8 praktika egy igencsak rátermett feleségtől, melyekkel hosszan megtartható az ünnepek hangulata otthonunkban

Hirdetés
8 praktika egy igencsak rátermett feleségtől, melyekkel hosszan megtartható az ünnepek hangulata otthonunkban
Hirdetés

Nagyon szeretem az ünnepeket és azok egyedi hangulatát. Természetesen a nagy kedvenc a karácsony és az újév. /Ezek ideje alatt lakásom illat\-kavalkádok színtere, melyben keveredik a citrusfélék illata a gyömbérrel, a vaníliával, és természetesen, a fenyőfa utánozhatatlan illatával\./

Hirdetés
Ezek az illatok páratlan, szinte mágikus hangulatot varázsolnak otthonainkba.

Múlt évben valamikor december közepén meglátogattam a nagynénémet, akinek lakásába lépve nagyon elcsodálkoztam. Először nem is igazán tudtam, mi a furcsa, csak olyan érzésem volt, hogy a régóta várt ünnepek már eljöttek, itt vannak.

Hogy honnan lett hirtelen ilyen karácsonyi-újévi hangulatom, eleinte nem értettem, de az biztos, hogy a hangulatom egyből sokkal-sokkal jobb lett. Ezenkívül, attól eltekintve, hogy aznap iszonyú fejfájásom volt, odakint esett is az eső, így igazán semmi sem indokolta volna ezt az ünnepi hangulatot.

Természetes illatosítók a lakásunkba.

Hamarosan azonban kedves nagynéném felfedte a „nagy” rejtélyt, tudniillik a titok nyitja a lakásban elhelyezett természetes illatosítókban volt, melyeket ő maga készített direkt az ünnepekre. Végül is nem nagy csoda, hiszen tudvalévő, hogy az emberek már ősidők óta készítenek otthonaikba illatosítókat, egyfelől hangulat és közérzetjavító hatásuk miatt, másfelől pedig, hogy illatosítsák otthonaikat.

A Ketkes.com szerkesztősége összegyűjtött kedves olvasóinak nyolc olyan természetes illatosító trükkjét, melyeket könnyedén elkészíthetünk mi magunk is. Ez esetben el kell felejteni a hosszas vesződséget és a drága összetevőket, minden egyszerűen és olcsón beszerezhető és még egyszerűbb elkészíteni!

1. Illatos gyertyák

Ez az egyik legkönnyebben kivitelezhető otthoni illatosító. Azonban ezzel egyáltalán nem azt javaslom, hogy vegyél ilyeneket, hanem azt, hogy te magad készítsd azokat! Egyfelől sokkal jobbak lesznek a saját magad készítette gyertyák, mint a boltiak, másfelől pedig az illatuk sokkal természetesebb lesz, valóban igazi, meghitt ünnepi illatot árasztanak majd.

Hirdetés

Természetes illatosítóként elsősorban a mindenki által ismert fahéj jöhet számításba, egészen pontosan a fahéjrudacskák. Először egy befőttesgumit húzzunk rá a gyertyára, majd ennek segítségével erősítsük hozzá függőlegesen a gyertyához a fahéjrudakat. Ezután csak annyi a teendőnk, hogy egy szép szalaggal átkötjük a gyertyát és meggyújtva azt, élvezzük a meghitt gyertyafényt és a fahéj fantasztikus illatát.

2. A varázslatos narancshéj

Télen, különösen a karácsonyt megelőző időszakban minden háztartásban megtalálható ez a déligyümölcs. Amikor narancsot fogyasztunk, ne dobjuk el a héját! Egy nem mindennapi gyertyát készíthetünk belőle, ami ráadásul mennyei illatokat fog árasztani! Ezenkívül ez a gyertya csak fillérekbe kerül.

Hirdetés

Vágjuk félbe a narancsot, majd egy kanál segítségével távolítsuk el a héját, ügyelve arra, hogy egészben maradjon. Ezután egy sütemény kiszúróval tetszőleges formát alakítsunk ki a tetején. Díszítsük szegfűszeggel, majd helyezzük a teamécsest a narancs aljába, végül tegyük rá a felső felét.

Ilyen csodálatosan néz ki majd!

Hirdetés

3. A pot-pourri

Íme, még egy nagyon különleges módszer otthonunk természetes illatosítására: ehhez szárított (aszalt) gyümölcsökre lesz szükséged, továbbá fűszerekre, téli díszítőelemekre és mesterséges illataromára.

Erre a célra bármilyen szárított (aszalt) gyümölcs felhasználható, kezdve a citrusféléktől, az almán át a csipkebogyóig, továbbá fenyőtoboz, egész dió, levelek, fahéjrudak, vagy más fűszerek.

Ezeket tegyük egy nagyobb üvegbe, majd pár csepp illóolajat csöppentsünk rá. Erre a legmegfelelőbb a narancsolaj, fahéjolaj vagy fenyőolaj.

Óvatosan keverjük össze, nehogy a gyümölcsöket összetörjük, majd fedjük be és hagyjuk állni pár órát. Az üveget ezután kinyitva élvezzük az illatkavalkádot!

Hirdetés

4. Illatos fenyőfadíszek, füzérek

Ezt a trükköt idén mindenképpen kipróbálom! Viszont az ilyen illatozó csodákhoz jó előre meg kell szárítani néhány narancsszeletet, illetve venni kell a boltban speciálisan dekorációs célokra való gyümölcsszeleteket.

Ezután csak fel kell fűzni őket egy szép szalagra. Az intenzívebb aroma kedvéért a szeletek közé tehetünk fahéjrudacskát, vagy babérlevelet is, így egy még szebb, még illatosabb és végső soron még eredetibb füzért tehetsz ki lakásod ablakába, vagy akár a karácsonyfára is.

Hirdetés

Bámulatosan néz, ki igaz-e?

5. Láthatatlan aromák

A vendégek jövetele előtt pár órával tégy fel egy nem túl nagy edénybe vizet melegíteni, majd tegyél bele pár szelet narancsot, banánt, gyömbért, fenyőágacskát és persze szegfűszeget. Amint felforrt, tedd kis lángra, és hagyjad, hogy a víz elpárologjon.

Arra azonban figyelj, hogy a páraelszívót erre az esetre kapcsold ki, mert akkor lakásodban odavész a csodás illat!

6. Mennyei illatok üvegbe zárva

A karácsonyi illatokat egy hagyományos spray-be zárva is tárolhatjuk. Ennek elkészítéséhez szükséged lesz három evőkanál vodkára, vagy más szeszre, vízre és illóolajra. Én előszeretettel használom erre a célra kombinálva a boróka, a zsálya, a rozmaring, a fahéj, a szegfűszeg, vagy a narancs, illetve a bergamottnarancs olaját.

Egy átlagos (240 ml-es) szórófejjel ellátott üres flakonba töltsünk vodkát és az illóolajak keverékét. (Én átlagosan 40 cseppet csepegetek bele.

Hirdetés
) A fennmaradó részt töltsük fel vízzel, majd alaposan rázzuk össze.

A legjobb hatást akkor érjük el, ha a vendégek érkezése előtt párszor a levegőbe fújunk az illatosítóval.

Hagyományos illatosítót is készíthetünk, például különböző olajokból. Egy tiszta üvegedénybe keverjünk el kis mennyiséget az alapolajból (én erre mandulaolajat vagy jojoba olaját használok) és pár csepp illóolajat. Alaposan keverjük össze.

A kész olajkeverékbe tegyünk bele néhány bambuszpálcát, majd pár perc múlva fordítsuk meg őket. Amint úgy érzed, hogy az illat csökkenni kezd, csak fordítsd meg újra a pálcákat!

7. Sóval készül…

Ehhez a trükkhöz is szükségünk lesz narancsra. Vágjuk félbe és óvatosan távolítsuk el a gyümölcshúst. Egy külön edényben keverjünk el darabos tengeri sót fahéj-, narancs- és szegfűszegolajjal, majd ezt a keveréket töltsük bele a fél narancshéjakba, végül tetejüket díszítsük dekorációs elemekkel.

Használhatunk cirtomhéjat is, ezt érdemes tengeri só, rozmaring-illóolaj és vaníliakivonat keverékével megtölteni.

8. Fenyőtobozok

Nyugodtan kijelenthető: nincs karácsonyi dekoráció fenyőtobozok nélkül! Akkor miért ne illatosíthatnánk őket?

A fenyőtobozokat alaposan mossuk meg, majd tegyük 200 fokos sütőbe, hogy alaposan kiszáradjanak. Körülbelül 30 perce lesz ehhez szükség.

Miután kihűltek, tegyük őket egy zárható tasakba, majd cseppentsünk rájuk 20 csepp illóolajat. Hogy milyet, ez ízlésünktől függ. Hagyjuk benne a tobozokat a tasakban legalább egy hétig, hogy az illatok jól átjárhassák őket. Ezután bátran használjuk ünnepi dekorációként az immáron nemcsak a szemnek szép, hanem mennyeien illatozó tobozokat.

Ne lepődjünk meg, ha ezen illatozó csodák otthoni alkalmazásakor családtagjaink lelkesedése a tetőfokára hág, mert hiszen az ünnepi illatok ezt a hatást váltják ki! Mindenképpen próbálj ki te is legalább egyet a fent leírt tippek, trükkök közül, és meglátod, az ünnepi hangulat teljesen belengi majd az otthonodat!

Ne feledd el megosztani ezen csodás és természetes illatosítók receptjét barátaiddal, ismerőseiddel sem!

Forrás: ketkes.com

2018. november 05. (hétfő), 15:47

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2025. április 03. (csütörtök), 19:24
Hirdetés

Egy 14 éves lány vett egy furgont, és saját kezűleg újította fel – az eredmény egész internetet lenyűgözte! ??

Egy 14 éves lány vett egy furgont, és saját kezűleg újította fel – az eredmény egész internetet lenyűgözte! ??

Egy 14 éves lány vett egy furgont, és saját kezűleg újította fel – az eredmény egész internetet lenyűgözte! ??Van, aki...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2025. március 21. (péntek), 20:39

Soha ne hagyd a töltőt a konnektorba dugva telefon nélkül ??. Íme a három fő ok… ⚠️ Nézd meg a hozzászólásokban.⬇

Soha ne hagyd a töltőt a konnektorba dugva telefon nélkül ??. Íme a három fő ok… ⚠️ Nézd meg a hozzászólásokban.⬇

Soha ne hagyd a töltőt a konnektorban – még akkor sem, ha épp nem használod!Sokan hajlamosak vagyunk a telefontöltőt...

Mindenegyben blog
2025. március 16. (vasárnap), 06:54

Fillérekért adják a szigetelt, gépesített kínai modulházakat! Ez lenne a jövő? Belülről érdemes megnézni!

Fillérekért adják a szigetelt, gépesített kínai modulházakat! Ez lenne a jövő? Belülről érdemes megnézni!

Fillérekért adják a szigetelt, gépesített kínai modulházakat! Ez lenne a jövő? Belülről érdemes megnézni!Az...

Mindenegyben blog
2025. március 15. (szombat), 09:36

A nővérem műanyag kupakokat gyűjtött, és valami zseniális dolgot készített belőlük! Most én is akarok egy ilyet! ?

A nővérem műanyag kupakokat gyűjtött, és valami zseniális dolgot készített belőlük! Most én is akarok egy ilyet! ?

A nővérem műanyag kupakokat gyűjtött, és valami zseniális dolgot készített belőlük! Most én is akarok egy ilyet!...

Mindenegyben blog
2025. március 14. (péntek), 17:32

A szomszédom hatalmas gödröt ásott a telkén – amikor megláttam, mit épített, én is akartam egyet! ?

A szomszédom hatalmas gödröt ásott a telkén – amikor megláttam, mit épített, én is akartam egyet! ?

A szomszédom hatalmas gödröt ásott a telkén – amikor megláttam, mit épített, én is akartam egyet! ?Egy reggel kinéztem...

Mindenegyben blog
2025. március 06. (csütörtök), 15:10

Ha megtudod mi mindenre jó a kenyér lezáró kapocs, akkor többet nem dobod a kukába, ez az értékes apróságot

Ha megtudod mi mindenre jó a kenyér lezáró kapocs, akkor többet nem dobod a kukába, ez az értékes apróságot

Ha megtudod mi mindenre jó a kenyér lezáró kapocs, akkor többet nem dobod a kukába, ez az értékes apróságot  A ritkán...

Mindenegyben blog
2025. február 26. (szerda), 16:01

Nagyon érdekes dolgot készítettünk a házhoz egy régi fürdőkádból: íme, mi lett belőle

Nagyon érdekes dolgot készítettünk a házhoz egy régi fürdőkádból: íme, mi lett belőle

Amikor eljött a lakásfelújítás ideje, úgy döntöttünk, hogy megszabadulunk néhány régi bútordarabtól és használati...

Mindenegyben blog
2025. február 26. (szerda), 07:39

Már nem vásárolok műanyag palackokat, mióta felfedeztem ezeket a praktikus tippeket – itt van, miért!

Már nem vásárolok műanyag palackokat, mióta felfedeztem ezeket a praktikus tippeket – itt van, miért!

Már nem vásárolok műanyag palackokat, mióta felfedeztem ezeket a praktikus tippeket – itt van, miért!Korábban én is...

Hirdetés
Hirdetés