Jézus DNS-ének vizsgálata hihetetlen dolgokra derített fényt, amit az egyház eltitkol előlünk?

Hirdetés
Jézus DNS-ének vizsgálata hihetetlen dolgokra derített fényt, amit az egyház eltitkol előlünk?
Hirdetés

Az eredmények nem csak bizonyítják, hogy létezik Isten, de mindenki életét megváltoztathatják!.

Meglehet a végső bizonyíték arra, hogy Jézus valóban Isten fia volt. /Ráadásul még egy megdöbbentő titok is kirajzolódott abból a több ezer éves vérmintából, ami feltételezhetően tényleges Jézustól származik\./

Hirdetés

A felfedezés minden ember életét megváltoztathatja. A felfedezéskor jelenlévő izraeli kutatók élete teljes fordulatot vett az eset után.

Krisztus vére ugyanis több ezer éves kora ellenére ÉLŐ vér volt…

A Ron Wyatt által talált minta egy barlangban volt a barlang mennyezetére tapadva. Amikor a barlangra rátaláltak, azonnal össze is rakták a képet. A barlang nem volt más, mint a frigyláda végső nyughelye.

A ládát már nem találták ott, azt feltehetően a közelmúlt évtizedeiben elszállíthatták onnan - más források szerint ők maguk döntöttek úgy, hogy elrejtik, mivel olyat találtak benne, amire nincs felkészülve az emberiség.

Hirdetés

A vér Krisztus keresztre feszítésekor folyt le egy üregen vagy repedésen át a rejtett barlang kamrájába, ahol ráfolyt a mennyezeten át a frigyládára, így teljesítve be a zsidók által kötött szövetséget, és oldozva fel minden embert a bűn alól a legenda szerint.

A vérminta volt a legérdekesebb az egészben. Ez egy sötétvörös színű massza volt, olyan, mintha még mindig friss lett volna. Annak idején Ron Wyatt, a felfedezést vezető szakember elmondta, hogy azonnal szemet szúrt neki a mennyezeten megtalálható vérszerű anyag.

Egy laborban, izraeli kutatók vizsgálták meg végül a mintát, mely később, egy másik átfogó vizsgálat keretében kiderült, hogy valószínűleg tényleg a Messiás vére lehet.

Hirdetés

Ezt úgy erősítették meg, hogy nemrégiben egy olyan embertől származó csontszilánkokat fedeztek fel amik Jézus unokatestvérétől származhatnak. A leletet Kasimir Popkonstantinov fedezte fel. 6 csontszilánkot, és egyéb töredéket találtak, amik feltételezhetően Keresztelő Jánosé voltak.

Ő pedig közeli rokonságban állt Jézussal a Bbiblia és más iratok szerint, vagyis az ő csontszilánkjaiban talált genom foszlányokkal lehetett összehasonlítani a Ron Wyatt által talált vért. Amikor ezt megtették, ledöbbentek a hasonlóságon.

De nem ez volt az egyetlen megdöbbentő dolog.

A vért vizsgálva az izraeli tudósoknak azonnal szemet szúrt, hogy a vér, amit vizsgálnak egy élő vér.

Hirdetés
Hihetetlen módon ugyanis 2000 évvel később, a vért alkotó vörösvérsejtek még mindig mozogtak, és biológiai aktivitást mutattak.

A lenti videón látható, amint a vérmintát rekonstruálás után mikroszkóp alá helyezik, majd sokszoros nagyítás után feltűnik a benne lévő sok ezer élő részecske!

A vérről továbbá az is kiderült, hogy Jézus nem csak különleges ember volt, hanem olyan apátó származott, aki nem ember volt. Vagyis bizonyítékot találtak arra, hogy Jézus nem más, mint Isten fia.

Isten bármi is, biológiailag nehezen meghatározható, és leginkább egy nem földi eredetű lényként hagyta rajta biológiai ujjlenyomatát a Messiás genetikai kódján.

Hirdetés

A vérminta 24 kromoszómát tartalmazott, holott az emberi vérben 46-nak kellene lennie, 23 az anyától és 23 az apától. Krisztus vérében azonban 23 kromoszóma származott az anyától, és csak egyetlen az apától, a rejtélyes ismeretlentől, akit ma Istennek hívunk.

Egyetlen kromoszóma, mely bizonyítja Isten jelenlétét és létezését, valamint Krisztus Isteni mivoltát.

Hirdetés

Az óriási felfedezés az izraeli tudósok életét is megváltoztatta, akik először vizsgálták a vérmintát. Mikor megkérdezték, hogy kinek a vére ez, Ron Wyatt csak annyit felelt: "A Messiásotok vére".

A vérmintáról azóta nem sokat tudni.

Hirdetés
Bár óriási felfedezés volt, és tudományosan is alátámasztott, mégis hallgatott róla a tudomány és a mainstream régészet.

Egyesek szerint azért, mert az egyház különös nyomást helyezett rájuk, mivel nem akarták, hogy kiderüljön Jézusról, és magáról Istenről, hogy valójában nem is emberek voltak, hanem földönkívüli lények.

Egy olyan faj képviselői, melyek egy másik bolygó szülöttei. Istenről nem tudunk sokat, de Jézus egyfajta félig ember, félig "isteni", vagyis földönkívüli lénykét is értelmezhető sokak szerint.

Az egyház ezzel a bizonyítékkal pedig nem szeretett volna szembesülnek, még akkor sem, ha egyben azt is bizonyította a vérminta, hogy Jézus valóban létezett, és különleges hatalmat és képességeket birtokolt.VIA

OSZD MEG másokkal is!

2017. november 24. (péntek), 23:30

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. november 02. (hétfő), 18:03
Hirdetés

Ezt figyeld!Intett a főszarvas, hogy át akarnak kelni az úton, meg is kapták az elsőbbséget, ahogy kell

Ezt figyeld!Intett a főszarvas, hogy át akarnak kelni az úton, meg is kapták az elsőbbséget, ahogy kell

Nem mindennapi jelenetet örökített meg egy autós pénteken Darnózseli közelében. Egy szarvascsorda érkezett a szántóföld...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. október 10. (szombat), 19:48

Figyelem! Ha műanyag ablakod van most állítsd át téli módra! Megmutatjuk hogyan kell!

Figyelem! Ha műanyag ablakod van most állítsd át téli módra! Megmutatjuk hogyan kell!

Műanyag ablakod van? A hideg előtt érdemes ellenőrizni a beállítását – mutatjuk, mire figyelj!Régebben ősszel sokan...

Mindenegyben blog
2026. október 07. (szerda), 14:07

Már anem kell a koszos és zsíros sütőt súrolgatnom: egy barátnőm megmutatott egy trükköt, és most úgy néz ki, mint új korában, minden erőfeszítés nélkül! ⤵ ? Csak udvarias tagok mondanak köszönetet. ? Cikk a hozzászólásoknál >>>

Már anem kell a koszos és zsíros sütőt súrolgatnom: egy barátnőm megmutatott egy trükköt, és most úgy néz ki, mint új korában, minden erőfeszítés nélkül! ⤵ ? Csak udvarias tagok mondanak köszönetet. ? Cikk a hozzászólásoknál >>>

Már nem is gondolok arra, hogy a koszos, zsíros sütőt sikáljam! A főzőlap és a sütő tisztán tartása napi használat...

Mindenegyben blog
2026. augusztus 11. (kedd), 12:49

Köpni nyelni nem tudtunk – Így néz ki fürdőruhában a 80 éves színésznő, sokak nagy kedvence

Köpni nyelni nem tudtunk – Így néz ki fürdőruhában a 80 éves színésznő, sokak nagy kedvence

Lesifotók készültek Goldie Hawnról – elképesztő formában van 80 évesenGörögország mesés partjain pihen a sztárpárGoldie...

Mindenegyben blog
2026. július 18. (szombat), 06:55

Tudtad, miért szagolgatja a kutya az intim testrészeidet? Meglepő oka van! Mutatjuk

Tudtad, miért szagolgatja a kutya az intim testrészeidet? Meglepő oka van! Mutatjuk

Nemcsak gondozni, megérteni is kellKisállattartóként nemcsak az etetésről, az ápolásról és a megfelelő körülmények...

Mindenegyben blog
2026. június 25. (csütörtök), 16:37

Ettől eláll a szavad: Csézy megmutatta mesés kertjét, a fotó mindent visz! A képet a hozzászólásoknál láthatod.

Ettől eláll a szavad: Csézy megmutatta mesés kertjét, a fotó mindent visz! A képet a hozzászólásoknál láthatod.

Bámulatos kertet mutatott Csézy, a fotó sokak figyelmét azonnal magára vontaCsézy közösségi oldalán egy igazán békés,...

Mindenegyben blog
2026. június 22. (hétfő), 14:33

Kertedben fekete rigó van ? Akkor most jól figyelj, ezt jelenti:

Kertedben fekete rigó van ? Akkor most jól figyelj, ezt jelenti:

Fekete rigó van a kertedben? Akkor most jól figyelj, ezt jelenti:??é?? ?é? ?????? ú??? é? ú??? ? ?????????– A fekete...

Mindenegyben blog
2026. május 14. (csütörtök), 14:59

Orbán Viktor őrizetbe vételéről beszélt Hadházy Ákos: nagy kijelentést tett

Orbán Viktor őrizetbe vételéről beszélt Hadházy Ákos: nagy kijelentést tett

 Hadházy Ákos: Fontos mérföldkő lesz Orbán Viktor őrizetbe vételeHadházy szerint a korrupció lett a választás egyik...

Hirdetés
Hirdetés