Bűntudat, magány, sebek - ki törődik az elvált szülőkkel?

Március közepén különleges programot szerveztek azoknak, akiket elhagytak, akiknek tönkrement a házasságuk, akik keresik a választ a hogyan továbbra...

/Kiskunhalastól Pécsig, Miskolctól Mosonmagyaróvárig az ország minden részéből mintegy hatvanan érkeztek a hosszú hétvégén tartott eseményre egyedülálló szülők\./

Mit keresnek? Talán csak hogy ne érezzék magukat megbélyegzettnek, a sorból kilógónak. Lehet, hogy csak csöndre és jó levegőre vágynak, kiszakadva a mindennapokból. Mindenkinek más az, amire most szüksége van, hiszen van, aki még a sírást is nehezen tudja abbahagyni, annyira friss az a seb, amit a válása okozott.

Másnak meg az fáj, hogy már oly régóta van egyedül, közben a gyerekek is kirepültek…

A vallásos közegben valamivel kisebb a válások száma, mint a szekularizált világban, éppen ezért az egyházban sokkal megbélyegzettebbnek érzik magukat, akiknek széthull a házasságuk.

Bűntudatuk is van, hiszen az oltár előtt egész életre köteleződtek el, és most kudarcot vallottak. A barátok, akik nem szeretnének állást foglalni, inkább mindkét féltől távolságot tartanak.

Így az elváltak légüres térben találják magukat. Maguk is emberkerülővé válnak, egyrészt mert kezdetben fáj a boldog pároknak még csak a látványa is, másrészt mert tartanak attól, hogy újabb sebet kapnak, amikor értetlenséggel, szemrehányással, ítélkezéssel találkoznak.

Nem segít a könnyedén odavetett vigasztalás: „Fel a fejjel, fiatal vagy még, találsz valaki mást!” Vagy: „Másokkal is előfordult már, nem olyan nagy dolog!”

Amikor minden összedőlt, amire föltették az életüket, nem csak arra kell, hogy jusson erejük, hogy valahogy talpon maradjanak, hanem hogy a gyerekeiket is támogassák a veszteség feldolgozásában.

Leginkább olyan társakra van szükségük, akik előtt nem kell magyarázkodni, álarcot viselni. És szükségük van elfogadásra, biztató szavakra, megerősítésre, mert az önértékelésüket és önbecsülésüket helyre kell állítaniuk. Ezért is jönnek a hosszú hétvégére Szentkútra.

A szervezők arról is gondoskodnak, hogy az összetartozás, egymás támogatása már az ideutazáskor elkezdődjön: segítenek abban, hogy egymásra találjanak azok, akik autóval jönnek és fölajánlják üres helyeiket a sorstársaknak, valamint azok, akik tömegközlekedéssel vágnának neki a hétvégének.

Sokat jelentenek a kiscsoportos beszélgetések, ahol ki-ki megélheti, hogy figyelnek rá, tiszteletben tartják azt, amit megoszt a többiekkel, szeretettel veszik körül, és ő is felelős lehet azért, hogy a társai feltöltődjenek a hétvége során.

Kérdés persze, hogy hazatérve találnak-e olyan támogató közeget, ahol folytathatják a megkezdett utat. Kilépve az elszigeteltségükből meglelik-e a helyüket olyan közösségben, amelyik nyitottan fogadja a tanúságtételüket arról a sajátos tapasztalatról, amit magukénak mondhatnak: ha előre már nem is, de fölfelé mindig van tovább…

Az elváltaknak, egyedülálló szülőknek szóló programokról bővebb információ ide kattintva olvasható.

(Illusztráció forrása: thedailybeast.com)