Szomorú, de igaz: nincs „jogotok” a jobb élethez

Kedves migránsok, migránsvédők és Facebookon sápítozó wannabe migránsvédők, talán még senkitől nem hallottátok, és én leszek az első, aki a rossz hírt közli veletek: senkinek nincs "joga" a jobb élethez.

/Együttérzek a menekültekkel\./

Ezt nem iróniából írom. Szívből sajnálok minden férfit, nőt és gyereket, akik a háború pokla elől több ezer kilométeren át vonszolják magukat, hátrahagyva házukat és hazájukat egy szebb jövő reményében. Akik gyalogolnak, vonatra szállnak, csónakba ülnek, és ha a tutajjal együtt a család is elsüllyed, könnyek között azzal vigasztalják magukat: Allah így akarta!

Azt gondolom, minden magát kulturálisan felsőbbrendűnek gondoló országról bizonyítványt állít ki, hogyan bánik az ajtaján kopogó segítségkérőkkel.

De mit kezdjünk azokkal, akik nem kopogtatnak, hanem hangosan dörömbölnek, és azt üvöltik, joguk van oda menni, ahová akarnak? Akik az ajtó helyett a kertek alatt lopakodnak, akik elégetik papírjaikat, akik sínekre dobálják az élelmet?

A Fotelkalandor blog 12 pontban foglalta össze, milyen Európától független katonai-külpolitikai okok miatt erősödött fel az utóbbi hónapokban a szíriai migráció. Hiánypótló írás, amely azonban sajnos nem tér ki arra, hogy az afgánok, akik 2001 óta háborúban állnak, a bangladesiek, ahol béke honol vagy a pakisztániak, akik három éve még a világ húsz legboldogabb országa közé sorolták magukat, miért most döntettek úgy, hogy egy halálosan veszélyes túrára vállalkozva megcélozzák a nagybetűs NYUGAT-ot, amelynek sem a nyelvét nem beszélik, sem a kultúráját nem ismerik, amit meg ismernek belőle, abból köszönik szépen, nem kérnek.

Mert aki Németországba akar menekülni, az nem menekült többé, akkor sem, ha eredetileg valóban háborús zónából indult el. Az innentől gazdasági bevándorló, aki csak egyszerűen jobban szeretne élni.

Ez egy teljesen érhető emberi vágy, csak hát van pár százmillió ember Nyugat-Európában, aki szintén erre törekszik, és közülük évről évre kevesebben érzik otthon magukat saját hazájukban.

Innentől kezdve pedig nem az a kérdés, hogy az afgán, szír és pakisztáni bevándorló szeretne-e Németországban élni, hanem hogy Németország állampolgárai szeretnék-e őt befogadni.

A bevándorlókkal két dolgot kell megértetni. Egy: nem semmisítheted meg a dokumentumaidat, nem hivatkozhatsz úgy a jogaidra, hogy az országunkba lépve egy jogsértéssel indítasz, és így kérsz méltányosságot.  Kettő: ha valóban menekült vagy, akkor ezt az első békés országban be kell jelentened.

Ha jól számolom, neked ez már az ötödik, amin keresztülhaladtál, úgyhogy tessék, arra van az ajtó visszafelé.

Sokan előszeretettel hivatkoznak az 56-os emigráns magyarokra, akiket Ausztria befogadott. Ennél rosszabb párhuzamot keresve sem lehet találni. Az 56-os magyarok ugyanis menekültként viselkedtek, nem pedig illegális határsértőkként. Keresték a kapcsolatot a hatóságokkal, igyekeztek menekült státuszt szerezni, hónapokig zárt táborokban tébláboltak igen sanyarú körülmények között, míg több hónapnyi várakozás után sikerült igazolni magukat, és munkát szerezni vagy továbbállni.

Nem hőzöngtek, nem dobálták ki a párizsis szendvicset a kukába, nem követelték a jogaikat. Hálásak voltak a befogadó nemzetnek, amely oltalmat nyújtott nekik a legnehezebb időkben. Valami hasonlót várnánk el a mi „menekültjeinktől” is.

Jogvédőink előszeretettel hivatkoznak arra, hogy mindenkinek „joga van a jobb élethez”. Kedves migránsok, migránsvédők és Facebookon sápítozó wannabe migránsvédők, talán még senkitől nem hallottátok, és én leszek az első, aki a rossz hírt közli veletek: ilyen jog nem létezik. Senkinek nincs joga a jobb élethez. Az embernek joga van az élethez, a szabadsághoz, az egyenlő bánásmódhoz, az egészséghez, a biztonsághoz. De ezekhez is csak abban az esetben, ha betartja annak az országnak a törvényeit, ahová érkezik, együttműködve a hatóságokkal.

Aki szeretne egy gazdagabb ország állampolgára lenni, és az ottani fizetésekből/segélyekből megélni, erre is van lehetőség, de ehhez nem csempészkamionok alvázához tapadva vezet az út, hanem menekülttáborokban, várva a kérelmek elbírálását. Aki ezt nem képes vagy nem akarja felfogni, az megbukott a beugrón a Hogyan lehetek uniós állampolgár c. szigorlaton.

Egyébként mindettől függetlenül is lehet ezeken az embereken segíteni, erre vannak a segélyszervezetek és önkéntes alakulatok. De engedtessék már meg minden országnak, hogy mielőtt átenged a területén naponta 2-3 ezer embert, legalább azt megtudja, hogy kik ők, milyen országból és milyen céllal érkeztek! Ja, hogy ez egy baromi hosszú bürokratikus folyamat, esetenként megalázó procedúrákkal és pökhendi hivatalnokokkal? A határon túli magyarok, akiket 65 évig szobáztattak az állampolgárságért, tudnának erről mesélni.

A Balkán kapuja kétségkívül nem az új Kánaán, de itt legalább nem kell az Iszlám Államtól tartani. Ha csak ti nem hoztátok magatokkal.

Forrás: jobbegyenes.blog.hu

2015. szeptember 10. (csütörtök), 07:34