Szorzótábla skandálás, kék köpeny, hátratett kéz... - Ismerős

Hirdetés
Szorzótábla skandálás, kék köpeny, hátratett kéz... - Ismerős
Hirdetés
A hatvanas-hetvenes években még megszokott fegyelmezési módszer volt az iskolákban a hátratett kéz. Jelentkezni pedig fél kézzel kellett, mutató-középső ujj felemelésével, másik kezet a hát mögé
helyezve. 

/Abban az időben még óra előtt a tanterem előtt kettesével kellett sorakozni, az első óra előtt példamondatot mondtak a gyerekek közösen, ez általában egy ismert vers tanulással, munkával összefüggő részlete volt\: pld\./
Hirdetés
"Dolgozni csak pontosan, szépen, ahogy a csillag megy az égen, úgy érdemes"

Hirdetés

Az első nagyszünetben a gyermekek az osztályteremben fogyasztották el uzsonnájukat, az alsó osztályokban a tanár felügyelete mellett.

A reggelihez pedig vászonszalvéta, kispohár is dukált. A tanítás végén a tisztasági felelős ellenőrizte, hogy a nebulók nem hagynak-e a padban szemetet. A tábla letörlése a hetes feladata volt. És a gyülekezési időben a rend fenntartása.

Ekkor még fegyelmezési eszköz volt a körmös - bár nem hivatalosan, a szülők nem berzenkedtek ellene. Sokszor előfordult a kollektív büntetés, ami ma már nem megengedett.
Hirdetés

Számolni "számológéppel" - abakusszal -  tanultak, minden osztálytan állt egy, és minden gyerek találkozott vele közelebbről is, hisz a felelések egy része ott zajlott le. Mind a betűk, mind a szorzótábla az osztályterem falán ki volt táblázva.
Hirdetés
Elsőben hangosan olvastatták róla a gyerekeket, a szorzótáblát pedig harmadikban. Ha kellett, visszafele is...

Még voltak őrsök, kisdobosok, nagydobosok. Őrsvezető, őrsi napló.
Hirdetés
És ha történt valami érdekes, vagy fontos dolog, esetleg valaki nagyon "rosszat" csinált, akkor azt a faliújságon közzétették. De ugyanígy adták tudtára a gyerekeknek azt is, hogy mikor lesz pld. fém, rongy, papírgyűjtés.

Telente - ha nagy volt a hideg - szénszünet volt az iskolában. De olyan is volt, amikor kabátban ültek a padban, mert már kevés volt a tüzelő.

Hirdetés
Az ötvenes években még volt osztályvizsga is, amikor szüleik jelenlétében adtak számot egy év alatt szerzett tudásukról. Erről készült az alábbi videó, melynek narrátora a következőkről beszél:

Hirdetés

Vizsgáznak Oldal Anna tanító néni növendékei a Horváth Mihály téri iskola első osztályában. Fanni néni már 44 éve tanít, és mindig a legkisebbeket. Borsai Gabi feleletét izgatottan figyeli édesapja, ő is Fanni néni tanítványa volt 30 évvel ezelőtt. Vizsga után elbúcsúznak a gyerekek. Borsai papa a szülők és a régi kis tanítványok nevében mond köszönetet. Az első bizonyítvány. És mialatt papák és mamák boldogan hazafelé indulnak kisiskolásaikkal, Fanni néni egyedül maradt.

Hogy fáj ilyenkor, hogy elveszíti őket, hiszen egy évig az ő gyerekei voltak. Itt ültek ezekben a kispadokban. Az együtt töltött sok-sok nap mindmegannyi kedves emlék. A nagy igyekezettel leírt első szavak. Ismerkedés az egyszer egy rejtelmeivel, és az olvasás csodálatos tudományával. Az apró csintalanságok. Gondolatai visszaszállnak a távolabbi múltba is, négy évtized emlékeihez.

Ő írta ezeket a tankönyveket. Drága Fanni néni! Hány és hány levélben szólították így. Néhány napja egyik régi tanítványa így írt. Amikor elcsöndesedik az iskola, gondoljon arra, hogy volt tanítványai szeretettel őrzik emlékét, és mindig hálával gondolnak első tanítójukra. Drága Fanni néni! Jó pihenést a nyáron! Őszre új kis elsősökkel népesül be az iskola, hogy őket is megtanítsa az ábécére.

2024. május 16. (csütörtök), 20:17

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2025. november 02. (vasárnap), 09:49
Hirdetés

Futótűzként terjed Zséda és Kökény Attila gyönyörű dala ?

Futótűzként terjed Zséda és Kökény Attila gyönyörű dala ?

 ? Kökény Attila és Zséda újra együtt: megérkezett a „Csókolj még egyszer” – egy dal, ami azonnal belopja magát a...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2025. október 15. (szerda), 14:03

Ilyet még nem láttál ! Az aprócska Nótár Mary káprázatosan énekelte a hatalmas Pavarotti egyik legszebb áriáját! ? Videón a lenyűgöző produkció

Ilyet még nem láttál ! Az aprócska Nótár Mary káprázatosan énekelte a hatalmas Pavarotti egyik legszebb áriáját! ? Videón a lenyűgöző produkció

Az aprócska Nótár Mary káprázatosan énekelte a hatalmas Pavarotti egyik legszebb áriáját! ? Videón a lenyűgöző...

Mindenegyben blog
2025. október 11. (szombat), 21:02

Itt a poloskainvázió: 14 olcsó, házi trükk a poloskák ellen

Itt a poloskainvázió: 14 olcsó, házi trükk a poloskák ellen

Itt a poloskainvázió: 14 olcsó, házi trükk a poloskák ellenŐsszel, amikor hűvösebbre fordul az idő, a poloskák egyre...

Mindenegyben blog
2025. október 09. (csütörtök), 18:42

Juditkám.. kis csillagom.. ! Bizony, jár a taps, hiszen nagyon úgy néz ki, bevált a valódi " mesterterv ". - Marika néni a népszerű nyugdíjas nyílt levelet írt, ami megér egy misét...

Juditkám.. kis csillagom.. ! Bizony, jár a taps, hiszen nagyon úgy néz ki, bevált a valódi " mesterterv ". - Marika néni a népszerű nyugdíjas nyílt levelet írt, ami megér egy misét...

Juditkám.. kis csillagom.. ! Bizony, jár a taps, hiszen nagyon úgy néz ki, bevált a valódi " mesterterv ". - Marika...

Mindenegyben blog
2025. augusztus 14. (csütörtök), 08:30

Ne piszkáld az ötven felettieket. Ők nem csak egy másik generáció: igazi túlélők...ha 50 felett vagy, csak akkor olvasd el..

Ne piszkáld az ötven felettieket. Ők nem csak egy másik generáció: igazi túlélők...ha 50 felett vagy, csak akkor olvasd el..

Ne piszkáld az ötven felettieket. Ők nem csak egy másik generáció: igazi túlélők.Ötévesen már az edényfedő hangjából...

Mindenegyben blog
2025. július 31. (csütörtök), 14:47

Emlékszel még rá? ? Ez a legendás színésznő éveken át milliók szívét rabolta el! ?? Most 8️⃣2️⃣ éves korában örökre búcsút intett nekünk... ?? De amit maga után hagyott, az örökké él! ✨ Idős korában is lenyűgözött mindenkit kifinomultságával, tartásával és időtlen szépségével. ? Sokan csak most döbbennek meg, milyen gyönyörű volt utolsó éveiben is! ?? Kíváncsi vagy, hogyan festett, amikor utoljára kamera elé állt? ?? ?? Görgess le a legfelső kommenthez, és nézd meg a gyönyörű képeket – méltó emlék egy igazi ikonról! ⬇️⬇️⬇️

Időtlen szépség! ? Nézd meg, hogyan festett ez a hollywoodi legenda idősebb korában!?✨ A szőrmés bikini nem csak egy...

Mindenegyben blog
2025. július 29. (kedd), 15:04

Felismerted ezt a sztárpárt? ?❤️ Ők Hollywood egyik legstabilabb párosa, akik már évtizedek óta együtt vannak – de sosem házasodtak össze! ?

Felismerted ezt a sztárpárt? ?❤️ Ők Hollywood egyik legstabilabb párosa, akik már évtizedek óta együtt vannak – de sosem házasodtak össze! ?

Hollywood egyik legbékésebb párja, akik úgy döntöttek, hogy nem házasodnak össze”: Kitalálod, kik ők?Amikor a...

Mindenegyben blog
2025. július 29. (kedd), 06:52

Van egy félelem, amiről alig beszélünk – pedig ott bujkál mindannyiunkban...

Van egy félelem, amiről alig beszélünk – pedig ott bujkál mindannyiunkban...

Van egy félelem, amiről alig beszélünk – pedig ott bujkál mindannyiunkban...Nem a ráncokról szól. Nem a sétapálcáról, a...

Hirdetés
Hirdetés