6 éves kislány fekszik napokig fűtetlen házban, egyre kevesebb étellel – az anyja egy szerdai napon egyszerűen eltűnt, és soha többé nem jött vissza...
Zsuzsika története – a hidegtől a melegségig
Zsuzsikát egy hang ébresztette.
A szobában ismerős alakok beszélgettek – Mária néni, a szomszéd, és Ede bácsi, a férje. De volt ott egy idegen is, akinek mély, komoly hangja volt.
/– Mária néni – szólította az idegen –, kérlek, vidd el a gyereket pár napra\./
– Hamarosan jön a körzeti orvos és a rendőrség is. Itt maradok, megvárom őket – tette hozzá.
Mária néni keresgélt Zsuzsikának ruhát, de nem talált mást, csak az anyja régi, meleg pulóverét. Ráadta a kislányra, rátekert egy vastag kendőt is, majd kézen fogta, és kivitte a folyosóra.
Ott, a tűzifa mellett, két zsákkal letakarva feküdt valami – vagy inkább valaki.
Az egyik zsák alól kilátszott egy csizma.
A csizma, amit Zsuzsika olyan jól ismert – az anyja kopott, barna csizmája.
Mária néni magához vitte Zsuzsikát, megkérte Edét, hogy fűtse fel a fürdőt.
A konyhaasztalhoz ültették. Elé borlevest tettek, a gőz felszállt, és valami otthonos érzés telepedett meg benne.
Akkor lépett be a szobába egy fiatalasszony.
– Mária néni – szólította meg a nénit –, hoztam egy csomagot a gyereknek. Az enyéim már kinőtték ezeket, van benne télikabát is. Szörnyű, ami történt…
– Köszönöm, Katikám – felelte Mária néni. Aztán Zsuzsikához fordult: – Megettél mindent? Gyere, indítok neked mesét a másik szobában.
Zsuzsika hallotta, amint az asszonyok a szomszéd szobában suttognak.
Azt beszélték, hogy az anyját a hóban találták meg, megfagyva. Egy járókelő vette észre. Az apja, akivel sosem találkozott, hamarosan érkezik.
Zsuzsikának nagyon hiányzott az anyja.
Aztán megérkezett az apja.
Magas, sötét hajú férfi volt. Zsuzsika alig emlékezett rá. Kissé félt is tőle, így távol maradt. A férfi sem tudta, hogyan közeledjen – csak egyszer megsimogatta ügyetlenül a kislány feje búbját.
Nem maradhattak sokáig. Másnap reggel már indultak is.
Zsuzsika még egyszer visszanézett az udvarra, ahol gyermekkorának legutolsó emlékei elhalványultak.
Az apja bezárta a spalettákat, deszkákat szegezett az ajtókra, és megkérte a szomszédokat, hogy nézzenek rá időnként a házra.
Indulás előtt Mária néni odahajolt a füléhez.
– Zsuzsikám, apukádnak van felesége, Valika. Ő lesz most az anyukád. Fogadj szót, segíts neki a ház körül, és ha jóságos vagy, talán megszeret. Más családod nincs, csak ők. Ez lesz az új otthonod.
Valika azonban sosem szerette meg Zsuzsikát igazán.
Nem volt gonosz vele – gondoskodott róla, mindig rendesen fel volt öltöztetve, ha kellett, mások által levetett ruhákban is, de a szívéhez nem engedte közel.
Zsuzsikát beíratták az óvodába, reggelente Valika vitte, délután elhozta. Otthon főzött, takarított, Zsuzsika pedig magányosan rajzolt, vagy az ablakon át bámulta az utcát.
Az apja sem beszélgetett vele sokat. Úgy vélte, ha étel, ruha és cipő van, minden rendben.
Ahogy teltek az évek, Zsuzsika nőtt. Nem panaszkodott, jól tanult. A matematikával és kémiával hadilábon állt, de igyekezett. A kézimunkaórákon viszont csodát művelt. Egy-egy új öltést azonnal elsajátított, mintha már ezer éve csinálná.
Tízéves korára egyedül takarított. Tizenhárom évesen már főzött is. Az otthoni beszélgetések Valikával kizárólag házimunkáról szóltak. Zsuzsika nem vágyott többre.
Az apja örült, hogy „nem lett hisztis tinédzser”.
A kilencedik osztály elvégzése után Zsuzsika egy este odaállt az apja elé.
– Apa, szeretném, ha segítenél beiratkozni az ipari szakképzőbe. Divattervező és varrónő szakra.
– Varrónő? – húzta fel a szemöldökét az apja. – Az nem túl... egyszerű? Nem akarsz valami „rendes” szakmát?
– De ez az, amit szeretek – mondta határozottan Zsuzsika. – Ezt tudom igazán jól csinálni.
Az apja vállat vont, de elment vele a beiratkozásra. Ő maga sosem vitázott, ha a lánya komolyan beszélt. Így Zsuzsika szeptembertől kollégista lett. Napközben tanult, esténként varrt, javított, gyakorolt. Otthon hétvégente főzött, takarított, de már egyre kevesebbet szóltak hozzá. Valika sem akadékoskodott, csak hagyta.
Egy napon Valika így szólt a férjéhez:
– Hallottad, mit mondott a szomszéd, az Ilonka néni? Hogy Zsuzsika egy kis angyal. Csendes, szorgalmas. Mondtam is neki: „igen, de valahogy sosem tudott közel kerülni hozzám.
Zsuzsika meghallotta ezt az ajtó mögül. Nem fájt neki. Már nem.
Ahogy befejezte az iskolát, bejelentette:
– Szeretnék visszaköltözni a nagymamáék régi házába. A faluba.
– Hogy miért mennél vissza abba a porfészekbe? – kérdezte az apja. – Itt van lakás, meleg, munkahelyed is lehet.
– Köszönöm, hogy felneveltetek, de most már szeretném a saját életemet élni – mondta csendesen.
Az apja nem értette. Valika pedig nem mondott semmit. A végén az apa maga segített neki becsomagolni.
A ház, ahová visszatért, még mindig állt – bár már alig. Az ajtók bedeszkázva, a veranda féloldalas, az udvar gazos.
Zsuzsika bőröndjével a kapuban állt, amikor nyílt a szomszéd ház ajtaja.
– Ki az? – kérdezte egy idős hang. – Te vagy az… Zsuzsika?
– Igen, Mária néni – mosolygott a lány.
– Micsoda istenadta csoda! Hát te megnőttél! Épp, mint az anyád volt!
Zsuzsika elmosolyodott.
– Szükségem lenne néhány szerszámra, hogy leszedjem a deszkákat.
Mária néni bekiáltott:
– Zsiga! Gyere csak, fiam!
Egy húsz év körüli fiú bukkant fel a tornácon.
– Segíts Zsuzsikának kinyitni a házat. Ott lakott régen. Emlékszel?
Zsiga bólintott, és hamarosan feszítővassal a kezében már bontotta is le a deszkákat. Egy órán belül az ajtó és az ablakok újra nyithatók voltak.
Amikor Zsuzsika belépett, minden emlék visszatért. A régi takaró, a rozsdás vödör, a szenes lábas, a kopott falak.
– Ez az én otthonom – suttogta.
Napokig takarított, súrolt, meszelt. Egy szomszédos faluból hívott kéményseprőt, aki kitisztította a kéményt. A szomszédok segítettek, egyikük traktorral felszántotta a kertet. Bár már késő volt vetni, néhány zöldséget még elültetett. Az eperbokrokat rendbe tette. Az udvar újra élni kezdett.
Zsuzsika időközben munkát vállalt a postán. Biciklin hordta ki a leveleket három faluba. Az első fizetéséből vett egy varrógépet, a másodikból egy overlock gépet. A ház egyik sarkában kis műhelyt alakított ki, ahová hamarosan beindultak a megrendelések: nadrágfelhajtás, ruhajavítás, ágyneművarrás.
Egyszer csak ott állt a kapuban Zsiga, kalapáccsal a kezében.
– Hoztam pár deszkát – mondta. – Meg tudom javítani a kerítésed.
– Köszönöm – mosolygott Zsuzsika.
Ettől a naptól kezdve Zsiga minden nap átjött. Hol segített, hol csak teázni ült le. Aztán már vacsorára is maradt. És egy nap Zsuzsika így szólt:
– Zsiga… szerinted lehet itt boldogan élni?
A fiú nevetett.
– Hát ha valahol lehet, akkor itt, veled biztosan.
Néhány hónap múlva egy egyszerű kis esküvőn összeházasodtak. Zsuzsika a saját varrt ruhájában mondta ki az igent.
Később, amikor Mária néni meglátogatta őket, könnyes szemmel mondta:
– Emlékszem, amikor ide kerültél. Reszketve, kis csizmában, üres gyomorral. Most meg... boldog asszony vagy.
Zsuzsika csak bólintott, hasát simogatta. Már nem kerékpározott naponta – gyermeket várt.
A ház meleg volt, a kályhában tűz ropogott, és a varrógép sarka alatt új terítők, babaruhák készültek. A kertben eper érett, a konyhában kenyér kelt.
És Zsuzsika szívében végre helyreállt a meleg, amit egykor a nagymama pitéi, az anyai ölelés és egy pohár forró tej jelentettek.
Vége. ?
2025. április 02. (szerda), 20:26
Az alábbiak csak asztrológiai előrejelzést képeznek, azok beteljesüléséért természetesen nem vállalunk felelősséget.
