HAJDÚ PÉTER EZT A FÜRDŐRUHÁT ADTA A 8 ÉVES NONCSIRA. AZ INTERNETEZŐK LÁZADNAK
Hirdetés
Hirdetés
HAJDÚ PÉTER EZT A FÜRDŐRUHÁT ADTA A 8 ÉVES NONCSIRA. AZ INTERNETEZŐK LÁZADNAK
Bár Hajdú Péter viszonya rendeződni látszik Sarka Katával, a házasságukat már nem áll szándékukban megmenteni. /Éppen ezért a gyerekeket is külön nevelik, egymástól függetlenül járnak nyaralni\./
Hirdetés
Így van ez most is, hiszen éppen Hajdúnál vannak a gyerekek: Noncsi és Dávidka a Balatonnál vakációznak édesapjukkal. Hozzátennénk, Eszter nélkül, hiszen Hajdú még mindig nem mutatta be párját a gyerekeinek.
Hirdetés
Azt pletykálták, hogy nincsenek már együtt, de erre rácáfoltak a Balaton Soundon.
A showman tegnap megosztott egy fotót a kislányáról, amelyen éppen a Balatonba ugrik – tangában. Legalábbis a kommentelők egy része ezt gondolja. Felháborodtak, hogy miért kell egy nyolcéves kislányra tangát adni. Mások nem néznék ki Péterből, hogy így öltözteti Noncsit, bezzeg Sarka Katáról sokan gondolnák….
Hirdetés
Az ominózus kép sokakat felháborított – jogtalanulNos, szerintünk ez egy normális fürdőbugyi, ami csupán a sok ugrálástól néz ki így.
Műanyag ablakod van? A hideg előtt érdemes ellenőrizni a beállítását – mutatjuk, mire figyelj!Régebben ősszel sokan...
Mindenegyben blog 2026. október 07. (szerda), 14:07
Már anem kell a koszos és zsíros sütőt súrolgatnom: egy barátnőm megmutatott egy trükköt, és most úgy néz ki, mint új korában, minden erőfeszítés nélkül! ⤵ ? Csak udvarias tagok mondanak köszönetet. ? Cikk a hozzászólásoknál >>>