A gyerekeknek nem nevelésre van szüksége, hanem szeretetre!
Gondoltál már arra, hogy miért nem akarják gyerekeink velünk tölteni az idejüket?
Talán azért, mert egyszer, amikor még kicsik voltak, nem találtunk módot arra, hogy csak velük legyünk, és minden más dolgunkat félretegyünk? A gyermekkor az élet leginkább érzékeny és sebezhető része.
És ha a gyermekeink igényei helyett első helyre helyezzük a mindennapi apró-cseprő dolgainkat, akkor követelhetjük-e azt, hogy a gyermekek fordítsanak időt ránk? /Egy gyermek megszülése és a róla való gondoskodás nem jelenti azt, hogy neveljük is őt\./
Te is olyan gyakran hallod ezt a kérdést, mint én? A gyermekek minden éjjel velem együtt szeretnének lefeküdni, mert szeretnék az időt az anyjukkal tölteni. Ez az új kedvenc mondatom. Miért? Hadd mondjam most el!
Gyermekeink 10, 7 és fél, 6 és 4 évesek. Tudod, hogy a hétéves fiam miért kérdi minden este, hogy megyek-e elaltatni?
„Anya, idefekszel hozzám?”
És szomorú vagyok, amikor arra gondolok, hogy a legtöbb estén azt válaszoltam:
„Csak egy másodpercig, kedvesem. Gondoskodnom kell arról is, hogy a testvéreid is elaludjanak. Ki kell takarítanom a konyhát. Fel is kell készülnöm a holnapi napra. Apa és én vacsorázni megyünk.”
Az októl függetlenül mindannyian ugyanezt mondjuk:
„Csak egy pillanatra. Vannak más fontosabb dolgok is.”
Tudom, tudom, nem tudunk egész éjjel ott feküdni, bár a gyermek erre vár, mint minden gyermek.
„Nyújtsd felé a kisujjad, az egész karod kell” Úgy gondoljuk, hogy ha csak 5 percre is lefekszünk, abból 20 perc lesz, ha húszra, abból pedig legalább 40.
De… tudod mit? Néhány évvel ezelőtt családunk egyik barátja álmában halt meg. Egy héttel később egy másik városban egy hétéves fiú váratlanul meghalt az udvaron játszva. Nehéz erre gondolni is, beszélni és írni róla.
Most, amikor a fiam arra kér: „Anya, feküdj ide hozzám…”, úgy vélem, ez a legjobb dolog, ami este történhet. Mert így meghallhatom azokat az apró dolgokat is, amiket egy hét éves már nem mond el csak úgy, magától.
„…azt mondta rólam, hogy ma aranyos voltam. Közben meg egyáltalán nem.
„Ma matekfelmérőt írtunk, és a legjobb az enyém lett. látod, anya! Matekoztam, és én írtam a legjobbat!”
„Hiányzik a kutyánk. Szerinted mikor lehet egy másik kutyánk?”
„Anya, emlékszel, azt mondtad nekem, hogy a birkózás során segítsek az öcsémnek, ha rosszul áll. Segítettem. Közvetlenül mögötte futottam, és ő mondta, hogy a gyomra már fáj a futástól, én azt mondtam neki, hogy ha akarja, lassabban fusson, és én is vele futok, bár lassan futni igazából nagyon unalmas, anya!”
Mindez akkor történik, ha félretesszük az összes többi problémánkat. Mindez akkor történhet meg, ha elfelejtjük mindazokat a dolgokat, amelyeket meg kell tenni, vagy meg akartunk tenni.
Nagymamám mindig azt mondta, hogy élvezzed, hogy gyermekek vannak körülötted, amíg azoknak szüksége van rád. Azt is mondta, hogy nem tudja, miért szülnek sokan gyermeket, ha egyáltalán nem akarnak időt tölteni velük. Hozzátette, hogy szereti a gyermekeit, és tudja, hogy ugyanezt fogom tenni én is.
A szüleim és a férjem szülei is sokszor emlékeztetnek arra, hogy egy nap gyermekeink nem akarnak már olyan sok időt tölteni velünk. Ez a gondolat rettegéssel tölti el a szívemet!
De! Ez a nap nem ma lesz! Ma el fogom altatni a gyermekeimet, ha erre meg fognak kérni, és mind a 4 gyermekemnek énekelni fogok, eléneklem nekik a kedvenc nótáikat.
Ha mindössze 10 percet szánunk rájuk minden este, amikor türelmünk elfogy, és amikor már fáradtságunk nagyon elhatalmasodik rajtunk, további 10 percet töltünk velük, örömmel, akkor olyan dolgokat hallhatunk tőlük, mint például:
„Ma, éppen most, te vagy a legfontosabb számomra.”
És tudod mit?
10 év elteltével ezeket cselekedeteket vissza fogjuk kapni, amikor a gyermek már 17 éves lesz, és meg akarjuk állítani, hogy csak pár percig üljön le HOZZÁNK… …és meg fogja tenni.
Forrás: bidista.com
2019. február 26. (kedd), 11:09
