Az Isten elhatározta, hogy megteremti az édesanyát.

Hirdetés
Az Isten elhatározta, hogy megteremti az édesanyát.
Hirdetés

Az Isten elhatározta, hogy megteremti az édesanyát. Már egy hete bajlódott vele, amikor megjelent egy angyal és így szólt:
- Ezzel vesztegettél el egy egész hetet?

- Ige. De olvastad-e a megrendelőlapot? /Mosható legyen, de ne plasztik anyagból\./

Hirdetés
180 alkatrészből álljon és mindegyik cserélhető legyen, kávéból és az elöző napok maradékából éljen, olyan legyen a csókja, hogy mindent meggyógyitson, és legalább hat pár keze legyen.
Hirdetés


Az angyal hallgatta, és hitetlenkedve rázta a fejét:
- Hat pár?
- Nem a kezek megteremtése a nehéz - mondta az Isten -, hanem az a három pár szem, amellyel egy anyának rendelkeznie kell.
- Olyan sok?
A jó Isten bólintott. - Az egyik pár azért kell neki, hogy csukott ajtón keresztül is megláthassa, hogy mi történik amikor beszól: "Mit csináltok?" és azt a választ hallja, hogy "semmit". Egy másik szempárra a fej hátsó részén azért, hogy észre vegye, amit nem kell látnia. A harmadikra pedig azért, hogy mikor gyermeke valami rosszat tett, szemeivel közölhesse: "Mindent tudok és éppen ezért melletted vagyok.
Hirdetés
"

Uram - szólt az angyal, enyhén megérintve a karját -, ma már eleget dolgoztál, térj nyugovóra, holnap is lesz nap.

- Sajnos nem tehetem - szólt az Úr -, már majdnem befejeztem. Elkészült egy édesanya, aki magától meggyógyul, ha beteg, aki tud hat ember számára ebédet készíteni egy fél kiló darált húsból.

Az angyal kiváncsian körberepdesi a minta-anyát és sóhajtva megjegyzi: - Túl gyöngéd.
- De mindennek ellen tud állni. Neked halvány fogalmad sincs mit tud egy édesanya elviselni - szólt az Úr.
Hirdetés

- Tud gondolkodni?
- Nemcsak hogy gondolkodni tud, hanem annyira ügyesen használja az értelmét, hogy még a kompromisszumra is képes - állította az Úr.

Akkor az angyal közelebb hajolt a modell-anyához és az egyik ujját végig húzta az arcán.
- Itt van valami ami fölösleges - szólt az angyal.
- Nem fölösleges ott semmi - szólt az Úr -, az egy könnycsepp.
- Hát az meg mire jó?
- Azzal lehet kifejezni az örömöt, a bánatot, a csalódást, a fájdalmat, a magányt és a büszkeséget.
- Te egy lángész vagy! - kiáltott fel az angyal.
Hirdetés


Finom melankóliával válaszólt az Úr - Megvallom az igazat, a könnyet nem én teremtettem!

Ha a könnyet nem az Isten teremtette, miért erőszakoljuk mi mások szemébe?  

2014. július 12. (szombat), 19:21

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2018. február 22. (csütörtök), 15:15
Hirdetés

Nekem soha nem volt semmi bajom a rendőrséggel, de amikor reggel a kocsimhoz értem, Ez a megdöbbentő üzenet fogadott!

Nekem soha nem volt semmi bajom a rendőrséggel, de amikor reggel a kocsimhoz értem, Ez a megdöbbentő üzenet fogadott!

www.anepszava.com

Egyik olvasónk tette közzé facebook oldalán ezt megdöbbentő történetét. Ezt szeretnénk most veletek is...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2020. április 04. (szombat), 15:35

A Föld könyörgött: - ó ember állj meg, ne bánts! tengert, folyót, ne szennyezz, kincseim ne ásd, az erdőt ne pusztítsd...

A Föld könyörgött: - ó ember állj meg, ne bánts! tengert, folyót, ne szennyezz, kincseim ne ásd, az erdőt ne pusztítsd...

A Föld könyörgött: - ó ember állj meg, ne bánts! tengert, folyót, ne szennyezz, kincseim ne ásd, az erdőt ne...

Mindenegyben blog
2020. február 17. (hétfő), 08:50

A nagymama egy kicsit szülő, egy kicsit tanár, de a végsőkig a legjobb barát.Miért is olyan különlegesek a nagymamák?Olvasd el az írást .

A nagymama egy kicsit szülő, egy kicsit tanár, de a végsőkig a legjobb barát.Miért is olyan különlegesek a nagymamák?Olvasd el az írást .

A nagymama a családért van, ő egy igazi áldás, de sajnos mág mindig sokan nem értik meg, mit is jelent egy nagymama az...

Mindenegyben blog
2019. december 15. (vasárnap), 20:29

10 dolog amit soha nem mondott el az édesanyád

10 dolog amit soha nem mondott el az édesanyád

ketkes.com

1. Sokszor sírt miattad. 2. Volt amikor megette volna az utolsó sütit. 3. Sokszor fájt neki, ahogyan viselkedtél...

Mindenegyben blog
2019. december 13. (péntek), 21:32

Szerinted hány percbe telik,hogy jövőt adj egy árva gyermeknek?

Szerinted hány percbe telik,hogy jövőt adj egy árva gyermeknek?

szemlelek.net

A választ egy 19 éves ifjú hölgy árulja el, aki kamaszként kezdett meggyőzni másokat, hogy érdemes egy kis áldozatot...

Mindenegyben blog
2019. december 08. (vasárnap), 17:04

Huszonéves történet, tegnapi csoda

Huszonéves történet, tegnapi csoda

szemlelek.net

Véletlenek nincsenek, de a csodához néha kell egy kis segítség. És mikor, ha nem éppen mikuláskor?! Farmernadrágos...

Mindenegyben blog
2019. december 04. (szerda), 17:56

"Távnagyik" és gyógypuszi

"Távnagyik" és gyógypuszi

szemlelek.net

Igen, megvehetjük a nagyszülőknek a számítógépet, okostelefont, megmutathatjuk, hogyan tudják interneten "élőben"...

Mindenegyben blog
2019. december 01. (vasárnap), 17:25

Advent margójára

Advent margójára

szemlelek.net

Advent ünnepünk értelme mögött a latin adventus, eljövetel szó áll. A kereszténység első századaiban az egyház a...

Hirdetés
Hirdetés