Az MSZP alelnöke kijelentette: a magyar emberek nagyon le vannak terhelve, borzasztóak a munkakörülmények

Hirdetés
Az MSZP alelnöke kijelentette: a magyar emberek nagyon le vannak terhelve, borzasztóak a munkakörülmények
Hirdetés

A bérek mellett a megfelelő, egészséges munkakörnyezet az emberek javuló életéhez szükséges feltétel, amiért az MSZP nagy erővel küzd – erről számolt be Komjáthi Imre hétfőn, az ATV Egyenes beszéd című műsorában.

/Napi szinten 1500 fő hiányzik egészségügyi okok miatt a munkából a MÁV\-nál, és más vállalatoknál is válság van az egészséges munkafeltételek terén\./

Hirdetés
Ezek javításáért küzd az MSZP, ismertette a párt alelnöke. „Iszonyatos a létszámhiány, az emberek nagyon le vannak terhelve” – mondta Komjáthi Imre.
Hirdetés
Az egészségügyi helyzetről többek közt azt a példát említette, hogy rendkívül öreg, elavult szolgálati helyen dolgozó emberek, a 40 fokos hőségriadók alatt, sokszor a saját pénzükön vittek be különböző légkondicionáló berendezéseket, melyeket elvettek tőlük.

„Természetesen utána, amikor már felháborodás lett belőle, akkor visszaadták, de ez mind-mind azt mutatja, hogy maga a dolgozó nem számít. Nem csak a munka törvénykönyve változott rossz irányba, és kiszolgáltatottá teszi mind a szakszervezeteket, mind a dolgozókat, hanem például – és ezt tények mondják, számítások mondják és elemzések mondják – a tizedére, vagy még annál is kevesebbre csökkent a munkavédelmi ellenőrzések száma” – panaszolta a szocialista politikus.

Hirdetés

Azt is elmondta, hogy az MSZP több akciót is indított a helyzet javítása érdekében: „Például ezért tettünk közzé a múlt héten, a hőségriadó alkalmából, egy olyan videót, amiben azt kértük az emberektől, hogy jelezzék, hogy hol vannak azok a cégek, akik nem tartják be a hőségriadó szabályait. (…) „Tömegével jöttek egyébként! És sajnos, magyar és multinacionális vegyesen.

Hirdetés
Ahol nemhogy azt nem tartották be, hogy egy hőségriadó alkalmával X óránként hány perc szünetet kell beiktatni, hanem kötelező túlórára berendelték őket” többször is, „amikor a legnagyobb hőség volt, reggel 6-tól este 6-ig” – tette hozzá.

Ezeket az eseteket Komjáthi elmondása szerint az MSZP dokumentálja és megindítja az eljárást: „Természetesen ilyenkor mindig az aktuális megyei munkavédelmi hatósághoz ezt továbbítjuk, de olyan elkeserítő helyzetek állhatnak elő, mint például a Suzukinál.

Hirdetés
” Az esetről elmondta: „Felhívtuk a figyelmet arra, hogy a szakszervezet tagjai (amelyet amúgy nem akarnak elismerni) jelezték, hogy nem tartják be a hőségriadó szabályait. Akkor a Suzuki kiadott egy közleményt, hogy ők kértek azonnal egy vizsgálatot és az megállapította, hogy minden jó, csakhogy ez a vizsgálat már aznap volt, amikorra nem volt hőségriadó, illetve az ott dolgozók azt is elmondták, hogy a levegőbefúvóknál mértek, hogy még csak véletlenül se legyen 30 fok fölött.
Hirdetés
”

A műsorban Komjáthi a lehetséges legátfogóbb politikai megoldásról azt mondta: „Ezeket a helyzeteket már csak úgy lehet orvosolni, hogy ha végre a kormány azokért az emberekért fog tenni, akik ezt az országot működtetik. (…) Ezzel szemben a mostani kormány kimondta, hogy alacsonyan kell tartani a béreket, mert az a jó a versenyképesség mindenek fölött!”

A baloldali politikus szerint a kormánnyal ellentétben az MSZP a társadalom érdekéit tartja a legelső helyen: „Ha a dolgozó ember lenne fókuszban, akkor lehetnének magasabb bérek, lehetnének olyan szabályok, amik megvédik a dolgozót, illetve, mondjuk, a magyar egészségügy ki tudná szolgálni kellő színvonalon a magyar dolgozókat, és nem kellene 60 évesen az utcára kerüléstől sem rettegni!” – ismertette Komjáthi Imre, az MSZP alelnöke a Szocialista Párt programjában kitűzött célokat.

Forrás: hirhugo.hu

2019. augusztus 20. (kedd), 20:41

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. november 02. (hétfő), 18:03
Hirdetés

Ezt figyeld!Intett a főszarvas, hogy át akarnak kelni az úton, meg is kapták az elsőbbséget, ahogy kell

Ezt figyeld!Intett a főszarvas, hogy át akarnak kelni az úton, meg is kapták az elsőbbséget, ahogy kell

Nem mindennapi jelenetet örökített meg egy autós pénteken Darnózseli közelében. Egy szarvascsorda érkezett a szántóföld...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. október 10. (szombat), 19:48

Figyelem! Ha műanyag ablakod van most állítsd át téli módra! Megmutatjuk hogyan kell!

Figyelem! Ha műanyag ablakod van most állítsd át téli módra! Megmutatjuk hogyan kell!

Műanyag ablakod van? A hideg előtt érdemes ellenőrizni a beállítását – mutatjuk, mire figyelj!Régebben ősszel sokan...

Mindenegyben blog
2026. október 07. (szerda), 14:07

Már anem kell a koszos és zsíros sütőt súrolgatnom: egy barátnőm megmutatott egy trükköt, és most úgy néz ki, mint új korában, minden erőfeszítés nélkül! ⤵ ? Csak udvarias tagok mondanak köszönetet. ? Cikk a hozzászólásoknál >>>

Már anem kell a koszos és zsíros sütőt súrolgatnom: egy barátnőm megmutatott egy trükköt, és most úgy néz ki, mint új korában, minden erőfeszítés nélkül! ⤵ ? Csak udvarias tagok mondanak köszönetet. ? Cikk a hozzászólásoknál >>>

Már nem is gondolok arra, hogy a koszos, zsíros sütőt sikáljam! A főzőlap és a sütő tisztán tartása napi használat...

Mindenegyben blog
2026. augusztus 11. (kedd), 12:49

Köpni nyelni nem tudtunk – Így néz ki fürdőruhában a 80 éves színésznő, sokak nagy kedvence

Köpni nyelni nem tudtunk – Így néz ki fürdőruhában a 80 éves színésznő, sokak nagy kedvence

Lesifotók készültek Goldie Hawnról – elképesztő formában van 80 évesenGörögország mesés partjain pihen a sztárpárGoldie...

Mindenegyben blog
2026. július 18. (szombat), 06:55

Tudtad, miért szagolgatja a kutya az intim testrészeidet? Meglepő oka van! Mutatjuk

Tudtad, miért szagolgatja a kutya az intim testrészeidet? Meglepő oka van! Mutatjuk

Nemcsak gondozni, megérteni is kellKisállattartóként nemcsak az etetésről, az ápolásról és a megfelelő körülmények...

Mindenegyben blog
2026. június 25. (csütörtök), 16:37

Ettől eláll a szavad: Csézy megmutatta mesés kertjét, a fotó mindent visz! A képet a hozzászólásoknál láthatod.

Ettől eláll a szavad: Csézy megmutatta mesés kertjét, a fotó mindent visz! A képet a hozzászólásoknál láthatod.

Bámulatos kertet mutatott Csézy, a fotó sokak figyelmét azonnal magára vontaCsézy közösségi oldalán egy igazán békés,...

Mindenegyben blog
2026. június 22. (hétfő), 14:33

Kertedben fekete rigó van ? Akkor most jól figyelj, ezt jelenti:

Kertedben fekete rigó van ? Akkor most jól figyelj, ezt jelenti:

Fekete rigó van a kertedben? Akkor most jól figyelj, ezt jelenti:??é?? ?é? ?????? ú??? é? ú??? ? ?????????– A fekete...

Mindenegyben blog
2026. május 14. (csütörtök), 14:59

Orbán Viktor őrizetbe vételéről beszélt Hadházy Ákos: nagy kijelentést tett

Orbán Viktor őrizetbe vételéről beszélt Hadházy Ákos: nagy kijelentést tett

 Hadházy Ákos: Fontos mérföldkő lesz Orbán Viktor őrizetbe vételeHadházy szerint a korrupció lett a választás egyik...

Hirdetés
Hirdetés