Így festhetsz tojásokat, festék nélkül, csak természetes anyagokkal!

Hirdetés
Így festhetsz tojásokat, festék nélkül, csak természetes anyagokkal!
Hirdetés

Minden receptben közös az, hogy a festékes vízhez adjunk pár evőkanál ecetet, a tojás héjának így megmart felületén jobban megtapad a festék. A tojásokat mindig előre megfőzzük. /Bármivel is színezzük, néha meg kell forgatni a lében, hogy az egymáshoz vagy az edény, üveg falához érő pontokon is megfogja a festék\./

Hirdetés
A kész tojásokat kenjük át olajjal, vagy szalonnával, hogy a matt tojások tompán fénylőek legyenek, a színük erősödjön. Ne feledjük, hogy a színek nedvesen erősebbnek látszanak, mint száradás után.
Hirdetés
Ezt vegyük figyelembe, amikor arról döntünk, kivesszük-e már a tojásokat. Ha nem tűnik elég erősnek a szín, akár 30 percet is áztathatjuk a festőlében.

Sárga

Sárgára legegyszerűbben őrölt kurkumaporral festhetjük a tojásokat. Fél liter forró vízbe keverjük 2 evőkanál kurkumát és főzzük 15 percig.  Halványsárga szín érhető el a citrom héjával, vagy diólevél és savanyú káposzta levelének főzésével is.

Hirdetés

Narancssárga

Fél liter víz és 8-10 evőkanál pirospaprika őrlemény keverékével készíthetünk a narancsszínű tojásokat. A festékanyagot 20-30 percig főzzük, mielőtt beletesszük a tojásokat.

Lila

A cékla leve kitűnő erre bármilyen formában (friss, főtt cékla leve, savanyúságnak eltett cékla) Másik módszer az előbbivel megegyezik, csak lilahagyma leveleit használjuk a művelethez. Használjuk legalább 6 darab hagyma leveleit, hogy intenzív színt kapjunk.

Hirdetés

Sötétbarna

Erősre főzött, majd lehűtött kávéban áztassuk a frissen főtt, még forró tojásokat. A dió termésének burka, az összepöndörödött száraz héjának a főzete is barna színű festék, de ezeknek nem lesz olyan erős színűk.

Vörösbarna

Vöröshagyma leveleit hántsuk le, és annyi vízben főzzük, amennyiben éppen ellepi. Fél óra főzés után már jól fest a hagymalé, ekkor tegyük hozzá a tojásokat. A világosbarnától a sötétvörösig változhat az árnyalat, az áztatási időtől függően.

Hirdetés

Kék

Apróra vágott vörös káposztát főzzünk fél órán át. Miután kihűlt a színezőlé, a főtt tojásokat helyezzük bele, és várjuk meg a kívánt árnyalat kialakulását.

Tojás szép mintákkal

Szép mintákat varázsolhatunk a tojásokra, ha mielőtt a festőlébe tesszük őket, leveleket, virágokat rakunk rájuk, és harisnyába kötjük őket. A harisnya átengedi a festéket, de nem engedi elmozdulni a mintául szolgáló leveleket.

Hirdetés

Forrás: csak21nap.blogspot.hu

2016. március 24. (csütörtök)

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2025. július 01. (kedd), 06:58
Hirdetés

Megfizettem egy roma festőt, hogy újítsa fel a kislányom szobáját - Nézzétek mit művelt ez a férfi:

Megfizettem egy roma festőt, hogy újítsa fel a kislányom szobáját - Nézzétek mit művelt ez a férfi:

Január elején kezdtem el keresni egy szakembert, mert úgy döntöttem, hogy felújíttatom a 7 éves kislányom szobáját....

Hirdetés
Mindenegyben blog
2025. május 10. (szombat), 07:05

Nem kapott hitelt, ezért inkább álomhajót épített magának – most irigykedik rá az egész város ??✨

Nem kapott hitelt, ezért inkább álomhajót épített magának – most irigykedik rá az egész város ??✨

Nem kapott hitelt, ezért inkább álomhajót épített magának – most irigykedik rá az egész város ??✨Amikor az élet bezár...

Mindenegyben blog
2025. április 03. (csütörtök), 19:24

Egy 14 éves lány vett egy furgont, és saját kezűleg újította fel – az eredmény egész internetet lenyűgözte! ??

Egy 14 éves lány vett egy furgont, és saját kezűleg újította fel – az eredmény egész internetet lenyűgözte! ??

Egy 14 éves lány vett egy furgont, és saját kezűleg újította fel – az eredmény egész internetet lenyűgözte! ??Van, aki...

Mindenegyben blog
2025. március 21. (péntek), 20:39

Soha ne hagyd a töltőt a konnektorba dugva telefon nélkül ??. Íme a három fő ok… ⚠️ Nézd meg a hozzászólásokban.⬇

Soha ne hagyd a töltőt a konnektorba dugva telefon nélkül ??. Íme a három fő ok… ⚠️ Nézd meg a hozzászólásokban.⬇

Soha ne hagyd a töltőt a konnektorban – még akkor sem, ha épp nem használod!Sokan hajlamosak vagyunk a telefontöltőt...

Mindenegyben blog
2025. március 16. (vasárnap), 06:54

Fillérekért adják a szigetelt, gépesített kínai modulházakat! Ez lenne a jövő? Belülről érdemes megnézni!

Fillérekért adják a szigetelt, gépesített kínai modulházakat! Ez lenne a jövő? Belülről érdemes megnézni!

Fillérekért adják a szigetelt, gépesített kínai modulházakat! Ez lenne a jövő? Belülről érdemes megnézni!Az...

Mindenegyben blog
2025. március 15. (szombat), 09:36

A nővérem műanyag kupakokat gyűjtött, és valami zseniális dolgot készített belőlük! Most én is akarok egy ilyet! ?

A nővérem műanyag kupakokat gyűjtött, és valami zseniális dolgot készített belőlük! Most én is akarok egy ilyet! ?

A nővérem műanyag kupakokat gyűjtött, és valami zseniális dolgot készített belőlük! Most én is akarok egy ilyet!...

Mindenegyben blog
2025. március 14. (péntek), 17:32

A szomszédom hatalmas gödröt ásott a telkén – amikor megláttam, mit épített, én is akartam egyet! ?

A szomszédom hatalmas gödröt ásott a telkén – amikor megláttam, mit épített, én is akartam egyet! ?

A szomszédom hatalmas gödröt ásott a telkén – amikor megláttam, mit épített, én is akartam egyet! ?Egy reggel kinéztem...

Mindenegyben blog
2025. március 06. (csütörtök), 15:10

Ha megtudod mi mindenre jó a kenyér lezáró kapocs, akkor többet nem dobod a kukába, ez az értékes apróságot

Ha megtudod mi mindenre jó a kenyér lezáró kapocs, akkor többet nem dobod a kukába, ez az értékes apróságot

Ha megtudod mi mindenre jó a kenyér lezáró kapocs, akkor többet nem dobod a kukába, ez az értékes apróságot  A ritkán...

Hirdetés
Hirdetés