em is teszünk hozzá semmit, olvasd el és írd le, egyet értesz a vele:
"Ilyen világban kell élnünk. /Emancipációért sír a nők egyik fele, a másik meg arra vágyik, hogy nevörevör ne kelljen egy gyufaszálat se keresztbe tennie, mert neki alanyi jogon jár, hogy eltartsák\./
Ez az egész világ férfi-nő szerepestül egy nagy fos, el van rontva.
Most ez a kifakadás saját nyomorból indult, de más csajokkal beszélgetve, valahogy mégis oda jutok, hogy globálisan van ez elcseszve. Tisztelet a kivételnek, (mert elvétve ismerek pár fiút, akinek helyén van az esze, meg a szíve) de mi van veletek férfiak?
Nekem nem okoz problémát ötven kilós nőként fél köbméter földet odébb lapátolni, meg hetvenkilós hengerrel harcolnom a kertemben.
Közben a férfi társadalom fele az edzőtermekben szocializálódik, kockahas meg minden, de egy lapátot derogál megfogni, mert szálka megy a kezébe, meg koszos lesz a nájkidzsoging. Lehet azt se tudják, mi fán terem a gereblye.
A női társadalom fele meg a műkörmét reszelgeti és fel van háborodva, hogy az edzőtermes manusok elhagyták őt mucikáért, mert mucikában több a potenciál a virításhoz, meg az implantátuma is nagyobb.
Szóval, hogy legyünk nők? Ha nincs saját keresetünk, hagyományos nőként élünk és gyereket szülünk, kiszolgáltatva vagyunk nektek és ki tudja mikor jön egy szebb, fiatalabb.
Ha eltartjuk magunkat, az olyan nehéz egyedül, hogy kidolgozzuk a belünket, megkeményedünk. Ezért nem számíthatunk rátok, mert erősek vagyunk, ijesztően öntudatosak és ti ezt nem szeretitek.
Hol a középút?
Az értelmesebb nőnek pöcse nő lassan, és nem is kell hozzá felcsatolható bré, hogy seggbe alázzunk bárkit... Csak bakker a lelkünk mélyén mégiscsak nők akarunk lenni. Szeretve, oltalmazva lenni, rábízni magunkat egy erős férfi karra és lélekre.
Sok az igazság Dóra szavaiban, és az igazi kérdés tényleg ez az utolsó mondat... hogyan legyünk egymás társai!?
Egyetértesz? Akkor oszd meg!
