Így néz ki most Piros Ildikó 76 évesen smink nélkül.Boldog szülinapot - küldjünk neki sok szívecskét ❤??́??? ? ?????́???́??́?????́?!?

Hirdetés
Így néz ki most Piros Ildikó 76 évesen smink nélkül.Boldog szülinapot -  küldjünk neki sok szívecskét ❤??́??? ? ?????́???́??́?????́?!?
Hirdetés

Nem hiszed el, milyen elképesztően néz ki 76 évesen is Piros Ildikó.

/A kecskeméti születésű színésznő már négyéves korában színpadon játszott, később zongora\- és táncórákra járt, imádta a verseket, irodalomtanár szeretett volna lenni\./

Hirdetés
Érettségi után mégis a Színház- és Filmművészeti Főiskolára jelentkezett. 1970-ben együtt végzett Kern Andrással, Sunyovszky Szilviával, Bodnár Erikával, Verebes Istvánnal. Harmadéves főiskolásként főszereppel mutatkozott be a Madách Színházban, ahol diplomája megszerzése után végleges szerződést kapott. Harminchét éven át, 2007-ig volt a társulat tagja, azóta örökös tag. 2007 és 2012 között a Soproni Petőfi Színház társulatának tagja volt, 2010-től a Turay Ida Színház társulatában is játszik.
Hirdetés

[adSulvo]

Színpadi szerepkörét meghatározta finom szépsége, a lényéből áradó szelídség és tisztaság. Nemcsak ő volt hűséges a Madách társulatához, hanem a színházi vezetés bizalma is töretlen volt iránta az elmúlt évtizedekben.

Hirdetés
Minden téren bizonyíthatott: klasszikus és modern drámák hősnőit formálta meg sikerrel, vígjátékokban, tragédiákban egyaránt szerepet kapott. Hosszú pályafutása alatt egy darabban több szerepet is eljátszhatott. (Az Ármány és szerelemben például fiatalon Lujzát, később pedig Lady Milfordot alakította. Jelentősebb színpadi szerepei: Lujza (Schiller: Ármány és szerelem), Nyina (Csehov: Sirály), Desdemona (Shakespeare: Othello), Mira (Sarkadi Imre: Elveszett paradicsom), Lisbeth (Sütő András: Egy lócsiszár virágvasárnapja), Ophelia (Shakespeare: Hamlet), Mária Lujza (Rostand: A sasfiók), Gertrúd, dán királyné (Shakespeare: Hamlet), Mauks Ilona (Görgey Gábor: Mikszáth különös házasságai), Marlborough hercegné (Scribe: Egy pohár víz).
Hirdetés

Számos filmben és tévéjátékban láthattuk: A veréb is madár (1968), Hahó, Öcsi (1971), Lila ákác (1972), Macskajáték (1974), Gyertek el a névnapomra (1983). Egyik főszereplője volt a Rózsa Sándor és a Kisváros című televíziós sorozatoknak, ő játszotta Zsuzsannát, a diakonisszát Szabó Magda Abigél című regényének nagy sikerű tévéváltozatában.

Hirdetés
Cikknek nincs vége lapozz!

Elsősorban színpadi színésznőnek tartja magát. Hisz abban, hogy a harmadik évezred elején is van küldetése a színháznak, hogy a színésznek a következő nemzedéknek is át kell adnia a játék örömét és hitét. A szép nyelven “beszélő” színházat szereti, “ahol nemes műveket nemesül tolmácsolnak”, de a modern dolgokra is nyitott, 2016-ban például Kovács Ákos Ugyanúgy című dalának videoklipjében is szerepet vállalt.

Hirdetés

2000 és 2014 között színészi játékot tanított a Magyar Táncművészeti Főiskolán. Férjével, a szintén Kossuth-díjas Huszti Péterrel negyvennégy éve élnek együtt, a színpadon is számos szerelmespárt alakítottak. Legutóbb Alekszej Arbuzov Kései találkozás című darabjában egy idősebb pár, a hóbortos cirkuszos nő és a mogorva professzor egymásra találásának történetét mesélték el. Művészi munkáját 1982-ben Jászai Mari-díjjal, 2003-ban érdemes művész címmel ismerték el. 2012-ben Kossuth-díjjal tüntették ki “a lényéből áradó szelíd tisztasággal megformált színházi és filmszerepeiért, sokoldalú, nagy sikerű művészi pályafutása elismeréseként. 2014-ben megkapta a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) Tolnay Klári-emlékérmét.

Hirdetés
2017-ben Arany Medál életműdíjat kapott.

Most 70 évesen is elképesztően néz ki Piros Ildikó

mti

 

2024. május 16. (csütörtök), 06:46

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. november 02. (hétfő), 18:03
Hirdetés

Ezt figyeld!Intett a főszarvas, hogy át akarnak kelni az úton, meg is kapták az elsőbbséget, ahogy kell

Ezt figyeld!Intett a főszarvas, hogy át akarnak kelni az úton, meg is kapták az elsőbbséget, ahogy kell

Nem mindennapi jelenetet örökített meg egy autós pénteken Darnózseli közelében. Egy szarvascsorda érkezett a szántóföld...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. október 10. (szombat), 19:48

Figyelem! Ha műanyag ablakod van most állítsd át téli módra! Megmutatjuk hogyan kell!

Figyelem! Ha műanyag ablakod van most állítsd át téli módra! Megmutatjuk hogyan kell!

Műanyag ablakod van? A hideg előtt érdemes ellenőrizni a beállítását – mutatjuk, mire figyelj!Régebben ősszel sokan...

Mindenegyben blog
2026. október 07. (szerda), 14:07

Már anem kell a koszos és zsíros sütőt súrolgatnom: egy barátnőm megmutatott egy trükköt, és most úgy néz ki, mint új korában, minden erőfeszítés nélkül! ⤵ ? Csak udvarias tagok mondanak köszönetet. ? Cikk a hozzászólásoknál >>>

Már anem kell a koszos és zsíros sütőt súrolgatnom: egy barátnőm megmutatott egy trükköt, és most úgy néz ki, mint új korában, minden erőfeszítés nélkül! ⤵ ? Csak udvarias tagok mondanak köszönetet. ? Cikk a hozzászólásoknál >>>

Már nem is gondolok arra, hogy a koszos, zsíros sütőt sikáljam! A főzőlap és a sütő tisztán tartása napi használat...

Mindenegyben blog
2026. augusztus 11. (kedd), 12:49

Köpni nyelni nem tudtunk – Így néz ki fürdőruhában a 80 éves színésznő, sokak nagy kedvence

Köpni nyelni nem tudtunk – Így néz ki fürdőruhában a 80 éves színésznő, sokak nagy kedvence

Lesifotók készültek Goldie Hawnról – elképesztő formában van 80 évesenGörögország mesés partjain pihen a sztárpárGoldie...

Mindenegyben blog
2026. július 18. (szombat), 06:55

Tudtad, miért szagolgatja a kutya az intim testrészeidet? Meglepő oka van! Mutatjuk

Tudtad, miért szagolgatja a kutya az intim testrészeidet? Meglepő oka van! Mutatjuk

Nemcsak gondozni, megérteni is kellKisállattartóként nemcsak az etetésről, az ápolásról és a megfelelő körülmények...

Mindenegyben blog
2026. június 25. (csütörtök), 16:37

Ettől eláll a szavad: Csézy megmutatta mesés kertjét, a fotó mindent visz! A képet a hozzászólásoknál láthatod.

Ettől eláll a szavad: Csézy megmutatta mesés kertjét, a fotó mindent visz! A képet a hozzászólásoknál láthatod.

Bámulatos kertet mutatott Csézy, a fotó sokak figyelmét azonnal magára vontaCsézy közösségi oldalán egy igazán békés,...

Mindenegyben blog
2026. június 22. (hétfő), 14:33

Kertedben fekete rigó van ? Akkor most jól figyelj, ezt jelenti:

Kertedben fekete rigó van ? Akkor most jól figyelj, ezt jelenti:

Fekete rigó van a kertedben? Akkor most jól figyelj, ezt jelenti:??é?? ?é? ?????? ú??? é? ú??? ? ?????????– A fekete...

Mindenegyben blog
2026. május 14. (csütörtök), 14:59

Orbán Viktor őrizetbe vételéről beszélt Hadházy Ákos: nagy kijelentést tett

Orbán Viktor őrizetbe vételéről beszélt Hadházy Ákos: nagy kijelentést tett

 Hadházy Ákos: Fontos mérföldkő lesz Orbán Viktor őrizetbe vételeHadházy szerint a korrupció lett a választás egyik...

Hirdetés
Hirdetés