"Túl ronda vagy ahhoz, hogy szeretni tudjalak!" - mondta neki a férfi. Figyeld mit tett ezután!
Hirdetés
Hirdetés
Lexy Harford egy nem túl esztétikus, de ártalmatlan betegségtől szenved kiskora óta. Tűzfoltja van. Ez az arcot borító vörösség volt az, ami miatt rengeteget bántották és csúfolták egész életében. De megelégelte...
/A tűzfolt egy, a születéskor már látható, kékes vörös vagy élénkvörös folt, amely lapos, a bőr szintjében lévő fejlődési rendellenesség\./
Hirdetés
A korral egyáltalán nem, vagy csak kis mértékben halványodik, felszínén néha apró, vöröses csomók képződnek. Gyakran az orrgyökön, a szem környékén, tarkótájon látható.
Hirdetés
A tűzfolt kezelése igen nehéz, a legjobb kozmetikai eredményt az argon- vagy festéklézerrel történő beavatkozással érhető el. A halványabb elváltozások jól kendőzhetők vízálló, bőr színének megfelelően kiválasztott fedősminkkel.
Gyermekkorban nagyon élesen rajzolódnak ki a társadalmi különbségek. Ha valaki egy kicsit más, mint az átlag, azt a legtöbb helyen kiközösítik, bántják a külsejéért, rosszabb esetben meg is verik.
Hirdetés
Így járt Lexi is, akit a fiúk arra hivatkozva utasítottak el ezekben az időkben, hogy túlságosan ronda ahhoz, hogy szeressék. Ez nem csak egy nő számára, de bármilyen ember számára halálos sértés, főleg egy egyébként is érzékeny lelkületű lánynak.
De nem törődött bele abba, hogy egyesek ilyen durván bántak vele. Az Imgur nevű közösségi oldalra feltöltötte a képét, ezzel a címmel: Tényleg annyira ronda vagyok, hogy engem képtelenség szeretni?
Egy óra alatt, csaknem 100 ezer like és megosztás érkezett a képéhez, és szinte minden férfi – kivéve a rosszmájúak – egybehangzóan kivételesnek nevezték az elváltozása miatt.
Hirdetés
Sőt voltak, akik egyenesen azt mondták, hogy az a folt annyira különlegessé teszi őt, hogy nekik azonnal kell a lány.
Belegondolva az egészbe, mi is inkább azt gondoljuk egy ilyen elváltozás különlegessé, és nem rondává teszi az embert!
Lebuktatta a férjét a fiatal szeretővel, de nem csinált jelenetet. Öt nap múlva meglepetést tartogatott számára… (1....
Mindenegyben blog 2025. április 21. (hétfő), 15:48
A saját fia és menye kidobták Sándort a házából… Már majdnem megfagyott a parkban, amikor valaki megérintette az arcát. Amikor kinyitotta a szemét, ELÁLLT A LÉLEGZETE! ?
Sándor lassan lépkedett végig az ismerős utcán, minden lépés nehéznek tűnt. Egy hosszú séta után tért vissza, abban reménykedve, hogy otthon meleg várja… de valahol mélyen már érezte, hogy valami nincs rendben.
Ahogy belépett, a fia, Tamás, és a menye, Andrea feszült arccal fogadták. A tekintetük hideg volt és távoli, mintha idegen lenne számukra – nem az az apa, aki egész életét nekik szentelte.
– Apa, beszélnünk kell – szólalt meg Tamás száraz hangon.
Sándor levette a kabátját, próbált nyugodt maradni, de belül egyre nőtt a nyugtalanság. Valami nagyon nem stimmelt.
– Meghoztuk a döntést – folytatta Tamás. – El kell hagynod a házat. Terveink vannak ezzel a lakással, és a jelenléted csak akadályoz minket.
Andrea mellette állt, de egy pillantást sem vetett Sándorra. A csendes egyetértése talán még jobban fájt, mint bármilyen szó.
– Hogy érted azt, hogy hagyjam el? – kérdezte zavartan Sándor.
– Ez az én házam… segítettem felépíteni, az összes megtakarításomat ebbe fektettem.
– Volt a te házad – vágott közbe Tamás. – Most már a miénk. Egy heted van, hogy összepakolj.
Sándor úgy érezte, mintha minden összeomlana. Évek szeretete, törődése, támogatása – egy pillanat alatt semmivé lett. A fiára nézett, akit felnevelt, és nem ismert rá többé.
Nehéz léptekkel ment be a szobájába. Egy régi bőrönd – még az apjától maradt rá – volt az egyetlen dolog, ami most társául szegődött. Elkezdett pakolni. Pár ing, néhány régi fénykép, megsárgult papírok.
A keze remegett, amikor elővette a családi albumot. Boldog évek fotói, közös ünnepek, Tamás születésnapjai, együtt megélt örömök és sikerek. Most mindez már csak halvány emlék.
– Hol fogok élni? – csak ez járt a fejében.
Amikor befejezte a pakolást, körbenézett utoljára a szobában. – Negyven év… és most minden egy bőröndbe fér bele…
Sándor elindult… Nem is volt célja, csak húzta maga után az egyetlen csomagját. A könnyei nem folytak. Túl nagy volt a fájdalom.
A magány sűrű, áthatolhatatlan takaróként borult rá. Csak a lámpák gyér fénye világította meg az útját. A ház mögötte maradt. A család. A múlt. Előtte – semmi biztos.
Nem tudta, mi vár rá. Csak azt tudta – ez már a vég kezdete.
A reggeli levegő hideg és nyirkos volt. Sándor lassan ballagott a park sétányán, érezve, ahogy a fáradtság minden lépésben ott van. Az elnyűtt zakó nem védett a csontig hatoló szél ellen – ugyanolyan kegyetlen volt, mint a saját családja.
Talált egy padot, óvatosan leült. Az emberek jöttek-mentek körülötte. Fiatal anyák babakocsival, idős párok, gyerekek… mindenki a maga életét élte.
Senki sem figyelt az egyedül üldögélő öregre. Az ereje lassan elfogyott. A hideg és a hó vitte el az utolsó tartalékait is. Elaludt… érezve, ahogy a hó puhán betakarja, mintha meleg takaró lenne.
És akkor… valaki megérintette az arcát.....kinyitotta a szemét, és MEGDERMEDT…… ???
Folytatás a kép alatti első kommentben ??
