Félelmetes és döbbenetes: ez történik az agyunkkal a halálunk után

Mi vár ránk a halál után? Az emberiséget ősidők óta foglalkoztató nagy rejtélyt az utóbbi évtizedekben az orvostudomány igyekszik megfejteni. Egyelőre nem sok sikerrel. A témában legutóbb egy szenzációsnak szánt hírt repített világgá a sajtó, ilyen figyelemfelkeltő címmel: „Bizonyítékot találtak a halál utáni életre?”

Úgy tűnik, hogy egy új kutatás szerint, ha meghalunk, még érzékeljük, hogy mi történik körülöttünk, ugyanis hiába állnak le a létfontosságú szervek, és nyilvánítanak minket halottnak, az agyunk továbbra is működik.

/Az angliai Southamptoni Egyetem indította kutatásban részt vevő orvosok négy év alatt 2060 szívinfarktuson átesett személyt vizsgáltak meg 15 brit, amerikai és osztrák kórházban\./

A kutatást vezető Sam Parnia és kollégái több mint 3500 olyan pácienst találtak, akik élénken fel tudták idézni a klinikai haláluk alatt átélteket. Parnia szerint számuk jóval nagyobb lehet, csak a kezelések során alkalmazott gyógyszerek miatt semmire sem emlékeznek.

 

Nehéz róla beszélni

A halálból visszatértek gyakran nehezen fogalmazzák meg élményeiket. Nemcsak szokatlanságuk miatt, hanem azért is, mivel tartanak attól, hogy környezetük beteges agyszüleménynek tartaná beszámolójukat. Mert hogyan is magyarázható el annak, aki soha nem élte át, hogy valaki könnyedén kilép a testéből, a magasban lebegve figyeli az újjáélesztésén munkálkodó orvosokat, zárt ajtókon és falakon hatol át, egy szempillantás alatt ott terem, ahol akar, egy alagúton áthaladva halott hozzátartozóival találkozik, és egy csodás fényalak révén átéli a teljes elfogadás, a végtelen szeretet érzését, ami semmihez sem hasonlítható boldogsággal tölti el? Maguk a kutatók is, akik az élménybeszámolókat elemezték, nagyon óvatosan fogalmaznak: „talán még létezhet némi tudatosság azután is, hogy az agy működése teljesen leállt”.

Tanulmányuk legfontosabb hozadékának azt tartják, hogy bátorítóan hathat a tudósokra, akik további vizsgálódásaik révén egyre többet tudhatnak meg a halálközeli állapotról és a testen kívüli élményekről.

 

Sötétben tapogatóznak

A halálközeli élmények biológiai hátteréről nincs egységes elmélet. Egy időben az oxigénhiányt tartották a jelenség okának. Ennek bizonyítására végeztek is kísérleteket, ezek azonban nem szüntették meg a kérdőjeleket. Az oxigénban szegény és szén-dioxidban gazdag levegőelegyet belélegző önkéntesekben sikerült ugyan a halálközeli élmények egyes elemeit előidézni, ám egyikük sem élte át a testenkívüliséget. Mindnyájan tompák, kábultak voltak, holott a halál közelségét átéltek mind azt állították, hogy gondolkodásuk kristálytiszta, érzékelésük nagyon intenzív volt. Ráadásul bizonyított, hogy nem kell oxigénhiány ahhoz, hogy valaki halálközeli állapotba kerüljön, például a műtétek során.

Egy műtéti altatószerről, a ketaminról viszont kiderült, hogy hatására sokan élnek át halálközeli élményeket anélkül, hogy klinikai halálban vagy oxigénhiányos állapotban volnának. Sikerült megállapítani, hogy a ketamin jelentős része a halántéklebenyben kötődik meg, azon az agyterületen, melynek ingerlésével előidézhető a testenkívüliség élménye. Arra is rájöttek, hogy a halálközeli élmények egyik meghatározó eleme, az eksztatikus boldogságérzet a limbikus rendszerhez kapcsolódik.

 

„Ezt te nem láthattad!”

Dr. Pilling János budapesti pszichiáter szakorvos, aki közel száz személy halálközeli élményeit dolgozta fel, azt állítja, hogy az élettani, biokémiai jelenségek feltárása, az aggyal kapcsolatos, folyamatosan bővülő ismeretek csak a HKÉ létrejöttét magyarázzák, a tartalmát nem. Valóban elgondolkoztató, hogy a rettegett halál küszöbén miért éppen határtalan boldogságot él át az ember.

Hogyan lehetséges, hogy valaki, aki kómában fekszik, érzékel olyan eseményeket, amelyek a szomszédos szobában vagy még távolabbi helyen történnek, és eszméletre térve pontosan be tud róluk számolni? Ráadásul mindaz, amit mond, utólag igazolható. Méry Gábor, az Új Szó egykori munkatársa, ma Budapesten élő fotóművész mondta el súlyos autóbalesete után, hogy valahonnan fentről figyelte, amint eszméletlenül heverő testét egy férfi bottal bökdöste meg, hogy kiderítse, él-e még. Ezt egy ismerőse is látta, aki később hitetlenkedve hallgatta, amikor Méry megemlítette az esetet. „Honnan tudod ezt? Nem láthattad, hisz eszméletlen voltál!” – mondta. A pszichológusok szerint a testből való „kilépés” egyfajta védekezés, mivel a saját halálunkkal képtelenek vagyunk szembesülni. Így olyan, mintha nem velünk, hanem valaki mással történne.

 

A mennyország létezik

Világszenzáció volt az amerikai Eben Alexander 2012-ben megjelent, a fenti címen magyarul is olvasható könyve. Különlegességét az adja, hogy szerzője jó nevű idegsebész, kutatóorvos, 15 évig oktatott a Harvard orvosi karán, nevéhez számos tanulmány fűződik. „...úgy gondoltam, hogy a tudomány kielégítő magyarázatot ad a klinikai halál állapotába kerülők testen kívüli utazására. Korábban sem lepett meg, hogy súlyos sérülésen átesett emberek az oxigénhiányos állapotból furcsa történetekkel jöttek vissza. Ám úgy gondoltam, hogy ez még nem jelenti azt, hogy utazásaikból bármi is valós lenne” – írta Alexander. Egészen addig vallotta ezt, amíg 2008-ban egy ritka agyhártyagyulladás következtében nem esett kómába, és nem élte át maga is azt, amit régebben olyan hitetlenkedve fogadott.

„Nem én vagyok az első ember, aki megtapasztalta, hogy a testen kívül is létezik tudatosság. De úgy tudom, senki még nem utazott e dimenziókban úgy, hogy egyrészt az agykérge igazoltan teljesen leállt, másrészt az utazás teljes ideje alatt a teste folyamatos orvosi megfigyelés alatt állt. Olyan dimenziók tárultak fel előttem, melyek létezéséről soha még csak nem is álmodtam, és amelyeket a kóma előtti, régi énem lehetetlenségnek nyilvánított volna” – írta könyvében. Az orvos hét napig volt kómában, és csodával határosan teljesen felépült. „Utazásának” volt egy döbbenetes utójátéka. Örökbe fogadott gyermekként nőtt fel, és betegsége előtt intenzíven kutatott biológiai szülei után. Már több adatot sikerült róluk megszereznie, egy újabbat felépülése után hozott a posta. A borítékban tíz éve elhunyt, soha nem látott lánytestvére fényképe volt. Alexander ráismert arra a sugárzó, csupa szeretet lányra, aki túlvilági utazása során állandó kísérője volt.

 

Az élmény jóvá tesz

Egy ilyen utazás mindenkit megváltoztat. A visszatértek úgy érzik, mindent megértettek, saját életük mozgatórugóit és az emberiség létének értelmét. Jobb emberek lesznek, bár nem feltétlenül kötődnek vallási szervezetekhez. A szeretet, a jóság válik vezérelvükké, az anyagiak jelentőségüket vesztik. Csökken a halálfélelmük, viszont jobban tudják értékelni az életet. A legtöbb „utazó” pozitív élménnyel tér vissza, ők azok, akik földöntúli boldogságot éltek át. Jóságukat az motiválja, hogy visszatérhessenek oda, ahonnan rövid idő után távozniuk kellett. A „poklot” megjárt kevesebbek viszont épp azért válnak jobbakká, hogy ne kelljen visszatérniük rettenetes gyötrelmeik színhelyére.

„Ha valaki úgy gondolja, hogy ezek az élmények a halál utáni élet bizonyítékai, attól még foglalkozhat a jelenség biológiai oldalával is. Isten léte ugyanis nem zárja ki, hogy a meghalás során különböző biológiai folyamatok játszódjanak le az agyban” – vallja Pilling János.

 

2017. október 24. (kedd)