Ezért lesz vége a világnak szeptember 28-án! Vagy nem

Hirdetés
Ezért lesz vége a világnak szeptember 28-án! Vagy nem
Ezért lesz vége a világnak szeptember 28-án! Vagy nem
Ezért lesz vége a világnak szeptember 28-án! Vagy nem
Hirdetés
A világ egyre több pontján készülnek arra, hogy szeptember 28-án, hétfőn véget ér a földi élet. Az apokalipszis eljövetelét több dologtól várják és várták, megnéztük, hogy melyik bekövetkeztének mennyi az esélye.

/Az Egyesült Államokban már több tízezer ember pánikszerű vásárlásba kezdett, hogy felkészüljön a szeptember 28\-ára várt világvégére, és azt kutatják, milyen atom\- és katasztrófabiztos bunkeren lehetne átvészelni a hátralévő életüket\./

Hirdetés
Megvizsgáltuk, hogy valóban van-e ok tartani az apokalipszistől. Öt dologtól várják a teljes földi pusztulást, de megnyugtatunk mindenkit. Nagy valószínűséggel szeptember 29-i, keddi napot is ugyanúgy fogjuk majd elkezdeni, mint az eddigieket.
Hirdetés

Vérhold érkezik, Jézus visszatér és mindannyiunkkal végez.

2007. szeptember 28-án vérvörössé fog válni a Hold, és ez a hívők szerint Jézus második eljövetelét és egyben a világ katasztrofális végzetét jelentette.

Hirdetés
A Bibliában erre számos bizonyíték van, az egyik próféta könyvében az alábbi mondat áll: „A nap sötétséggé válik, a hold pedig vérré, minekelőtte eljő az Úrnak nagy és rettenetes napja”. A jelenség a Vérhold-elmélet nevet kapta és John Hagee írt egy könyvet is 2007-ben és ebben azt állította, szeptember 28-án lesz látható különös jelenség után csapások sora éri a Földet. Még ha ez azóta valóban meg is történt kisebb események formájában, a Föld nem pusztult el.
Hirdetés

A Nagy Hadronütköztető megnyit egy fekete lyukat.

Sokan úgy gondolják, hogy a Európai Nukleáris Kutatási Szervezet francia-svájci határon található Nagy Hadronütköztető részecskegyorsítója annyi energiát szabadít fel, hogy attól egy fekete lyuk nyílik, ami elnyeli a földet. Ezt a teóriát több soron cáfolták, legutóbb az Alabama Egyetem kutatói írták meg, hogy erre tudományosan és a puszta tényeket ismerve egy fikarcnyi esély sincs.

Meteor pusztítja el az egész bolygót.

Ez egy szép és divatos teória, ám a valóság az, hogy egy olyan méretű aszteroidát, ami az egész földi életet semmissé tehetné már hónapokkal vagy évekkel korábban tudnának azonosítani a csillagászati központokban.

Hirdetés
A NASA szinte minden héten kénytelen közleményt kiadni, hogy nincsen olyan meteor, ami nagy sebességgel a bolygónk felé tartana.

Hirdetés

A Hold miatt vulkánon törnek ki.

Mivel a Hold folyamatosan közeledik a Földhöz, egyes „tudósok” azt állítják, hogy a túlzott közeledéstől előbb-utóbb az összes felszínünkön található vulkán kitörik, földrengésen lesznek, amiknek borzasztó következményei lehetnek a lakosságra nézve.

– Ez egyszerűen nem igaz. A két dolognak nincs ennyire szignifikánsan köze egymáshoz. – idézi az All About Space magazin Gemma Lavendert.

Hirdetés

Összeomlik a tőzsde, a pénzügyi válság legyűri a világot.

Anne Graham Lotz amerikai evangélista azt jósolta, szeptember 28-án egyik pillanatról a másikra összeomlanak a világ pénzintézetei, a tőzsde, a bankok, amitől akkora pánik lesz úrrá az Egyesült Államokban, hogy az az egész világot maga alá temeti. Azt nem tudjuk garantálni, hogy a banki rendszer nem fog soha sem összeomlani, ám Mark Carney, a Bank of England munkatársa a brit Metronak elmondta, hogy a kínai piac erősödése miatt az egész világpiac erősödik, így összeomlástól mostanában nem kell tartani.

Forrás: www.borsonline.hu

2015. szeptember 17. (csütörtök), 19:43

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. november 02. (hétfő), 18:03
Hirdetés

Ezt figyeld!Intett a főszarvas, hogy át akarnak kelni az úton, meg is kapták az elsőbbséget, ahogy kell

Ezt figyeld!Intett a főszarvas, hogy át akarnak kelni az úton, meg is kapták az elsőbbséget, ahogy kell

Nem mindennapi jelenetet örökített meg egy autós pénteken Darnózseli közelében. Egy szarvascsorda érkezett a szántóföld...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. október 10. (szombat), 19:48

Figyelem! Ha műanyag ablakod van most állítsd át téli módra! Megmutatjuk hogyan kell!

Figyelem! Ha műanyag ablakod van most állítsd át téli módra! Megmutatjuk hogyan kell!

Műanyag ablakod van? A hideg előtt érdemes ellenőrizni a beállítását – mutatjuk, mire figyelj!Régebben ősszel sokan...

Mindenegyben blog
2026. október 07. (szerda), 14:07

Már anem kell a koszos és zsíros sütőt súrolgatnom: egy barátnőm megmutatott egy trükköt, és most úgy néz ki, mint új korában, minden erőfeszítés nélkül! ⤵ ? Csak udvarias tagok mondanak köszönetet. ? Cikk a hozzászólásoknál >>>

Már anem kell a koszos és zsíros sütőt súrolgatnom: egy barátnőm megmutatott egy trükköt, és most úgy néz ki, mint új korában, minden erőfeszítés nélkül! ⤵ ? Csak udvarias tagok mondanak köszönetet. ? Cikk a hozzászólásoknál >>>

Már nem is gondolok arra, hogy a koszos, zsíros sütőt sikáljam! A főzőlap és a sütő tisztán tartása napi használat...

Mindenegyben blog
2026. augusztus 11. (kedd), 12:49

Köpni nyelni nem tudtunk – Így néz ki fürdőruhában a 80 éves színésznő, sokak nagy kedvence

Köpni nyelni nem tudtunk – Így néz ki fürdőruhában a 80 éves színésznő, sokak nagy kedvence

Lesifotók készültek Goldie Hawnról – elképesztő formában van 80 évesenGörögország mesés partjain pihen a sztárpárGoldie...

Mindenegyben blog
2026. július 18. (szombat), 06:55

Tudtad, miért szagolgatja a kutya az intim testrészeidet? Meglepő oka van! Mutatjuk

Tudtad, miért szagolgatja a kutya az intim testrészeidet? Meglepő oka van! Mutatjuk

Nemcsak gondozni, megérteni is kellKisállattartóként nemcsak az etetésről, az ápolásról és a megfelelő körülmények...

Mindenegyben blog
2026. június 25. (csütörtök), 16:37

Ettől eláll a szavad: Csézy megmutatta mesés kertjét, a fotó mindent visz! A képet a hozzászólásoknál láthatod.

Ettől eláll a szavad: Csézy megmutatta mesés kertjét, a fotó mindent visz! A képet a hozzászólásoknál láthatod.

Bámulatos kertet mutatott Csézy, a fotó sokak figyelmét azonnal magára vontaCsézy közösségi oldalán egy igazán békés,...

Mindenegyben blog
2026. június 22. (hétfő), 14:33

Kertedben fekete rigó van ? Akkor most jól figyelj, ezt jelenti:

Kertedben fekete rigó van ? Akkor most jól figyelj, ezt jelenti:

Fekete rigó van a kertedben? Akkor most jól figyelj, ezt jelenti:??é?? ?é? ?????? ú??? é? ú??? ? ?????????– A fekete...

Mindenegyben blog
2026. május 14. (csütörtök), 14:59

Orbán Viktor őrizetbe vételéről beszélt Hadházy Ákos: nagy kijelentést tett

Orbán Viktor őrizetbe vételéről beszélt Hadházy Ákos: nagy kijelentést tett

 Hadházy Ákos: Fontos mérföldkő lesz Orbán Viktor őrizetbe vételeHadházy szerint a korrupció lett a választás egyik...

Hirdetés
Hirdetés