6 betegség, amit az alváshiány okozhat

Hirdetés
6 betegség, amit az alváshiány okozhat
Hirdetés

Az alvás az egyik legkellemesebb dolog, amire az életben maradáshoz szükségünk van. /Amikor arra a néhány órára becsukjuk a szemünket éjszaka, testünk lehetőséget kap arra, hogy az előző nap minden feszültségét feldolgozva töltődjön fel\./

Hirdetés
Milliónyi folyamat megy végbe, míg alszunk, ezek többek közt az agyat is segítik a jó memória megőrzésében, a sejteket és szöveteket a regenerálódásban.

Ha nem alszunk, mindezek a folyamatok nem tudnak lezajlani. Nemcsak bosszúsak leszünk másnap és nehezebben fogunk tudni koncentrálni, de a hosszan tartó alváshiánynak súlyos következményei is lehetnek egészségünkre nézve. Sok kutatást végeztek már, hogy pontosan mi történik testünk különböző részeivel, ha nem alszunk minden éjjel 8 órát.

EZEK A TANULMÁNYOK AZT MUTATTÁK, HOGY AZ ALVÁSHIÁNY EGY SOR SÚLYOS, ÉLETVESZÉLYES KÖRÜLMÉNYT IDÉZHET ELŐ, KEZDVE A DAGANATOS MEGBETEGEDÉSEKTŐL A CUKORBETEGSÉGEN ÁT A SZÍVPROBLÉMÁKIG.

Nézzük, mit okozhat, ha nem alszunk eleget:.
Hirdetés

1. Alzheimer-kór.

Egy 2013-ban készült tanulmány szerint az alváshiány kiváltó oka lehet az Alzheimer-kórnak és a betegség gyors előrehaladásának is. A vizsgálat alapját korábbi kutatások adták, melyek kiderítették, hogy az alvás szükséges az agy számára ahhoz, hogy megszabaduljon mindattól a “hulladéktól”, melynek felhalmozódása demenciához vezet.

Hirdetés

A tanulmányt 70, 53-91 év közötti felnőtt részvételével végezték és azt tapasztalták, hogy az elégtelen mennyiségű alvás nagyobb mennyiségű béta-amiloid lerakódást okoz. Ez az Alzheimer-kór egyik markere és a kutatók arra a következtetésre jutottak az alváshiány akadályozza az agyat, hogy megszabadulhasson ettől a lerakódástól.

2. Elhízás és cukorbetegség.

A cukorbetegség és az alváshiány közötti kapcsolatot régóta ismerjük, de egy friss tanulmány arra is rávilágít, hogy az elégtelen mennyiségű alvás elhízást és cukorbetegséget is okozhat. Tudva, hogy a vér zsírsav szintje befolyásolhatja az anyagcsere gyorsaságát és az inzulin vércukor szabályozó képességét, a kutatók megvizsgálták az alváshiány hatását a zsírsav lerakódásokra.

Hirdetés

19 férfi alvási szokásait tanulmányozták és azt tapasztalták, hogy azoknál, akik csupán 4 órát aludtak 3 éjszakán keresztül, magasabb a zsírsav lerakódást mértéke a vérben hajnali 4 és reggel 9 között. Ez 15-30%-os növekedés azokhoz képest, akik 8,5 órát aludtak minden éjjel. A kutatók arra is rájöttek, hogy a magasabb zsírsav lerakódás magasabb fokú inzulin rezisztenciát is okoz, ezek pedig egyérteműen a cukorbetegség előtti jelek. Aki többet aludt, azoknál sem az elhízásra, sem a diabéteszre utaló jeleket nem mutatták ki.

3. Szív- és érrendszeri betegség.

A keringési betegségeket korábban is összefüggésbe hozták az elégtelen alvással. A legújabb kutatások pedig arra világítanak rá, hogy szorosabb kapcsolat van a kettő között, mint azt feltételezték.

Hirdetés
657 orosz férfit vizsgáltak a 25-64 éves korosztályból 14 éven keresztül. Az eredmények szerint, akik szívrohamot kaptak, azoknak az alvással is problémájuk voltak. Mi több, az alvászavarokkal küzdő férfiaknak 2,6-szor nagyobb az esélyük a miokordiális infarktusra, mikor a szívizom elhal és 1,5-ször nagyobb az esélyük a stroke-ra.

4. Öngyilkosság.

Talán sokkoló lehet, de egy 2014-es tanulmány megnövekedett előfordulási arányt tapasztalt öngyilkosság tekintetében azon felnőtteknél, akik alváshiányban szenvedtek, függetlenül attól, hogy volt-e kórelőzményükben depresszió. 10 év során 420 pácienst vizsgáltak a középkorútól az idősebbekig.

Hirdetés
Ebben a csoportban 20 olyan résztvevő volt, akinél fennálltak a rossz alvási szokások és öngyilkos lett. Emiatt a kutatók arra a következtetésre jutottak, hogy akik nem alszanak eleget, azoknál 1,4-szer nagyobb az öngyilkosság esélye. A kutatók szerint ennek leginkább a 85 év feletti fehér férfiak voltak kitéve. A tanulmány szerint az alváshiány miatti öngyilkosságnak az életkorral együtt nő az esélye.

5. Fekélyes vastagbélgyulladás.

Ez a gyulladásos bélbetegség az emésztőrendszerben fekélyeket okoz és egy 2014-es tanulmány szerint kialakulhat alváshiány miatt is, akárcsak a Crohn betegség. A kutatás során arra jutottak, hogy a megfelelő mennyiségű alvás nélkülözhetetlen az emésztőrendszerben a gyulladásos válaszok megakadályozásához.

Hirdetés

Nők tanulmányozása során azt találták, hogy a fekélyes vastagbélgyulladása 6 vagy annál kevesebb óra alvással nő. Ugyanakkor azt is tapasztalták, hogy aki több mint 9 órát alszik, szintén nagyobb kockázatnak van kitéve.

Ezenkívül a fekélyes vastagbélgyulladás kialakulását más tényezők is elősegíthetik, mint az életkor, a dohányzás, a testsúly, a túlzott alkoholfogyasztás.

6. Prosztatarák.

Egy 2013-as tanulmányban a kutatók megállapították a prosztatarák nagyobb előfordulási arányát azoknál, akik alváshiányban szenvednek. 2425 izlandi férfi vizsgáltak 67-96 éves kor között 3-7 éven keresztül és azt tapasztalták, hogy a prosztatarák kifejlődésének aránya 60%-kal nőtt azoknál a férfiaknál, akiknek gondjai voltak az elalvással. Ez a szám kétszeres azoknál a férfiaknál, akik alvás közben többször felébredtek. A kutatók mindezt a melatoninnak tulajdonítják, ami az alvás szabályozásában játszik szerepet. A magasabb szintű melatonin meggátolja a daganatok növekedését, míg azoknál, akik sok mesterséges fénynek vannak kitéve, elősegíti a tumorok agresszív növekedését.

Forrás: ketkes.com

2019. augusztus 18. (vasárnap), 21:11

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Oldalunk a tájékozódásodat segíti, de konkrét orvosi kérdésekkel, panaszoddal fordulj kezelőorvosodhoz!

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. szeptember 25. (péntek)
Hirdetés

58 éves vagyok, 12 kilót fogytam, és az ízületi fájdalmaim is megszüntek. Ezzel a recepttel sikerült

58 éves vagyok, 12 kilót fogytam, és az ízületi fájdalmaim is megszüntek. Ezzel a recepttel sikerült

58 éves vagyok, 12 kilót fogytam, és az ízületi fájdalmaim is enyhültekCitrom, fokhagyma, gyömbér és víz – mindössze...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. augusztus 12. (szerda), 17:24

10 csendes jel, amely súlyos állapotromlásra figyelmeztethet!

10 csendes jel, amely súlyos állapotromlásra figyelmeztethet!

Nem hangosak, mégis komoly bajt jelezhetnek: 10 csendes tünet, amelyet nem szabad félvállról venniA halál témájáról...

Mindenegyben blog
2026. július 27. (hétfő), 06:03

8 csendes jel, amely súlyos állapotromlásra figyelmeztethet

8 csendes jel, amely súlyos állapotromlásra figyelmeztethet

8 csendes jel, amely súlyos állapotromlásra figyelmeztethetA halál témájáról nehéz beszélni. Sokan úgy képzelik, hogy...

Mindenegyben blog
2026. július 19. (vasárnap), 15:13

Ezért alakul ki valójában az „öregszag” – nem a tisztálkodás hiánya okozza

Ezért alakul ki valójában az „öregszag” – nem a tisztálkodás hiánya okozza

Nem csak a fürdésen múlik: ezért alakul ki valójában az „öregszag”Nem az ápolatlanság okozzaAz „öregszag” természetes...

Mindenegyben blog
2026. június 26. (péntek), 18:08

A 98 éves Bill Kober minden egyes nap legalább 40 fekvőtámaszt csinál kihagyás nélkül – 20-at reggel, majd újabb 20-at este –, és azt tervezi, hogy 100 évesen is folytatni fogja.

A 98 éves Bill Kober minden egyes nap legalább 40 fekvőtámaszt csinál kihagyás nélkül – 20-at reggel, majd újabb 20-at este –, és azt tervezi, hogy 100 évesen is folytatni fogja.

A 98 éves Bill Kober naponta 40 fekvőtámaszt csinálBill Kober 98 évesen is olyan napi rutint tart, amely sok fiatalnak...

Mindenegyben blog
2026. június 09. (kedd), 08:21

Minden nyáron dinnyét eszem, de csak most tudtam meg, mi történik ilyenkor a testemben

Minden nyáron dinnyét eszem, de csak most tudtam meg, mi történik ilyenkor a testemben

Nyáron rendszeresen eszem dinnyét, ám mióta megtudtam, mit tesz a testemmel, még jobban odafigyelek ráNyáron kevés...

Mindenegyben blog
2026. június 09. (kedd), 08:06

57 éves vagyok, 12 kilót fogytam, megszabadultam az ödémától, és az ízületi fájdalmaktól! 1 pohárral ittam meg naponta ebből a keverékből!

57 éves vagyok, 12 kilót fogytam, megszabadultam az ödémától, és az ízületi fájdalmaktól! 1 pohárral ittam meg naponta ebből a keverékből!

57 éves vagyok, 12 kilót fogytam, megszabadultam a puffadástól, az ödémától és az ízületi fájdalmaktól – naponta csak 1...

Mindenegyben blog
2026. április 25. (szombat), 14:35

Ezért ne dobd el a krumplihéjat! Több haszna van, mint hinnéd

Ezért ne dobd el a krumplihéjat! Több haszna van, mint hinnéd

Ezért ne dobd el a krumplihéjat! Több haszna van, mint hinnédSokan gondolkodás nélkül a szemetesbe dobják a krumpli...

Hirdetés
Hirdetés