Így neveld a kamaszodat!

A cikk címét az „Így neveld a sárkányodat” c. mesefilm címe inspirálta. Az sem véletlen, hogy a fejemben a kamaszok és a sárkány közti asszociáció jelent meg, mert egy tizenéves fiatal olykor tüzet okádó hétfejű sárkány, a másik pillanatban pedig szeretetéhes Süsü…és ez így van jól, de hogy ehhez nagyon nehéz jól viszonyulni szülőként, az bizonyos!

„Meg sem fog szólalni!”.

A kamasz gyermekük miatt hozzám forduló szülők döntő többsége azzal a mondattal zárja az első beszélgetést, hogy „Ne lepődjön meg, ha meg sem fog szólalni az első alkalommal!”./ Azt hiszem, a szülők lepődnének meg jobban, ha látnák gyermeküket, hisz már az első alkalommal dől belőlük a szó, és őszinte bizalommal, nyíltan mesélnek életükről, titkaikról\./

Hát igen, Süsü és a hétfejű sárkány! Olykor kedves, akár bújós, nyitott, érzékeny, empatikus és toleráns, máskor az egyszavas válaszok bajnoka, a lázadó, a tiszteletlen, ajtócsapkodó.

A kamaszkor egy roppant nehéz, és egyben kiemelten fontos időszaka a személyiségfejlődésnek. Ezek az évek alapozzák meg a felnőtt identitást és önbizalmat, a megküzdési képességet, a társadalomba való beilleszkedés képességét. A kamaszkori lázadás, a szülőktől való leválás, a határok feszegetése fontos része az önálló identitás kialakulásának, amiben a szülők segíteni, de gátolni is tudják a fiatalokat. Egy ilyen kaotikus és kiszámíthatatlan életszakaszban hogyan viszonyulhatunk jól gyermekünkhöz, mivel segítünk neki és hogyan ártunk?

Türelem.

Az, hogy egy kamasz gyermek hormonális/hangulat ingadozásaihoz nagy türelem kell, az talán egyértelmű.

Ugyanakkor szülőként magunkkal szemben is érdemes türelmesnek lennünk. Ez az a korszak, amikor nemhogy „elég jó” szülőnek, de szülőnek lenni sem könnyű. Hiába döntjük el, hogy nem húzzuk fel magunkat gyermekünk modorán, vagy a ránk csapott ajtón, azért van az a félmondat, hangsúly, vagy éppen mimika – ebben a kamaszok profik -, ami garantáltan feledteti korábbi fogadalmunkat! Nyugodjunk bele, hogy ez többé-kevésbé így van rendjén, a leválásnak, az önálló identitás kialakulásának ez is része!

Dicséret.

A 3 éves büszkén mutatja a kockavárat, a 6 éves lelkesen lobogtatja a rajzát, a sulis gyerek büszkén hozza haza a piros pontot.

A kamasz jellemzően nem mutogatja önként az ellenőrzőjét – akkor sem, ha jó jegyet kapott -, nem dicsekszik a rajzával és nem kérdezi meg, hogy jól áll-e az új ruha. Fontosabb már nekik a kortárscsoport véleménye, ráadásul az önállósági törekvések sem férnek össze a szülőktől „kunyerált” dicsérettel. Ennek ellenére egy változásokkal teli korban, az önbizalom ingadozásának kellős közepén nagyon is jól esik a szülőktől kapott – hiteles – dicséret. Érdemes tehát szavakkal is simogatni kamaszodó gyermekünket, mert jól fog neki esni, erősíteni fogja az önbizalomhiány mélypontján, még akkor is, ha nem kéri, és nem köszöni meg a dicsérő szavakat!

Jelenlét.

Az érzelmi és fizikai közelség (távolság!) szabályozása a kamaszkor egyik legfontosabb kérdése, és érdemes is meghagyni nekik ezen „játéktér” szabályozását. Ha szeretne mesélhet, ha igényli kaphat egy szülői ölelést, vagy zsebkendőt, hogy kisírja magát, de érdemes neheztelés nélkül tudomásul venni, ha nem szeretne mesélni, ha igen-nem-re korlátozódik a válaszadási hajlandósága, vagy egy utcával a suli előtt akar kiszállni az autóból (mert az mégiscsak ciki, hogy anya viszi oda, amúgy meg persze kényelmes is ).

Ebben az életkorban ne várjuk el, hogy holnap pont olyan lesz, mint ma volt! Ne is faggassuk folytonosan kérdéseinkkel, ne kritizáljuk lépten-nyomon, de ha igényli, legyünk számára elérhetőek, legyünk jelen teljes figyelemmel és nyitottsággal!

Határok.

Az egyik legnehezebb feladat szülőként a határokhoz való viszonyulás: mit szabad, mit nem, mennyit engedünk és mikor húzzuk be a féket? Gyakori a két szélsőséges viszonyulás: a következetesség jegyében merev korlátokat tartó, és a „gyeplőt a lovak közé” hajító szülő. A kamasz gyermek lelki fejlődését egyik sem szolgálja! A túl merev korlátok lehetetlenné, a túl gyenge, vagy nem létező korlátok feleslegessé teszik a lázadást, az önállóságért folytatott küzdelmet.

A korlátok egy kamasz számára is szükségesek, de az az érzés is fontos, hogy ő is tud hatni, befolyást gyakorolni a szüleire, hogy az általa vallott értékek, vágyak is megjelenhetnek a családi rendszerben.

Minta.

Könnyebb a gyermekkorból átlépni a felnőttek világába annak, aki vonzó felnőtt mintákat lát maga körül. Nem feltétlen csak a szülő lehet ilyen pozitív példakép, de nagy segítség egy gyermeknek, ha azt látja maga körül, a közvetlen környezetében, hogy felnőttnek lenni jó. Vagy legalábbis többnyire jó! Így hát ismét eljutottunk ahhoz a ponthoz, hogy elég jó szülőnek lenni akkor tudunk hitelesen, ha mi magunk is elég jól vagyunk…még akkor is, ha egy kamasszal élünk együtt!