment és ezt a levelet hagyta nekem:
Hirdetés

Tizennégy évig voltunk házasok…Egymás mellett voltunk jóban és rosszban is…Ez idő alatt minden volt…öröm, bánat, mosoly, könny, gyász, nevetés, viták. Ha szükség volt, tudtunk bocsánatot kérni és tudtunk megbocsátani is.  

/Ő mindig nagyon korán kelt\./

Hirdetés
Elment edzeni, vagy szombatonként a közeli kávézóban összeszaladt egy két ismerőssel. Ilyenkor általában kis levélkéket hagyott az ágyon, a fürdőszobában a tükörre ragasztva, a konyhában az asztalon.
Hirdetés
Ezek különböző információkat hordoztak.  Volt, amelyikben kisregényt írt, de olyan is volt, amin „csak” az állt: „ Így is jó a hajad! Legalábbis nekem tetszik!”, vagy " "Elmentem lepényért, neked sósat hozok, mert tudom, hogy csak azt szereted.” , „ Jószainál nem volt kifli. Ami a szomszédban van ehetetlen! Elmegyek Sósékhoz!”. Amikor betegsége már súlyosabbra fordult, akkor azt mondta, hogy betesz a széfbe egy levelet, de azt csak akkor nyissam fel, miután Ő elmegy. A fájdalom miatt sokáig eszembe se jutott. Aztán egy reggel arra ébredtem, hogy van nekem egy levelem…
Hirdetés

Ahogy megfogtam, már akkor remegett a kezem és folytak a könnyeim…Ahogy kinyitottam és olvasni kezdtem, egyszerre mosolyogtam és sírtam. Mosolyogtam, mert leírta, hogy boldog volt velem és ha még egyszer választhatna és újrakezdhetné az életét, akkor is engem választana…és sírtam, mert útmutatást adott a további életemhez. Óriási fájdalmában is volt annyi ereje, hogy megpróbáljon felkészíteni arra az időre, amikor Ő már nem lesz mellettem… ” Ne félj, nem hagylak el, csak most már nélkülem kell élned… és többé nem fogsz látni sem.... de mindig érezni fogsz, ott belül….

Hirdetés
Ne félj, ha szükséged lesz rám, hidd el, ott leszek veled…

Ezután neked kell csinálni mindazt, amit eddig én tettem. Neked kell kicserélni az izzót, ha kiég. Ha valami meghibásodik észre kell venned, s a szerelőt is neked kell kihívni....Az autót is vidd el néha szerelőhöz, hogy biztonságban legyél….És ne felejtsd el megrendelni télre a tüzelőt... Az asztalt ne terítsd két személyre…de ott fogok ülni veled szemben, ahogyan eddig is.

Hirdetés
.

És ha majd jön valaki, aki szeret és te is szereted őt, akkor legyél nagyon boldog vele! …Emiatt ne érezz lelkifurdalást,! Szeresd! Azzal, hogy szeretni fogod őt, nem fogsz engem megcsalni…Ez az élet rendje… Ne haragudj rám azért, hogy elmegyek és kérlek ne sírj ha hiányzom, mert az fáj nekem is.  Történjen bármi, tudnod kell: én mindig ugyanúgy szeretlek...” …És ma már tudom, hogy a szeretetnek, a síron túlról is van hatalma…" Oszd meg a történetet, hogy minél több emberhez eljusson!

2018. december 27. (csütörtök), 14:57

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2025. november 10. (hétfő), 12:08
Hirdetés

Egy kopogás az ajtón, ami örökre megváltoztatta Elvira életét

Egy kopogás az ajtón, ami örökre megváltoztatta Elvira életét

A levélA novemberi szél jegesen fújt végig a Rózsa utcán. A házak közé beszorult hideg levegő megzörgette a régi...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2025. november 10. (hétfő), 12:03

A férfi, akit kinevettek a butikban – és akiről kiderült, hogy egy életet mentett

A férfi, akit kinevettek a butikban – és akiről kiderült, hogy egy életet mentett

A múlt árnyékaA férfi megállt a bolt küszöbén, mintha valami láthatatlan falba ütközött volna. A kirakaton túl...

Mindenegyben blog
2025. november 10. (hétfő), 11:25

Egy pillantás, és a levegő megfagyott – a történet, amit nem lehet félbehagyni

Egy pillantás, és a levegő megfagyott – a történet, amit nem lehet félbehagyni

A menedék fényeA hó úgy hullott a Bükk erdeje fölött, mintha az ég próbálná elfedni az emberi világ összes nyomát.A...

Mindenegyben blog
2025. november 10. (hétfő), 10:59

A nő, aki egyszer kinevetett – most munkát kért tőlem

A nő, aki egyszer kinevetett – most munkát kért tőlem

A régi ajtóAmikor az ajtó halkan kinyílt, először azt hittem, képzelődöm.A novemberi fény tompán csorgott be a tárgyaló...

Mindenegyben blog
2025. november 10. (hétfő), 10:27

A lány, aki megszólaltatta a csendet

A lány, aki megszólaltatta a csendet

A lány, aki megszólaltatta a csendetA hangversenyterem zsúfolásig megtelt. A falakon aranyozott díszítések futottak...

Mindenegyben blog
2025. november 10. (hétfő), 10:20

A legújabb kolléga, akit senki sem vett komolyan – eleinte

A legújabb kolléga, akit senki sem vett komolyan – eleinte

A megérkezésA lift csilingelve megállt a negyedik emeleten.A fémajtók lassan szétnyíltak, és a városi zaj beszivárgott...

Mindenegyben blog
2025. november 10. (hétfő), 09:59

A kis harcos és a csoda, ami otthon történt

A kis harcos és a csoda, ami otthon történt

Egy lépésnyi csoda – 1. részA Duna-parti kisváros felett már sötétedett, amikor Bálint leült a nappali kanapéjának...

Mindenegyben blog
2025. november 10. (hétfő), 09:53

A pillanat, amikor Olívia bebizonyította: ő a legerősebb nő mind közül

A pillanat, amikor Olívia bebizonyította: ő a legerősebb nő mind közül

Az árnyékból a fénybeA Bazilika harangja éppen délre kondult, amikor Lili kilépett a fekete autóból. A novemberi szél...

Hirdetés
Hirdetés