Az alkoholizmus láthatatlan áldozatai – a családtagok, akik némán szenvednek
Az alkoholizmus láthatatlan áldozatai – a családtagok, akik némán szenvednek.
/Amikor az alkoholizmusról beszélünk, legtöbben arra gondolunk, aki rendszeresen az italhoz nyúl, aki elveszíti a kontrollt, és akinek az élete fokozatosan szétesik\./
A mindennapok bizonytalansága.
Az alkoholizmusban szenvedő ember környezete állandó bizonytalanságban él. Vajon józanul ér haza ma este, vagy megint botrány lesz? Vajon lesz nyugodt vacsora, vagy ismét ordítozás, sértő szavak, netán erőszak? Ez a feszültség folyamatos készenléti állapotban tartja a családtagokat, akik már előre próbálják kitalálni, hogyan kerülhetik el a konfliktust.
Férfiak, akik csendben tűrnek.
Sokan hiszik, hogy csak a nők szenvednek alkoholista férjek mellett, de a valóság ennél összetettebb. Egyre több férfi él együtt italozó feleséggel vagy élettárssal, és ők ugyanúgy átélhetik a szégyent, a csalódást, a félelmet.
A gyerekek, akik túl korán felnőnek.
Az alkoholizmus legsúlyosabb következményeit sokszor a gyerekek viselik. Ők gyakran érzik magukat felelősnek szüleik viselkedéséért, próbálnak békét teremteni, vagy egyszerűen megtanulnak láthatatlanná válni, hogy elkerüljék a bajt. Nem ritka, hogy ezek a gyerekek felnőve maguk is káros mintákat hordoznak tovább – akár párkapcsolatokban, akár saját alkoholhoz fűződő viszonyukban.
A szégyen béklyója.
Az alkoholista mellett élők gyakran nem mernek beszélni a helyzetükről. Félnek a megszégyenítéstől, a kirekesztéstől, attól, hogy „kibeszélik” a családot. Így sokszor teljes elszigeteltségben próbálnak megbirkózni a helyzettel, miközben belül egyre jobban összetörnek.
Van kiút – de nehéz.
Fontos tudni, hogy az alkoholista családtagjai nincsenek egyedül. Léteznek önsegítő csoportok, terápiás lehetőségek, szakemberek, akik támogatást nyújtanak.
A bátorság első lépése.
Beszélni róla, segítséget kérni – ez a legnagyobb bátorság. Az alkoholizmus nemcsak az egyén, hanem az egész család betegsége. A gyógyuláshoz nemcsak az érintettnek, hanem szeretteinek is támogatásra van szükségük.
? Az alkoholizmus láthatatlan áldozatai nem kevésbé fontosak, mint maga a beteg. Aki ilyen helyzetben él, tudnia kell: nincs egyedül, és van remény a szabadulásra.
1. Történet – Feleség szemszögéből.
„Már az esküvőnk előtt is szeretett inni, de akkor még azt hittem, csak fiatalos bohóság. Később jöttem rá, hogy nem tud megállni. Eleinte csak a hétvégéken ivott, aztán már hétköznap esténként is, végül pedig reggel is alkoholszaggal kelt. Én pedig egyre jobban féltem hazamenni. Nem tudtam, hogy aznap este a férjem vagy egy idegen áll majd az ajtóban. Ordítozott, összevissza beszélt, egyszer még a gyerek előtt is meglökött.
2. Történet – Férj szemszögéből.
„Kevés férfi beszél erről, de én egy italozó feleség mellett éltem évekig. Eleinte mindenki csak legyintett: ’Ugyan, nő létére mennyit árthat?’ De én tudtam, milyen, amikor hajnalban kell felkelnem, hogy letakarítsam a hányást a gyerekszoba ajtajából. Tudtam, milyen, amikor az óvodában rám néznek, mert az anyuka megint nem ment a gyerekért időben. És tudtam, milyen, amikor hazudnom kell a családnak és a barátoknak, hogy ’beteg’, miközben csak nem bírt lejönni az italról. Férfiként nekem is szégyen volt segítséget kérni, hiszen azt várják tőlem, hogy erős legyek. De belül összetörtem. Végül én vittem el őt egy csoportba, ahol elkezdődött valami… de a seb bennem máig ott van.
3. Történet – Gyerek szemszögéből.
„Gyerekkoromban mindig tudtam, hogy valami nincs rendben. Az apám sokszor ordított anyával, de volt, hogy velem is. Ha ivott, nem ismertem rá. Volt, hogy játszott velem, viccelődött, aztán egy óra múlva már dühösen csapta be az ajtót. Mindig attól féltem, hogy ha hazajön, baj lesz. A születésnapomon sem tortára emlékszem, hanem arra, hogy apu az asztal alatt feküdt. Sokáig szégyelltem, hogy az apám iszik, és inkább nem hívtam haza senkit. Ma már felnőttem, de a félelem valahogy velem maradt. Mintha sosem lennék igazán biztonságban. Pedig csak azt szerettem volna, hogy egyszer józanul mondja: ’Büszke vagyok rád.’”
4.Történet - Válás– a férj szemszögéből.
Hét éve vagyunk együtt. A kapcsolatunk elején azt hittem, megtaláltam azt a nőt, akivel leélhetem az egész életemet. Amikor megszületett a kislányunk – aki most lassan hároméves lesz – úgy éreztem, hogy minden a helyére került. Egy család lettünk. Az első év gyönyörű volt, ő szoptatta a babát, törődött vele, és én büszke voltam rá.
De ahogy eltelt az idő, minden megváltozott. A gyerekünk egyéves kora után kezdődtek a bajok. Először csak ritkán nyúlt az italhoz, majd egyre sűrűbben. Hozzájött a cigaretta is. Aztán szinte minden este ivott, mintha nem is ugyanaz az ember lett volna, akit valaha szerettem.
Hazajött a munkából, és rögtön az üveghez nyúlt. Éjfélig tartott a szertartás. Addig ivott, amíg el nem fáradt – közben jöttek a drámák, a veszekedések. Semmi nem volt neki jó, mindenbe belekötött. Olyan szavakat vágott hozzám, amiket soha nem felejtek el. Olyan káromkodásokat hallottam tőle, amik egyszerűen belém égtek.
A gyereket én vittem minden reggel a bölcsődébe, mert ő képtelen volt felkelni. Én keltem fel korán, én öltöztettem, én etettem, és én vittem el. Sokszor úgy éreztem, mintha egyedülálló apaként élnék.
Minden egyes italozás végén jött az ajtócsapkodás, a káromkodás, a sértegetés. Ez már egy éve így megy. Egy éve nem ismerek nyugalmat. Egy éve érzem, hogy valami meghalt bennem.
És tudod mi a legszomorúbb? Hogy még ha egyik napról a másikra le is állna, ha soha többé nem inna egyetlen kortyot sem, én akkor sem tudnék már vele maradni.
Külön alszunk. Nem bírom elviselni, ahogy a szobát megtölti az alkohol szaga. Az ő lehelete, az ágy körüli levegő mindent átitat. Fullasztó. És közben látom, hogy panaszkodik egész nap, minden rossz neki, mindenért másokat hibáztat. Egyik pillanatban mosolyog, a következőben már kiabál, ordít, dührohamot kap.
És közben a gyerekünk is ezt látja. Ez a legnagyobb fájdalom. Hogy azt a kis lelket, akinek boldog gyerekkort akartam adni, belerángatja ebbe az egészbe.
Én döntöttem. Nem bírom tovább. Nem akarok egy olyan nő mellett élni, akit nem tartok már nőnek. Nem akarok minden nap részegséggel, feszültséggel, dühvel élni. Ezért elválok. Nem bosszúból, nem gyűlöletből – hanem azért, mert szeretném, ha a gyerekem egy nyugodtabb, tisztább világban nőhetne fel.
Ez az én történetem. Egy férj története, aki hitt a szerelemben, hitt a családban – de az alkohol mindent elvett.
Magyarországon mintegy 800 ezer ember alkoholbeteg – szinte minden családra jut egy érintett
Zacher Gábor toxikológus hétfőn az M1 aktuális csatornán arról beszélt, hogy hazánkban közel 800 ezer ember szenved alkoholbetegségben, ami azt jelenti, hogy szinte minden családot érint a probléma.
A szakember kiemelte: tiszta szeszben kifejezve (96%-os alkohol) a magyarok fejenként átlagosan 14 litert fogyasztanak évente, és ennek következményeként évente mintegy 30 ezer ember hal meg alkoholhoz köthető megbetegedésekben.
Zacher szerint Magyarországon a kábítószer jóval kisebb problémát jelent, mint az alkohol: jelenleg körülbelül 20 ezer kábítószerfüggő van, és évente alig 40 ember veszti életét drog okozta megbetegedésben.
Ennek okát abban látja, hogy a kábítószerekről sokkal többet beszélnek a közbeszédben, míg az alkoholproblémák tabutémának számítanak. Véleménye szerint elengedhetetlen lenne egy országos alkoholfogyasztási stratégia, amely egy alapos felmérésből és egy hosszú távú jövőképből állna.
A toxikológus arra is felhívta a figyelmet, hogy Európában évről évre jelennek meg új kábítószerek. Az Európai Drogmonitorozási Központ adatai szerint 2023-ban 55 új szert regisztráltak, 2017-ben 51-et, 2016-ban 80-at, az azt megelőző évben pedig több mint 100-at. Ezek jelentős része Kínából érkezik – tette hozzá.
Forrás: szemlelek.net
2019. július 30. (kedd), 20:03
