Falusi csok: érinti a megyét

Hirdetés
Falusi csok: érinti a megyét
Hirdetés

Miskolc – Településvezetőket kérdeztünk, mit várnak az úgynevezett falusi csok bevezetésétől.

/Az elképzelések szerint júliustól vezetik be a falusi csokot, amely a használt lakások vásárlása esetén már két gyereknél is jelentősen növelné a jelenleg elérhető összeget, de három vagy több gyermek esetén az eddig csak új lakásoknál elérhető 10 milliós összeget is megkaphatják a családok – olvashatták a hírt lapunkban\./

Hirdetés

Infrastruktúra is kell.

Az új támogatási rendszert kifejezetten az ötezer lélekszám alatti településeken lehet majd igénybe venni, ott, ahol nagyobb a lakosságszám-­csökkenés, mint az országos átlag. Ahogy írtuk, a változásnak elsősorban megyénk lehet a nyertese, hiszen a feltételeknek megfelelő listán megyénk települései kevés kivétellel rajta vannak.

Hirdetés

Így például a 12 ötezer lélekszám alatti városból kilenc is: Tokaj, Mezőkeresztes, Borsodnádasd, Abaújszántó, Cigánd, Sajóbábony, Rudabánya, Gönc és Pálháza. A majd háromezres lakosságszámú Abaújszántón pedig üdvözlik az új támogatást.

– Minden döntés, támogatás, ami a fiatalok helyben tartását segíti, az csak jó lehet. Mi magunk is igyekszünk mindent megtenni, hogy a város vonzó legyen a családosok számára és itt maradjanak, vagy ide költözzenek – mondja Sáfián Ádám polgármester.

Hirdetés

A városban vannak eladó ingatlanok, és itt is jellemző volt, hogy a nagyobb, több generációs ingatlanokra nem volt kereslet, most a polgármester bízik abban, hogy ezeknek is új tulaja lesz. A megfelelő infrastruktúra érdekében felújítják az óvodát, bölcsődét fejlesztenek és új játszótér is épül, miközben az újszülötteket ajándékcsomaggal köszöntik.

– Közel vagyunk Miskolchoz, jó a közlekedés, van a településen bölcsőde, óvoda, orvos, gyerekorvos, gyógyszertár, minden infrastruktúra. A falusi csok bevezetése után pedig reményeink szerint minden adott lesz ahhoz, hogy nálunk vásároljanak ingatlant a családosok – jelenti ki dr.

Hirdetés
Orosz Zsolt, a 3677 lélekszámú Hernádnémeti első embere. Hozzáteszi: vannak eladó ingatlanok, méghozzá jó áron, az önkormányzat pedig a saját rendelete alapján 300 ezer forintos életkezdési támogatással is segíti a beköltözőket, ami szintén vonzó lehet. A 2015 előtti nagyobb lakosságszám-csökkenést sikerült is megfékezni, és a növekvő gyereklétszám okán új bölcsődeépületet is terveznek.

A több mint 1800-as lélekszámú Aszalón eddig sem panaszkodtak, ha ingatlant szerettek volna eladni, de a falusi csokot itt is várják.

Hirdetés

– Eddig is igénybe vették már a településen a csokot, szívesen vásárolnak itt ingatlant a helyi fiatalok és beköltözők is. Jöttek ide az utóbbi években Halmajról, Szikszóról, de Miskolcról is családok – magyarázza dr. Mészáros István polgármester.

A változástól ő is azt várja, hogy a fiatalok, a családok még szívesebben választják Aszalót otthonukként, amelyhez igyekeznek minden infrastruktúrát megteremteni, így például itt is bölcsőde épül az idén.

Hirdetés

Megállhat a fogyás.

– Vannak eladó házak a településen, és olyan ingatlanok is, amelyekben több generáció vagy család él együtt, eléggé szorosan. Így azt reméljük a falusi csok bevezetésétől, hogy több családnak lesz lehetősége önálló otthont teremteni, és így javul majd a településen élők életkörülménye, miközben üres házak sem lesznek – mondja Takács Krisztián, a háromszáz feletti lélekszámú Korlát vezetője.

Náluk tehát elsősorban a megtartó erőben játszhat szerepet az új támogatás, amely megállíthatja a vidékre jellemző népességfogyást.

Forrás: www.boon.hu

2019. március 07. (csütörtök), 11:04

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2025. november 02. (vasárnap), 09:49
Hirdetés

Futótűzként terjed Zséda és Kökény Attila gyönyörű dala ?

Futótűzként terjed Zséda és Kökény Attila gyönyörű dala ?

 ? Kökény Attila és Zséda újra együtt: megérkezett a „Csókolj még egyszer” – egy dal, ami azonnal belopja magát a...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2025. október 15. (szerda), 14:03

Ilyet még nem láttál ! Az aprócska Nótár Mary káprázatosan énekelte a hatalmas Pavarotti egyik legszebb áriáját! ? Videón a lenyűgöző produkció

Ilyet még nem láttál ! Az aprócska Nótár Mary káprázatosan énekelte a hatalmas Pavarotti egyik legszebb áriáját! ? Videón a lenyűgöző produkció

Az aprócska Nótár Mary káprázatosan énekelte a hatalmas Pavarotti egyik legszebb áriáját! ? Videón a lenyűgöző...

Mindenegyben blog
2025. október 11. (szombat), 21:02

Itt a poloskainvázió: 14 olcsó, házi trükk a poloskák ellen

Itt a poloskainvázió: 14 olcsó, házi trükk a poloskák ellen

Itt a poloskainvázió: 14 olcsó, házi trükk a poloskák ellenŐsszel, amikor hűvösebbre fordul az idő, a poloskák egyre...

Mindenegyben blog
2025. október 09. (csütörtök), 18:42

Juditkám.. kis csillagom.. ! Bizony, jár a taps, hiszen nagyon úgy néz ki, bevált a valódi " mesterterv ". - Marika néni a népszerű nyugdíjas nyílt levelet írt, ami megér egy misét...

Juditkám.. kis csillagom.. ! Bizony, jár a taps, hiszen nagyon úgy néz ki, bevált a valódi " mesterterv ". - Marika néni a népszerű nyugdíjas nyílt levelet írt, ami megér egy misét...

Juditkám.. kis csillagom.. ! Bizony, jár a taps, hiszen nagyon úgy néz ki, bevált a valódi " mesterterv ". - Marika...

Mindenegyben blog
2025. augusztus 14. (csütörtök), 08:30

Ne piszkáld az ötven felettieket. Ők nem csak egy másik generáció: igazi túlélők...ha 50 felett vagy, csak akkor olvasd el..

Ne piszkáld az ötven felettieket. Ők nem csak egy másik generáció: igazi túlélők...ha 50 felett vagy, csak akkor olvasd el..

Ne piszkáld az ötven felettieket. Ők nem csak egy másik generáció: igazi túlélők.Ötévesen már az edényfedő hangjából...

Mindenegyben blog
2025. július 31. (csütörtök), 14:47

Emlékszel még rá? ? Ez a legendás színésznő éveken át milliók szívét rabolta el! ?? Most 8️⃣2️⃣ éves korában örökre búcsút intett nekünk... ?? De amit maga után hagyott, az örökké él! ✨ Idős korában is lenyűgözött mindenkit kifinomultságával, tartásával és időtlen szépségével. ? Sokan csak most döbbennek meg, milyen gyönyörű volt utolsó éveiben is! ?? Kíváncsi vagy, hogyan festett, amikor utoljára kamera elé állt? ?? ?? Görgess le a legfelső kommenthez, és nézd meg a gyönyörű képeket – méltó emlék egy igazi ikonról! ⬇️⬇️⬇️

Időtlen szépség! ? Nézd meg, hogyan festett ez a hollywoodi legenda idősebb korában!?✨ A szőrmés bikini nem csak egy...

Mindenegyben blog
2025. július 29. (kedd), 15:04

Felismerted ezt a sztárpárt? ?❤️ Ők Hollywood egyik legstabilabb párosa, akik már évtizedek óta együtt vannak – de sosem házasodtak össze! ?

Felismerted ezt a sztárpárt? ?❤️ Ők Hollywood egyik legstabilabb párosa, akik már évtizedek óta együtt vannak – de sosem házasodtak össze! ?

Hollywood egyik legbékésebb párja, akik úgy döntöttek, hogy nem házasodnak össze”: Kitalálod, kik ők?Amikor a...

Mindenegyben blog
2025. július 29. (kedd), 06:52

Van egy félelem, amiről alig beszélünk – pedig ott bujkál mindannyiunkban...

Van egy félelem, amiről alig beszélünk – pedig ott bujkál mindannyiunkban...

Van egy félelem, amiről alig beszélünk – pedig ott bujkál mindannyiunkban...Nem a ráncokról szól. Nem a sétapálcáról, a...

Hirdetés
Hirdetés