FIGYELEM – trükkös csalók – villanyóra leolvasónak adja ki magát – OSSZÁTOK!!!

Hirdetés
FIGYELEM – trükkös csalók – villanyóra leolvasónak adja ki magát – OSSZÁTOK!!!
Hirdetés

Két férfi a gyanú szerint villanyóra leolvasónak adta ki magát Debrecenben. Az egyik elkövetőről grafika készült, akinek az azonosításához a rendőrök a lakosság segítségét kérik.
/A Debreceni Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya 09010\/1276\/2016\./

Hirdetés
bűnügyi számon kifosztás bűntett elkövetésének gyanúja miatt indított nyomozást ismeretlen tettesek ellen.
A rendelkezésre álló adatok alapján 2016. április 11-én 9 óra 30 perc körüli időben egy Debrecen, Lónyay utcában lakó idős sértettet felhívott egy férfi, aki az áramszolgáltató munkatársának adta ki magát és azt állította, hogy túlfizetés miatt pénzt akar a bácsinak visszaadni.
Hirdetés
Később két, magukat villanyóra leolvasónak kiadó férfi becsengetett a sértett otthonába és azt állították, hogy meghozták a túlfizetéséből származó pénzt, valamint a hálózatot és a villanyórát is le kell ellenőrizniük. Az ismeretlenek a lakásba bejutva elterelték a 86 éves sértett figyelmét és több százezer forint készpénzt tulajdonítottak el tőle, majd a helyszínről egy gépkocsival elhajtottak.
Hirdetés

Az egyik elkövető 50 év körüli, körülbelül 170 centiméter magas, vékony testalkatú, míg fiatalabb társa körülbelül 180 centiméter magas, kövér testalkatú.
Az 50 év körüli elkövetőről grafika készült.

csalo

 

A rendőrség kéri, hogy aki a grafikán látható férfit felismeri vagy a bűncselekmény elkövetésével kapcsolatban információval rendelkezik, jelentkezzen személyesen a Debreceni Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztályán (Debrecen, Budai Ézsaiás utca 4. szám), vagy telefonon tegyen bejelentést a nap 24 órájában elérhető 06-52/457-040-es telefonszámon, az ingyenesen hívható 06-80/555-111-es „Telefontanú” zöld számán, illetve a 107-es, 112-es központi segélyhívó számok valamelyikén.

Hirdetés
A bejelentéseket a rendőrség bizalmasan kezeli.

A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztálya kéri, hogy a trükkös tolvajok ellen az alábbi tanácsokat fogadják meg, valamint azokra hívják fel szépkorú családtagjaik figyelmét is:
A fentihez hasonló esetek elkerülése érdekében ismeretleneket ne engedjenek be otthonukba!
Minden esetben győződjenek meg róla, hogy az idegen, aki kopogtat az ajtajukon, az-e, akinek mondja magát!
A közüzemi szolgáltatók munkatársai igazolvánnyal rendelkeznek, azt mindig kérjék el tőlük!
A szolgáltatóknál nincs készpénz forgalom, ezért ha valaki túlfizetésre, villanyóra cserére hivatkozva pénzt kér önöktől, minden esetben utasítsák azt vissza!
Gyanús idegenek látogatása esetén jegyezzék meg személyleírásukat, gépjárművük rendszámát, hívják a 107-es vagy a 112-es segélyhívó számok valamelyikét és mondják el a rendőröknek mit tapasztaltak!

Forrás : police.hu

Forrás: www.police.hu

2016. április 15. (péntek), 13:32

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2019. december 15. (vasárnap), 20:18
Hirdetés

Van remény az értékes popzene továbbvitelére

Van remény az értékes popzene továbbvitelére

szemlelek.net

A Papp László Sportarénában debütált Kovács Ákos lánya – a koncerten résztvevő vendégszerzőnk összefoglalta az esemény...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2019. november 24. (vasárnap), 18:38

A hangszer maga a gyerek

A hangszer maga a gyerek

szemlelek.net

A hangszertanulás nem csak a kézügyességet és a zenei készségeket fejleszti, de egy amerikai kutatás szerint hangszeren...

Mindenegyben blog
2019. október 05. (szombat), 16:23

Ne féltsük az időseket a digitális technológiától!

Ne féltsük az időseket a digitális technológiától!

szemlelek.net

A krónikus magány öl, a különösen veszélyeztetett csoportok között pedig ott vannak az idősek is. Az elszigeteltséget...

Mindenegyben blog
2019. október 03. (csütörtök)

11 dolog amit minden apa meg kellene tanítson a fiának a házasságról!

11 dolog amit minden apa meg kellene tanítson a fiának a házasságról!

ketkes.com

Minden apa meg kellene tanítsa a fiának a most következő 11 dolgot a házasságról, akkor sokkal jobb lenne a mai...

Mindenegyben blog
2019. szeptember 29. (vasárnap), 20:36

Van egy fideszes polgármester aki rájött, miért ne vágja ki a fákat a városban

Van egy fideszes polgármester aki rájött, miért ne vágja ki a fákat a városban

hirhugo.hu

Kevesebb prosztó dolgot tudok elképzelni, mint amiről most fényképet kaptunk. Takács Máriusz, az ellenzéki összefogás...

Mindenegyben blog
2019. szeptember 15. (vasárnap), 15:54

Gyerekmentés másként

Gyerekmentés másként

szemlelek.net

Molnár Emese olyan pedagógus, aki nagyon hisz a kooperációban. Számos képzésre vitte a szíve ezért. Így tanult...

Mindenegyben blog
2019. szeptember 12. (csütörtök), 15:16

A nagymama nagyon sok mindent tud, például ezeket a tippeket és trükköket, amik segítenek az élet megkönnyítésében

A nagymama nagyon sok mindent tud, például ezeket a tippeket és trükköket, amik segítenek az élet megkönnyítésében

www.apost.com

Mint kiderült, a nagyi pontosan tudta, hogy mit csinál. Nagymamáink régi trükkjei megérdemlik, hogy megőrizzük! Itt van...

Mindenegyben blog
2019. augusztus 11. (vasárnap), 21:53

Egy pohár sör - egy pohár csikkért

Egy pohár sör - egy pohár csikkért

szemlelek.net

Barcelonában egy tengerparti bár így járul hozzá a strand megtisztításához. Gyűjtöttek már csikket, amit sörre...

Hirdetés
Hirdetés