A vártnál is több, összesen öt és fél ezer migráns érkezett Horvátországba csütörtök reggelig - jelentette a horvát sajtó csütörtökön
/Ranko Ostojic belügyminiszter szerdán éjszaka újságíróknak nyilatkozva elmondta, hogy jelenleg ellenőrzés alatt tartják a határt, de ha nagyobb migránshullám érkezik Szerbiából, akkor teljesen más módszert kell alkalmazniuk\./
Hirdetés
"Ez azt jelenti, hogy az Európai Uniónak hot spotokat kell építeni, hogy ott regisztrálják őket, még mielőtt a migránsok Horvátországba jönnének" - mondta.
A migránsok egy részét az éjszaka folyamán már Zombor felé irányították a szerb hatóságok a horvátok kérésére, a vajdasági Bácsbezdán és a horvátországi Kiskőszeg (Batina) határátkelőre. Ez már a Baranyai háromszög, amely a magyar határ túloldalán fekszik.
Hirdetés
Hirdetés
Sajtóbeszámolók szerint szerda este még buszokkal szállították az embereket a tovarniki határátkelőről a befogadóállomásokra, éjszaka vonat is indult, amely 800 migránst szállított el. A 24 sata című napilap szerint azonban új vonatok és buszok nem érkeztek a határátkelőre, ahol már több ezren gyűltek össze.
A lap újságírója szerint a helyzet "kezd ahhoz hasonlítani, amit Szerbiában és Magyarországon lehetett látni". A tovarniki vasútállomáson egyetlen mobil WC áll rendelkezésre a migránsoknak, és egyetlen csap van, amelyből ihatnak, és amely előtt folyamatos a sor.
Hirdetés
Vesna Pusic külügyminiszter szerdán a késő esti híradóban arról beszélt, hogy Horvátország néhány ezer menekülttel még meg tud birkózni, de több tízezerrel már nem. A műsorvezető kérdésére, mit fog akkor tenni a kormány, ha az illegális határsértők száma folyamatosan nő, azt válaszolta, segítséget kérnek az EU többi országától.
A menedékkérők azután indultak meg az általuk eddig elkerült Horvátország felé, hogy a magyar hatóságok a magyar-szerb határon - amelyen keresztül az elmúlt hónapokban több mint 160 ezer határsértő lépett magyar területre - kedden határzárat léptettek életbe.
Horvátország területére lépve a migránsok egyúttal az Európai Unió területére is léptek, bár nem jutottak be a belső határellenőrzés nélküli schengeni övezetbe, amelynek a Horvátországgal szomszédos Magyarország és Szlovénia is tagja.
Válságtörzset hoz létre a horvát kormány
Válságtörzset hoz létre a horvát kormány csütörtöki ülésén a menekülthelyzet kezelésére - jelentette a horvát sajtó.
Hirdetés
A válságtörzs feladata az lesz, hogy koordinálja azoknak a szervezeteknek és intézményeknek a tevékenységét, amelyek a migránsok humanitárius ellátásával foglalkoznak - áll a kormány közleményében. A válságstábot Ranko Ostojic belügyminiszter irányítja.
Eközben a parlamentben ellenzéki képviselők keményen bírálják a kormányt a migránsválság miatt. Damir Kajin, az Isztriai Demokraták (ID) képviselője például azt a kérdést tette fel, hogy meddig kívánja még Horvátország demonstrálni Európának, hogy mennyire emberséges.
Hirdetés
Szerinte a kormány felelőtlenül viselkedik, és nem számol a következményekkel.
Kolinda Grabar-Kitarovic államfő a sajtónak nyilatkozva kijelentette, nem jó, hogy ennyi migráns érkezik az országba és az sem jó, hogy a kukoricáson keresztül próbálnak meg illegálisan bejutni. "Nem vagyok elégedett azzal, amit látok, sokkal jobban kell védeni a határokat, és arra hívom fel a bevándorlókat, hogy a legális határátkelőhelyeket használják" - mondta.
A migránsok egy részét a horvátok kérésére még szerda éjszaka Zombor felé, a vajdasági Bácsbezdán és a horvátországi Kiskőszeg (Batina) közötti határátkelőre irányították a szerb hatóságok. Ez már a Baranyai háromszög, amely a magyar határ túloldalán fekszik. A migránsokat innen az Eszék melletti Csepénybe (Cepinj) viszik, ahol egy elmegyógyintézetet alakítottak át a fogadásukra, és a helyi sajtó szerint sátrakat is felállítottak az udvaron. A migránsok gyalog kelnek át a hídon Bezdánból Kiskőszegre, majd onnan buszokkal szállítják tovább őket. Sajtóértesülések szerint 600 migránst várnak Csepénybe csütörtökön.
A legtöbb híradás és újságcikk úgy kezdődik, hogy "a magyarokkal ellentétben Horvátország megmutatta, mennyire emberséges". Közben a migránsok számának növekedésével egyre több olyan kép is napvilágot látott, amelyen több ezer ember tölti a szabadban az éjszakát a vasúti sínek mellett.
Hirdetés
Továbbá a vöröskereszt, valamint más karitatív szervezetek is felhívták a kormány és a lakosság figyelmét arra, hogy kifogytak a tartalékokból, és próbáljanak meg utánpótlást biztosítani.
Csütörtök reggel nyolc óráig közel 6000 migráns lépett be Horvátországba. Horvátország területére lépve a migránsok egyúttal az Európai Unió területére is léptek, bár nem jutottak be a belső határellenőrzés nélküli schengeni övezetbe, amelynek a Horvátországgal szomszédos Magyarország és Szlovénia is tagja.
A menedékkérők azután indultak meg az általuk eddig elkerült Horvátország felé, hogy a magyar hatóságok a magyar-szerb határon - amelyen keresztül az elmúlt hónapokban több mint 160 ezer határsértő lépett magyar területre - kedden határzárat léptettek életbe.
Itt a poloskainvázió: 14 olcsó, házi trükk a poloskák ellenŐsszel, amikor hűvösebbre fordul az idő, a poloskák egyre...
Mindenegyben blog 2025. október 09. (csütörtök), 18:42
Juditkám.. kis csillagom.. ! Bizony, jár a taps, hiszen nagyon úgy néz ki, bevált a valódi " mesterterv ". - Marika néni a népszerű nyugdíjas nyílt levelet írt, ami megér egy misét...
Ne piszkáld az ötven felettieket. Ők nem csak egy másik generáció: igazi túlélők.Ötévesen már az edényfedő hangjából...
Mindenegyben blog 2025. július 31. (csütörtök), 14:47
Emlékszel még rá? ? Ez a legendás színésznő éveken át milliók szívét rabolta el! ?? Most 8️⃣2️⃣ éves korában örökre búcsút intett nekünk... ?? De amit maga után hagyott, az örökké él! ✨ Idős korában is lenyűgözött mindenkit kifinomultságával, tartásával és időtlen szépségével. ? Sokan csak most döbbennek meg, milyen gyönyörű volt utolsó éveiben is! ?? Kíváncsi vagy, hogyan festett, amikor utoljára kamera elé állt? ?? ?? Görgess le a legfelső kommenthez, és nézd meg a gyönyörű képeket – méltó emlék egy igazi ikonról! ⬇️⬇️⬇️