Észrevették, hogy valami úszik a vízzel telt gödörben. Ami ezután történt csodálatos!

Hirdetés
Észrevették, hogy valami úszik a vízzel telt gödörben. Ami ezután történt csodálatos!
Hirdetés

Az elhagyatott csatornák, vízzel feltelt mélyedések, gödrök nemcsak emberre, hanem állatra is egyaránt veszélyt jelentenek. Ebben az elismerést érdemlő videóban egy fiatal kiskutya került bajba.

mely-godor

/A kétségbeesett kutyus utolsó erejével, zilálva próbált menekülni és kiutat találni egy mély szennygödörből\./

Hirdetés
Nem mindenkinek és nem minden nap adatik meg a lehetőség, hogy megmentsen egy bajba került állatot.
Hirdetés
És amíg egyesek kínozzák az állatokat, mint például ezt az elefántot, addig mások mentik őket.

Az indiai Gnapat egy pillanatig sem gondolkodott, amikor meglátta a vízben vergődő kutyát.

Hirdetés
Vett egy erős kötelet és értesítette a barátait. Ennek a kis indiai falunak a lakói egy emberként cselekedtek, amikor megtudták, hogy a kiskutyus életveszélyben van.

Gnapat a társai segítségével leereszkedett a mély gödörbe és kiemelte az életveszélybe került állatot, akinek a tekintetében ott volt a hála. Végre ismerjük fel, hogy az állatok is képesek érezni, nekik is lelkük van! Amikor a cél közös és sok jóember segítőszándékkal gyűl össze, akkor megtörténnek a hétköznapok apró csodái.

Hirdetés
Mondhatnánk nem nagy dolog, de mégis az üzenete, ha lelked érzékeny rá üzenete elér a szívedig.

Forrás: filantropikum.com

2014. július 10. (csütörtök), 19:46

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. június 08. (hétfő), 09:06
Hirdetés

83 évesen apa lett, sokan kegyetlenül támadták – ma 87 évesen is minden reggel a kisfiáért él

83 évesen apa lett, sokan kegyetlenül támadták – ma 87 évesen is minden reggel a kisfiáért él

87 évesen is apa minden reggel – sokan bántották, amikor megszületett a fia, de az idő végül mást mutatott meg...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. június 06. (szombat), 14:34

A régi kendő és a három kulcs

A régi kendő és a három kulcs

A régi kabát áraAznap reggel olyan szürke volt az ég, mintha valaki hamut szórt volna a város fölé. A dunántúli...

Mindenegyben blog
2026. június 06. (szombat), 11:28

A hóban hagyott nyom

A hóban hagyott nyom

A hóban hagyott nyomA Börzsöny télen nem beszél sokat. Inkább csak lélegzik. A fák ágain megül a hó, a völgyekben hideg...

Mindenegyben blog
2026. június 06. (szombat), 10:47

Amikor a szeretet majdnem tragédiába fordult: Máté és Csibész története

Amikor a szeretet majdnem tragédiába fordult: Máté és Csibész története

Amikor a kisfiú és a kutyája elaludtak a nappaliban, mindenki azt hitte, ennél szebb látvány nincs a világonA Bakony...

Mindenegyben blog
2026. június 04. (csütörtök), 15:32

A lányt a három feldühödött kutya elé lökték, de amit az egyik állat ezután tett, mindenkit némaságra kényszerített

A lányt a három feldühödött kutya elé lökték, de amit az egyik állat ezután tett, mindenkit némaságra kényszerített

A kutyák nem hazudnakA régi műhely a telep szélén állt, ott, ahol az aszfalt már repedezni kezdett, és a poros út...

Mindenegyben blog
2026. június 04. (csütörtök), 14:20

A kutya, aki nem engedte elhallgatni az igazságot

A kutya, aki nem engedte elhallgatni az igazságot

A kutya, aki nem engedte elhallgatni az igazságotA kisnánai temető fölött olyan alacsonyan lógtak azon a novemberi...

Mindenegyben blog
2026. június 04. (csütörtök), 12:35

Egy férfi megmentett egy oroszlánt az áradó vízből – de amikor biztonságba kerültek, az állat olyasmit tett, amire senki sem számított

Egy férfi megmentett egy oroszlánt az áradó vízből – de amikor biztonságba kerültek, az állat olyasmit tett, amire senki sem számított

 A nyár végi este lassan ereszkedett le a Körös mentére. A levegőben még ott remegett a nappali hőség, de nyugat felől...

Mindenegyben blog
2026. június 04. (csütörtök), 10:30

A kislányom minden délután a szomszéd lovához szaladt – aztán egy nap a ló olyan furcsán viselkedett, hogy az megváltoztatta az életünket

A kislányom minden délután a szomszéd lovához szaladt – aztán egy nap a ló olyan furcsán viselkedett, hogy az megváltoztatta az életünket

 Amikor Tóth Luca megszületett, azt hittük, a házunk végre egészen megtelik élettel. A férjemmel, Tóth Balázzsal akkor...

Hirdetés
Hirdetés