Autóval is lehet bizalmat építeni, vagy rombolni
Egy látszólag jelentéktelen koccanásban, ahogy egy udvarias gesztusban sem nehéz felfedezni emberségünk értékét – avagy annak fájó hiányát.
Apróbb közlekedési baleset szereplője voltam. /Önmagában nem nagy ügy, hiszen személyi sérülés nem történt, az általam vezetett autón minimális horzsolás keletkezett – sokan akár garázsba beálláskor ennél csúnyább esztétikai dekorációkat kreálnak\./
Mégis rendőrt voltunk kénytelenek hívni, mert a másik sofőr kötötte az ebet a karóhoz, hogy én okoztam az ütközést, míg a magam részéről meg voltam, ma is meg vagyok róla győződve, hogy minimum közös a felelősség, de aki el tudta volna az egészet kerülni, biztosan nem én vagyok.
A hivatalos személy pedig ha nem is salamoni döntést hozott, de káromkodással tarkított "eredményhirdetése" – ilyen vulgaritást intézkedő rendőrtől még nem hallottam – beszédesre sikeredett: a józan ész mellettem szól, a KRESZ viszont a másik felet védi.
Legyinthetnék az egészre, mégsem akaródzott olyan könnyen elengedni a történetet. Nem a rám kiszabott büntetés fáj – ami nem tanulópénz, hiszen pont így fogok legközelebb is eljárni hasonló szituációban, ahogy évtizedek óta így oldom meg az adott, rendszeresen előforduló helyzetet –, hanem az, hogy valami komolyan megsérült odabent.
Ezt a balesetet ugyanis az okozta, hogy vannak olyan felállások a közlekedésben, amikor nincs más választása a sofőrnek, mint megbízni abban, hogy a többi közlekedő is figyelmesen, a potenciális karambolok, balesetek elkerülésének szándékával hozza meg a saját döntéseit.
És amíg jelen esetben nem történt személyi sérülés (de ha igen, és mondjuk a fiaim megsérülnek, netán lerokkannak, az is az én hibám lett volna, nyilván), egy örökké fiatal barátom nem mondhatja magát ilyen szerencsésnek.
Azért halt meg évtizedekkel ezelőtt, mert annak az autónak a sofőrje, amelyben ült, látta egy nagyobb kereszteződéshez közeledve, hogy jön jobbról a kamion, de azt gondolta, "úgyis megáll majd az a monstrum, hiszen nekem van előnyöm". Utólag senkit nem vigasztal, hogy a KRESZ szerint valóban a személyautónak volt előnye.
Hamar megnyugvást hozott azonban az élet a velem ütköző autós által elkövetett bizalomrombolás után. Másnap ugyanis egy másik városban, szűk utcában, sűrűn parkoló autó között haladva egy kereszteződéshez érve meg voltam győződve, hogy védett úton haladok, a korábbi kereszteződésekben ott voltak ugyanis a számomra előnyt biztosító táblák.
Lehet, hogy elég lett volna utóbbi sztorit megosztanom az olvasókkal, de a koccanás, bizalmatlanság kontrasztjában még érzékelhetőbbé válik, miért olyan örömteli, hogy alighanem sokkal több a figyelmesség, mint a figyelmetlenség az utakon. Meggyőződésem ugyanis, hogy bár könnyen észrevesszük a negatívumokat, pláne, ha rendőr is érkezik a helyszínre, ám igenis több az elkerült, mint a bekövetkezett ütközés.
Hinni akarok benne, hogy továbbra is megbízhatok közlekedő társaimban, hogy kivételes eset okozott némi bosszúságot egy rövid időre. Hinni akarok benne, hogy nem csupán magunkra, a kedvenc autónkra, időszűkénkre, tempósan haladni vágyásunkra figyelünk, hanem vigyázunk egymásra, hogy megbízhat bennünk minden más autós, gyalogos, kerékpáros, motoros, kamionos, buszvezető, traktoros...
Mindezen történések közepette még inkább értelmet nyer az általam vezetett autón olvasható felirat: "Nekem az autó bizalmi kérdés.
Építsünk továbbra is bizalmat az utakon közlekedve!
Gégény István
Forrás: szemlelek.blog.hu
2019. március 06. (szerda), 11:56
