Egy egyetem 1 millió forintot fizet 10 nap pihenésért, csupán egyetlen feltételük van

Hirdetés
Egy egyetem 1 millió forintot fizet 10 nap pihenésért, csupán egyetlen feltételük van
Egy egyetem 1 millió forintot fizet 10 nap pihenésért, csupán egyetlen feltételük van
Hirdetés

Az emberek rengeteg dologra képesek, azért, hogy pénzhez jussanak. Ezért vállalnak el, olyan munkákat, ami számukra nem megfelelő, vagy nem teszi őket boldoggá és ezért játszanak szerencsejátékokkal is. Azonban valóban képesek lennénk önként elvállalni, hogy megbetegítsenek minket, csak azért, mert fizetnek érte?

/Az amerikai Saint Louis University pontosan erre kérte az önkénteseit\./
Hirdetés

A bátor jelentkezőknek beadtak egy oltást, ami vagy az általuk kifejlesztett gyógyszert vagy placebót tartalmazott. Ezt követően megfertőzték a pályázókat influenzával, majd megfigyelés alatt tartották őket tíz napig. Ez idő alatt természetesen teljes ellátásban részesültek egy hotelben, ahol internet és tévé is a rendelkezésükre állt, azonban ők maguk nem hagyhatták el a szobájukat.

Hirdetés

Hirdetés

Ezt a kísérletet persze nem ingyen hirdették meg és nem is akármennyit fizetnek a bátor jelentkezőknek:

Kereken 1 millió forintot ajánlanak azoknak, akik hajlandóak influenzásan feküdni tíz napig egy hotelszobában..

Ön vállalná a lázat, köhögést ennyi pénzért?

Forrás: ketkes.com

2019. július 28. (vasárnap), 20:33

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. november 02. (hétfő), 18:03
Hirdetés

Ezt figyeld!Intett a főszarvas, hogy át akarnak kelni az úton, meg is kapták az elsőbbséget, ahogy kell

Ezt figyeld!Intett a főszarvas, hogy át akarnak kelni az úton, meg is kapták az elsőbbséget, ahogy kell

Nem mindennapi jelenetet örökített meg egy autós pénteken Darnózseli közelében. Egy szarvascsorda érkezett a szántóföld...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. október 10. (szombat), 19:48

Figyelem! Ha műanyag ablakod van most állítsd át téli módra! Megmutatjuk hogyan kell!

Figyelem! Ha műanyag ablakod van most állítsd át téli módra! Megmutatjuk hogyan kell!

Műanyag ablakod van? A hideg előtt érdemes ellenőrizni a beállítását – mutatjuk, mire figyelj!Régebben ősszel sokan...

Mindenegyben blog
2026. október 07. (szerda), 14:07

Már anem kell a koszos és zsíros sütőt súrolgatnom: egy barátnőm megmutatott egy trükköt, és most úgy néz ki, mint új korában, minden erőfeszítés nélkül! ⤵ ? Csak udvarias tagok mondanak köszönetet. ? Cikk a hozzászólásoknál >>>

Már nem is gondolok arra, hogy a koszos, zsíros sütőt sikáljam! A főzőlap és a sütő tisztán tartása napi használat...

Mindenegyben blog
2026. augusztus 11. (kedd), 12:49

Köpni nyelni nem tudtunk – Így néz ki fürdőruhában a 80 éves színésznő, sokak nagy kedvence

Köpni nyelni nem tudtunk – Így néz ki fürdőruhában a 80 éves színésznő, sokak nagy kedvence

Lesifotók készültek Goldie Hawnról – elképesztő formában van 80 évesenGörögország mesés partjain pihen a sztárpárGoldie...

Mindenegyben blog
2026. július 18. (szombat), 06:55

Tudtad, miért szagolgatja a kutya az intim testrészeidet? Meglepő oka van! Mutatjuk

Tudtad, miért szagolgatja a kutya az intim testrészeidet? Meglepő oka van! Mutatjuk

Nemcsak gondozni, megérteni is kellKisállattartóként nemcsak az etetésről, az ápolásról és a megfelelő körülmények...

Mindenegyben blog
2026. június 25. (csütörtök), 16:37

Ettől eláll a szavad: Csézy megmutatta mesés kertjét, a fotó mindent visz! A képet a hozzászólásoknál láthatod.

Ettől eláll a szavad: Csézy megmutatta mesés kertjét, a fotó mindent visz! A képet a hozzászólásoknál láthatod.

Bámulatos kertet mutatott Csézy, a fotó sokak figyelmét azonnal magára vontaCsézy közösségi oldalán egy igazán békés,...

Mindenegyben blog
2026. június 22. (hétfő), 14:33

Kertedben fekete rigó van ? Akkor most jól figyelj, ezt jelenti:

Kertedben fekete rigó van ? Akkor most jól figyelj, ezt jelenti:

Fekete rigó van a kertedben? Akkor most jól figyelj, ezt jelenti:??é?? ?é? ?????? ú??? é? ú??? ? ?????????– A fekete...

Mindenegyben blog
2026. május 14. (csütörtök), 14:59

Orbán Viktor őrizetbe vételéről beszélt Hadházy Ákos: nagy kijelentést tett

Orbán Viktor őrizetbe vételéről beszélt Hadházy Ákos: nagy kijelentést tett

 Hadházy Ákos: Fontos mérföldkő lesz Orbán Viktor őrizetbe vételeHadházy szerint a korrupció lett a választás egyik...

Hirdetés
Hirdetés