A cég, amely plüssjátékokká alakítja a gyerekek rajzait

Hirdetés
A cég, amely plüssjátékokká alakítja a gyerekek rajzait
Hirdetés

Valószínűleg mindannyian rajzoltunk gyerekkorunkban olyat, amiről szerettük volna, hogy életre keljen, vagy legalábbis mindig velünk legyen. Nos, ez ma már lehetséges, hála a Budsies nevű cégnek!

1. /A céget Alex Furmansky alapította 2013\-ban\./

Hirdetés
A férfi elmondta, hogy azután jött az ötlete, miután megihlették a kishúga, Michelle rajzai és elgondolkodott azon, hogy mi lenne, ha plüssjátékokat tudna készíteni a rajzokból. Ez volt kislány egyik olyan rajza, amiből Alex plüssjátékot készített.

2. A vállalkozása – nem meglepő módon – nagyon gyorsan, nagyon sikeres lett, amihez az is hozzájárult, hogy nem csak gyerekek rajzaiból készítettek figurákat. Hamar kiderült, hogy bizony a felnőttek körében is nagy igény van erre és az sem ritka, amikor egy rajzművész alkotása alapján kell dolgozniuk.

Hirdetés

3. A megalakulásuk óta már több, mint 76.000 darab különböző figurát készítettek.

4. Az ár 99 dollárnál kezdődik, ami átszámítva közel 30.000 Ft, de a végső ár nyilván függ a figura összetettségétől.

5. A figurákat kézzel készítik és nagyon puha, minőségi plüss anyagot használnak hozzá.

Hirdetés

6. Érdemes megfigyelni, hogy az elkészítés során mennyire odafigyelnek minden apró részletre!

7.

8.

Hirdetés

9. Melissa, a cég egyik képviselője azt is elmondta, hogy nem ritka az sem, amikor ajándékként adják a plüssfigurát egy rászoruló gyermeknek.

10.

11. Sőt, van egy programjuk is, a Budsies Pals, ami keretében együttműködnek különböző egészségügyi dolgozókkal és szervezetekkel annak érdekében, hogy lehetővé tegyék bárki számára, hogy egy ilyet ajándékozzon egy beteg gyermeknek.

Melissa szintén elárulta, hogy sajnos gyakran előfordul az is, hogy a gyermek nem éri meg, hogy megkapja a plüss figuráját, ilyenkor természetesen a családnak adják azt.

Hirdetés

12. Már nem csak gyermekek rajzaiból dolgoznak, hanem szinte mindenféle promóciós megrendeléseket is vállalnak.

13. Most pedig jöjjön egy kis válogatás a legjobb figurákból!

14.

Hirdetés

15. Nem csak a gyerekek vannak oda az ötletért.

16.

17.

18.

Hirdetés

19. Ezzel aztán lehetett munka, de nem ismernek lehetetlent.

20. Ennél egyedibb ajándékot talán nem is lehet adni.

21.

22.

23.

24.

25.

26.

27.

28.

29.

30.

Neked melyik tetszett a legjobban? Te vennél ilyet? Írd meg hozzászólásban!

Képek forrása: budsies.com

2019. április 19. (péntek), 23:05

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2025. július 01. (kedd), 06:58
Hirdetés

Megfizettem egy roma festőt, hogy újítsa fel a kislányom szobáját - Nézzétek mit művelt ez a férfi:

Megfizettem egy roma festőt, hogy újítsa fel a kislányom szobáját - Nézzétek mit művelt ez a férfi:

Január elején kezdtem el keresni egy szakembert, mert úgy döntöttem, hogy felújíttatom a 7 éves kislányom szobáját....

Hirdetés
Mindenegyben blog
2025. május 10. (szombat), 07:05

Nem kapott hitelt, ezért inkább álomhajót épített magának – most irigykedik rá az egész város ??✨

Nem kapott hitelt, ezért inkább álomhajót épített magának – most irigykedik rá az egész város ??✨

Nem kapott hitelt, ezért inkább álomhajót épített magának – most irigykedik rá az egész város ??✨Amikor az élet bezár...

Mindenegyben blog
2025. április 03. (csütörtök), 19:24

Egy 14 éves lány vett egy furgont, és saját kezűleg újította fel – az eredmény egész internetet lenyűgözte! ??

Egy 14 éves lány vett egy furgont, és saját kezűleg újította fel – az eredmény egész internetet lenyűgözte! ??

Egy 14 éves lány vett egy furgont, és saját kezűleg újította fel – az eredmény egész internetet lenyűgözte! ??Van, aki...

Mindenegyben blog
2025. március 21. (péntek), 20:39

Soha ne hagyd a töltőt a konnektorba dugva telefon nélkül ??. Íme a három fő ok… ⚠️ Nézd meg a hozzászólásokban.⬇

Soha ne hagyd a töltőt a konnektorba dugva telefon nélkül ??. Íme a három fő ok… ⚠️ Nézd meg a hozzászólásokban.⬇

Soha ne hagyd a töltőt a konnektorban – még akkor sem, ha épp nem használod!Sokan hajlamosak vagyunk a telefontöltőt...

Mindenegyben blog
2025. március 16. (vasárnap), 06:54

Fillérekért adják a szigetelt, gépesített kínai modulházakat! Ez lenne a jövő? Belülről érdemes megnézni!

Fillérekért adják a szigetelt, gépesített kínai modulházakat! Ez lenne a jövő? Belülről érdemes megnézni!

Fillérekért adják a szigetelt, gépesített kínai modulházakat! Ez lenne a jövő? Belülről érdemes megnézni!Az...

Mindenegyben blog
2025. március 15. (szombat), 09:36

A nővérem műanyag kupakokat gyűjtött, és valami zseniális dolgot készített belőlük! Most én is akarok egy ilyet! ?

A nővérem műanyag kupakokat gyűjtött, és valami zseniális dolgot készített belőlük! Most én is akarok egy ilyet! ?

A nővérem műanyag kupakokat gyűjtött, és valami zseniális dolgot készített belőlük! Most én is akarok egy ilyet!...

Mindenegyben blog
2025. március 14. (péntek), 17:32

A szomszédom hatalmas gödröt ásott a telkén – amikor megláttam, mit épített, én is akartam egyet! ?

A szomszédom hatalmas gödröt ásott a telkén – amikor megláttam, mit épített, én is akartam egyet! ?

A szomszédom hatalmas gödröt ásott a telkén – amikor megláttam, mit épített, én is akartam egyet! ?Egy reggel kinéztem...

Mindenegyben blog
2025. március 06. (csütörtök), 15:10

Ha megtudod mi mindenre jó a kenyér lezáró kapocs, akkor többet nem dobod a kukába, ez az értékes apróságot

Ha megtudod mi mindenre jó a kenyér lezáró kapocs, akkor többet nem dobod a kukába, ez az értékes apróságot

Ha megtudod mi mindenre jó a kenyér lezáró kapocs, akkor többet nem dobod a kukába, ez az értékes apróságot  A ritkán...

Hirdetés
Hirdetés